Az 1572-es szupernóva

1484

Csillagászattörténeti ritkasággal bővült az Egyetemi Könyvtár
kiállítása. A könyvtár állományának rendezése során nyáron előkerült
latin nyelvű, eddig ismeretlen kézirat részletesen beszámol Kaspar
Peucer wittenbergi matematikus csillagászati megfigyeléseiről, illetve
a szupernóvához kapcsolódó korabeli mítoszról, miszerint Krisztus
utolsó eljövetelét jelentené a csillag fellobbanása. A kézirat
megtekinthető a Könyvtár Ég és Föld című kiállításán. A tárlat
legrégibb darabja Hartmann Schedel 1493-ban Nürnbergben készült
világkrónikája. Kivételes ritkaságnak számít továbbá Amerigo Vespucci
1504-ben nyomtatott műve az Új világ leírásáról, amelyből a világon
mindössze néhány regisztrált példányt tartanak nyilván.

A
kiállításon láthatóak a csillagászat, a térképészet és a
földrajztudomány olyan alapvető munkái, mint Kopernikusz 1543-ban
kiadott, Az égi pályák körforgásáról, illetve Kepler 1606-ban megjelent, Új csillagászat
című művének első kiadása, továbbá James Cook, a világhírű utazó
1772-75 közötti dél-tengeri útjáról szóló, metszetekkel díszített
könyve. A kiállítás anyagát az Egyetemi Könyvtár Régi Nyomtatványok
Osztályának munkatársai állították össze. Igénybe vehető magyar és
idegen nyelvű tárlatvezetés, a kiállításon videó-, és fényképfelvétel
készíthető. Bővebben leírás az eddig ismeretlen kéziratról:

A
nemrég előkerült kolligátum-kötet végéről egy eddig ismeretlen
beszámoló bukkant elő az 1572-es, egész Földön megfigyelt
szupernóváról. A néhány oldalas latin nyelvű kézirat részletesen
beszámol Kaspar Peucer wittenbergi matematikus csillagászati
megfigyeléseiről, illetve a szupernóvához kapcsolódó korabeli
mítoszról, miszerint Krisztus utolsó eljövetelét jelentené a csillag
fellobbanása. A kortárs 16. századi tudósok új csillagnak hitték a
valójában haldokló, tőlünk 10000 fényévre lévő szupernóva
fellobbanását, ami megrengette a hagyományos, majdnem 2000 éves
peripatetikus-skolasztikus kozmológia alapjait.

Arisztotelész
tanítása szerint ugyanis nem keletkezhetnek új csillagok a Hold feletti
világban, míg Tycho Brahe dán asztronómus, aki könyvet írt az általa új
csillagnak (stella nova) hitt égi objektumról, bebizonyította, hogy ez
az égi jelenség jóval a Hold és a bolygók szférája fölött
‘keletkezett’. A jelenséget másfél évig figyelhették meg szabad
szemmel, míg 1574 tavaszán eltűnt a tudósok és a laikusok előtt. Éppen
tavaly, a Hubble űrteleszkópnak köszönhetően sikerült a több mint 400
éve eltűnt szupernóvát, pontosabban annak maradványait megtalálni.

Nagyon
sok legenda keletkezett erről az új csillagról már a 16. században,
epigrammák, értekezések, szép fametszetek készültek róla, sokan azt
gondolták, hogy a betlehemi csillaghoz hasonlóan Krisztus közelgő
eljövetelét jelenti be ez az égi jelenség, vagy esetleg, protestáns
teológusok szerint az 1572. augusztusi Szent Bertalan éji mészárlás
baljós jele lehetett. William Shakespeare pedig Hamlet című drámája
elején állított emléket gyermekkori élményének. A kéziratunkban
természetesen helyet kapott ez a legenda is egy ádventi prédikációba
beleszőve. Tehát ez a különleges szöveg egyrészt pontos asztronómiai
beszámoló egy csillagászati eseményről, másrészt mitikus asztrológiai
prédikáció Krisztus utolsó eljöveteléről. A bonyolult szöveg és a
hatalmas háttér információ feldolgozása után most augusztus végén, a
III. csillagászattörténeti konferencián volt lehetőség arra, hogy a
szélesebb szakma is megismerhette ezt a páratlan magyar forrást a 16.
század második feléből.

Helyszín: Budapest Ferenciek tere 6.
Egyetemi Könyvtár I. emelet díszterem
Időpont: 2005. szeptember 30-ig
hétköznapokon 10-től 18 óráig
Szervező: ELTE Egyetemi Könyvtár

Hozzászólás

hozzászólás