Közelkép egy csillagontó galaxis magjáról

623

A galaxis viszonylag közel található hozzánk, hiszen távolsága "mindössze" 13 millió fényév. A 70000 fényév átmérőjű csillagvárosra majdnem éléről látunk rá, ezért az NGC 253 a legfényesebb és a látszólag legtöbb port tartalmazó spirálisok egyike. A spanyolországi Instituto de Astrofísica de Canarias munkatársai az Európai Déli Obszervatóriumban (ESO) található VLT (Very Large Telescope) távcsöveket használták a NACO adaptív optikás berendezéssel, melynek segítségével sikerült kiküszöbölni a földi légkörtől származó torzításokat. Az így elért "pengeéles" infravörös leképezéssel számos nagytömegű, eddig ismeretlen, porfelhőkbe ágyazott csillagontó vidéket sikerült feltérképezni, a legkisebbek mérete alig 11 fényév – a gazdagalaxis tekintélyes távolságát ismerve ez mindenképpen rendkívül figyelemre méltó teljesítmény.

Az NGC 253 a nagylátómezejű kamera – a La Silla-i 2,2 méteres távcsövön lévő WFI – felvételén, a kis betétkép a galaxis központi tartományait mutatja a VLT NACO és a HST ACS adatainak felhasználásával. [ESO/NASA/ESA]

A kutatócsoport egyik tagja, Antonio Fernández-Ontiveros szerint a nagyfelbontású mérések lehetővé teszik az új adatok összevetését a galaxis korábban rögzített, igen részletes rádiótérképével (a légköri turbulenciákra érzéketlen rádiótávcsöveket a nagyobb hullámhossz miatt lényegesen könnyebb interferometriás módszerekkel összekötni, így növelve a felbontást). A mostani mérésekkel 37 fényes, csillagkeletkezési régiót sikerült azonosítani, ami a korábban ismertek háromszorosa. A kutatók azt feltételezik, hogy a galaxis középpontjában a Tejútrendszerben található, rádióban fényes Sagittarius A*-hoz hasonlóan egy több millió naptömegnyi fekete lyuk rejtőzhet.

A mindössze 15 ívmásodperc (!) széles látómező az NGC 253 centrális vidékét mutatja. A fényes tartományok minden bizonnyal rendkívül aktív csillagontó területek, amelyek százezernyi fiatal, nagytömegű, porburkából épp csak kibontakozó csillagot tartalmazhatnak. [ESO/NASA/ESA]

A galaxis több-hullámhosszú képének "megrajzolásához" a kutatók nem csupán a NACO és a VISIR, hanem a WFI műszer adatait is felhasználták, emellett a HST és nagy bázisvonalú, rádiótartományú interferometriás adatokat is felhasználtak, ami jó példa a napjainkban folyó kutatások stratégiájára. Az új eredmények a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című szakfolyóiratban jelennek majd meg.

Forrás: ESO sajtóközlemény, 2009. január 19.

Hozzászólás

hozzászólás