Digitális sötétkor

1167

Ha-ha, ha már maga úgy is csillagász, mondja már meg, lesz-e világvége! – mondja a vidám hentes, a kedélyes taxisofőr, a haverkodó szódás és a huncut kéményseprő. (Még kacsintanak is hozzá.) Miért pont én mondjam meg? Ezt a baromság-csomolungmát, aminek különféle perverz perturbációi már tíz év óta a létező legkisebb ajtórésbe is beteszik a lábukat, majd kozmikus Barba-papaként befolynak az életünkbe, nem a csillagászok találták ki, hanem olyanok, akik kiscsoportos óvodásként gyártják az alternatív világegyetemmel kapcsolatos összeesküvés-elméleteket, csupán azért, mert az
igazi magas nekik. Vajon mi volt a jelük az óvodában? Biztos, hogy nem Foucault-inga.

Becslésem szerint az emberek 90%-a kinevette ezt a világvége-felhajtást, de sokan voltak vele úgy, hogy biztosan lehet benne valami, hiszen lám, már tudománynépszerűsítő tévécsatornák is foglalkoznak a kérdéssel. Persze kereskedelmire véve a figurát, lebutítva a képi világot, manipulálva, adagolva az információt, hogy jaj, csak maradjanak velünk, tessék már nézni a szép kis reklámjaink közé ékelt magvas mondanivalót! (Te! adj pénzt nekem! – üzeni minden egyes reklám.) Sokan voltak vele úgy, hogy elköltöznek a háromnapos sötétség elől valahová vidékre, kicsivel több élelmiszert vásárolnak, vagy akár jól bespejzolnak. Jó lesz az még a protuberanciacunamikor! És persze a magukat halálosan komolyan vevő portálok, televíziós csatornák, magazinok is hosszasan latolgatták a világvége lehetőségét, megnyilvánulási formáit. Megkérdezték az Utca Emberét, a neves
világvége-szakértőt: Ön hogyan retteg? Az Utca Embere meg szépen felmondta azt, amit a bulvárban tanult. Ezzel bezárult az információs kör. (Nálunk tízmillió miniszterelnök, futballedző, autópálya-tervező, főpolgármester és világvége-szakértő van – csodálatos ország ez, mindenki ért mindenhez, és ami igazán meglepő, mindenki jobban ért hozzá, mint a többi mindenki. De a legfőbb főszakember mégis az Utca Embere.)

Pedig az Utca Embere épp úgy megtalálhat minden hasznos és értelmes információt az interneten (ingyen!), mint a média embere. Miért nem teszi?


Ilyen színe van az igazi világvégének. Abszolút sötét. Se kép, se hang. Mindenki ki van halva. Nincs értelme előtte bevásárolni.

Most, hogy elmúlt a világvége, és a jövendölésekből semmi nem lett, hadd tegyem fel a költői kérdést azoknak a médiaszakembereknek – értelmiségieknek -, akiken múlik, hogy mi megy adásba, mi kerül a lapba és mi nem: úgy egészen kicsit nem érzik magukat kellemetlenül? Például azon megtévesztett Mari nénik és János bácsik miatt, akikre állandóan hivatkoznak, hogy őket tájékoztatják – de persze lehetőleg minél egyszerűbben, hogy megértsék az üzenetet. És a világvége-hírek hallatán ugyanezen Mari nénik és János bácsik elkezdenek rettegni a nem létező fenyegetettségük miatt. Nem érzik úgy általában, világvégeidőn kívül is a felelősség súlyát, amikor megszólaltatnak egy szakembert, és aztán hoppá-nahát, utólag kiderül, hogy teszem azt, egy új eredményről nyilatkozó csillagász előtt/után/alatt a témához még jobban értő neosámán, kártyavető, szakboszorkány véleményét is kikérik, és a nyilatkozó köpni-nyelni nem tud, amikor meglátja saját 3,21 másodperc időtartamúra vágott nyilatkozatát effélékkel körítve? Riporteri hangalámondással, mert a nyilatkozó biztosan szellemi fogyatékos, nem ért ahhoz, amiről nyilatkozik… Vagy ha a termék nyomtatva van, akkor mondjuk özv. Asztrológ Elemérné exobolygászati keretes szakvéleményét kell elszenvedni: hogyan jósolta meg a végnapokat az aludttej REM fázisából. Mindezt bizonyára az asztropolitikai korrektség szellemében. Az, hogy a minden alapot nélkülöző világvége a közbeszéd tárgyává vált, csak részben köszönhető az internetes pletykálkodásnak. A témát a bulvár emelte aranyborjúbőrből készült pajzsra és hordozta körbe véres kardként – hogy a témához illő képzavarral utaljak a szellemi zavarra.

A sámánpárti kartársaknak is ideje most már kicsit elgondolkozni a maják bölcsességéről és jövőbe látási képességeiről. A maják létrehoztak egy érdekes civilizációt, egy komplikált naptárat, amire éveken át hivatkoztak a „hívők”. A maja civilizáció hanyatlása legalább is meglepő, ha elfogadjuk, hogy egyenesen a Szíriuszról jöttek, és már csak ennek okán is rendkívül magas technikai tudás birtokában kellett hogy elkezdjék földi ténykedésüket. Ezen az alapon bizonyára eredetileg rendkívül alacsonyak voltak (4-5 nm), és bizonyára azbesztpapucsban közlekedtek a forró csillag felszínén. Ez a maja-szíriuszi tengely azért érdekes, mert vannak (bizony, vannak a XXI. században) olyan honfitársaink, akik szerint a magyarság meg a majaságtól ered. Bizonyára jót mulatnának ezen a maják mai leszármazottai, akik a legkevésbé sem értik, mitől jöttek divatba őseik. Köszönik, jól vannak, de a felfedezésükről, és az azt követő gyarmati évszázadokról azért lemondtak volna.

Száz szónak is egy a vége. Az összes maja kronológusnál, világvége-szakértőnél, de talán még azok ellenlábasainál is bölcsebb ember volt Kiss őrmester, amikor a Magyar Néphadseregben az atombomba-támadás fennforgásának kezelésére tanított minket a töpfe-oktatáson:

– Elvtársak! Ha atomvillanást észlelnek, nézzék meg jól, mert többet ilyet a büdös életben nem fognak látni.

Hozzászólás

hozzászólás