Kolosszális méretű kitörés volt a Nap túlsó oldalán

12742

Hatalmas napkitörést figyeltek meg a napkutató űrszondák. A kitörés forrása a Nap tőlünk nem látható oldalán levő nagy méretű aktív terület volt.

Az utóbbi hetekben a Nap aktivitása egyre fokozódik, miután már bent vagyunk a 25. naptevékenységi ciklus felszálló ágában. A mostani ciklus várhatóan 2025-ben éri el maximumát. Nem meglepő, ha egyre gyakoribbak a nagyobb napkitörések is. A valaha észlelt legnagyobb napkitörést figyelték meg az Európai Űrügynökség (ESA) és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) napkutató űrszondái. Közép-európai zónaidő szerint 2022. február 15/16-ra virradó éjszaka néhány óra alatt központi csillagunk túlsó oldalán egy hatalmas koronakitörés történt, és annak hosszan elnyúló plazmafelhője látszott.

A koronakitörés vagy koronaanyag-kidobódás (Coronal Mass Ejection, röv. CME) a naptevékenység egyik megnyilvánulása, a napkorona egy darabjának kidobódása a bolygóközi térbe. A koronakidobódás oka a Nap mágneses terének instabilitása. A mágneses erők hatására a kidobódó plazmafelhő (amelynek helyét azonnal kitölti a környező gáz) egyre gyorsuló emelkedésbe kezd, s a Napot elhagyva bolygóközi mágneses felhővé válik.

A jelenséget több napkutató űrszonda is megfigyelte: főleg az ESA/NASA Solar Orbiter, a NASA STEREO-A szondája, valamint a NASA SOHO napmegfigyelő szondája.

A NASA STEREO-A napmegfigyelő szondája által 2022. február 15-én az extrém ultraibolya (EUV) tartományban készített felvételén a Nap túlsó oldaláról kiinduló kitörés plazmafelhője több mint 400 ezer km-re nyúlik ki a bolygóközi térbe (később majd több millió km-re). A felvétel a szonda Sun Earth Connection Coronal and Heliospheric Investigation (SECCHI) Extreme Ultraviolet Imager (EUVI) műszerével a 304 angströmös csatornán készült (NASA STEREO Mission).

Az ESA/NASA Solar Orbiter 2022. február 15/16-án készített extrém (távoli) ultraibolya felvételeiből összeállított videón jól látszik a koronakitörés hatalmas kiterjedése, amely 1 millió km-nél is távolabbra nyúlik ki a Napból. A megfigyelés idején a szonda a Nap–Föld vonal közelében volt, így a szonda nem láthatta a Nap túlsó oldalán azt az aktív területet, ahol a napkitörés végbement, illetve ami felett a plazmafelhő kiindult. Egyébként a Solar Orbiter most március 26-án 0,3 CSE-re (mintegy 45 millió km-re) közelítette meg a Napot.

A kitörés plazmafelhője mintegy 3,5 millió km hosszan követhető volt a Nap
korongjától a STEREO-A szonda felvételén.

A 2022. február 15/16-i óriás koronakitörés mintegy 3,5 millió km hosszan elnyúlt plazmafelhője a NASA STEREO-A szonda EUV 304 felvételén (NASA STEREO Mission).

Az ESA/NASA SOHO (Solar and Heliospheric Observatory) LASCO (Large Angle Spectrometric COronograph) műszere nagy látószögű csatornáján igen látványos a február 15/16-i hatalmas koronakitörés és annak mozgása, alakjának és kiterjedésének változása a Naptól távolodóban. A SOHO megfigyelése szerint a kitörés plazmafelhője a Naptól mintegy 3,5 millió km távolságra terjedt ki. Az alábbi videó a Solar Orbiter és SOHO felvételeket mutatja be azonos méretskálán.

Solar Orbiter and SOHO’s View of a Giant Eruption – Wide View – SciTech Daily –
2022-02-18 00m07s (YouTube).

Az alábbi videón Dr. Kiss László csillagász a most megfigyelt gigászi napkitörés részleteit ismerteti.

A legnagyobb napkitörést észlelték – M1 Híradó – 2022-02-24 – 09m15s (YouTube).

Mekkora lehetett ez a hatalmas kitörés a Napon? A február 15/16-i óriási kitörés a Nap túlsó oldalán a becslések szerint egy X-osztályú lehetett, amit egy aktív terülten történt fler okozott és “rázta meg” a felette levő mágneses teret és a hozzá kötődő plazmát, aminek következtében koronakitörés történt. Ez a bizonyos aktív terület az AR12936 volt és amelyet kis távcsövekkel napészlelő amatőrcsillagászok is megfigyelhettek még január-február fordulóján. A flerek 1-8 ångström közötti röntgensugárzása alapján a legnagyobb energiát produkáló flereket az X1, X2, …, X9 osztályokba sorolják, ezek energiaprodukciója nagyobb, mint 0,0001 W/m². Az X10-nél nagyobbak – amik már szuperflerek – intenzitása pedig 0,001 W/m²-nél is nagyobb. Az X9-esek “nagyon erős” flerek, de a nevezetes 1859-es Carrington-eseményt kiváltó X40-es besorolású kitörés valóban egy “mega napvihar” volt. A Nap koronakitörései által a bolygóközi térbe kidobott plazmafelhő szerencsés esetben elkerül bennünket, de ha mégis eléri a Földet, akkor bolygónkon heves geomágneses viharokat és egyéb, az elektromágneses tér változásaival összefüggő jelenségeket okoz. Konkrétan a február 15/16-i kitörés az X-osztályon belül hányadik fokozatú volt, azt még nem állapították meg.

Egyébként az AR2936-os aktív terület más kitörései a Föld környezetében is
geomágneses viharokat okoztak, például február 4-én a SpaceX StarLink
mesterséges holdak működésében.

Szerencsére a mostani hatalmas kitörés plazmafelhője olyan irányban mozgott a bolygóközi térben, hogy nem érhette el bolygónkat.

Az ESA és NASA szakemberei szerint az esemény fontos emlékeztető is, hogy a Nap időnként hatalmas kitöréseket produkálhat, éppen ezért nagyon fontos a tanulmányozásuk, mert a bolygóközi tér űridőjárási viszonyaira és adott esetben a Földre jelentős hatásuk lehet.

A hír a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt témaköréhez kapcsolódik.

Források:

Hozzászólás

hozzászólás