Már több mint 15000 földközeli kisbolygót tartunk számon

1900

A katalogizált földközeli kisbolygók száma már meghaladja a tizenötezret. A többségük 140 méteresnél kisebb, és az ilyen méretűeket nagyon nehéz megtalálni még nagy teleszkópokkal is. Ma nem ismerünk olyan konkrét természetes kis égitestet, amely aktuálisan ütközne bolygónkkal, de a kis égitestek felfedezését, kutatását tovább kell folytatni.

A földközeli kisbolygók felfedezésének története 1898. augusztus 13-án vette kezdetét, amikor Carl Gustav Witt (1866-1946) német csillagász a berlini Uránia Csillagvizsgálóban felfedezte a később (433) Eros nevet kapott kisbolygót. Witt megfigyelésétől függetlenül ugyanazon az éjszakán Auguste Honoré Charlois (1864-1910) a Nizzai Obszervatóriumban lefotózta a kisbolygót, de csak később ismerte fel, hogy egy új kisbolygó van a felvételen. Így végül is Witt lett a felfedező, mert ő jóval korábban bejelentette a felfedezését. Az Eros kisbolygó napkörüli pályája fél-nagytengelye 1,46 CsE, 1,13 CsE-re közelíti meg a Napot, naptávolban 1,78 CsE-re kerül tőle és mintegy 1,76 év (643 nap) alatt tesz meg egy keringést. Az ellipszis pálya excentricitása 0,223, a pálya síkja 10,8 fokos szöget zár be a földpálya (ekliptika) síkjával. Az alábbi képen az Eros felfedezője és későbbi megtalálója, valamint a NASA NEAR-Shoemaker űrszondája által a kisbolygóról készített 6 felvételből összeállított színes kompozit kép látható.

20161203_NEA_15000_katalogizalt_1
Az elsőnek felfedezett földközeli kisbolygó, a (433) Eros felfedezője Carl Gustav Witt (1866-1946), és aki ugyanazon az éjszakán készített felvételén később megtalálta, August Honoré Charlois (1864-1910). Középen a NASA NEAR-Shoemaker űrszondája által az Eros kisbolygó felszínétől mintegy 200 km magasságból készített, hat felvételből összeállított színes kompozit kép. Az Eros alakja egy “banánra” vagy “nyeregre” emlékeztet, hossza mintegy 34 km, szélessége két irányban egyaránt 11 km (NASA/JPL Photojournal PIA02923).

Az 1992-től az amerikaiak által megindított Spaceguard (“Űrfürkész” vagy “Űrfigyelő”), a Földre veszélyes földközeli objektumokra előre figyelmeztető program ma már több földi megfigyelő állomásán rendszeresen átvizsgálják az égboltot eddig ismeretlen földközeli kisbolygók, kihunyt vagy aktív üstökösök, illetve a mintegy 1-100 méter közötti méretű kisbolygók felfedezésére, valamint nyomon követésére. A program később nemzetközivé szélesedett, amit a D/Shoemaker-Levy 9 szétesett üstökös magtöredékeinek a Jupiterbe való látványos és egyben figyelmeztető becsapódásai ösztönöztek.

A jól ismert és hosszú ideje már eredményesen működő égbolt átvizsgáló (survey) programok, amelyek a földközeli objektumok felfedezésére és nyomon követésére irányulnak (LINEAR, NEAT, LONEOS, Catalina Sky Survey, CINEOS, Japanese Spaceguard Association, ADAS), illetve más égitesteket is megfigyelő Pan-STARRS 1 teleszkóp nagymértékben hozzájárultak a földközeli objektumok lajstromának egyre teljesebbé tételéhez. Az utóbbi években elsősorban az arizonai Catalina Sky Survey és a hawaii Pan-STARRS 1 teleszkóppal fedezik fel a földközeli objektumok többségét.

A több mint két évtizedre visszatekintő kutatások során hetente átlagosan mintegy 30 új földközeli kisbolygót sikerült találni, 2013 augusztusára az ismertté vált földközeli objektumok száma már elérte a tízezret, 2016 végére pedig sikerült több mint 15000 földközeli kis égitestet felfedezni. A 15000. földközeli kisbolygó a 2016 TB57, amit 2016. október 13-án a Catalina Sky Survey 1,52 méteres tükrös távcsövével (Mt. Lemmon, Arizona) fedeztek fel. Ez a 15-35 méteres aszteroida 2016. október 31-én 2,01 millió kilométeres közelségben haladt el bolygónktól – a Föld-Hold közepes távolságának mintegy ötszörösénél, ami biztonságos távolság és fel sem merült a bolygónkba történő esetleges ütközés veszélyének lehetősége. Évente több ilyen vagy ehhez hasonló távolságra elhaladó kisbolygóról tudunk, ami ma már nem annyira számít szenzációnak. Például a tavaly szeptember 1-jén mintegy 18-szoros Föld-Hold távolságban elhaladt (3122) Florence kisbolygó csak azért volt érdekes, mert a Földre veszélyes kisbolygók között a 4-5 km átmérőjével a negyedik legnagyobbról van szó, így viszonylag fényes volt.

20161203_NEA_15000_katalogizalt_2
A 15000-dik földközeli kis égitest, a 2016 TB57 pályabeli pozíciója a Föld közelében 2016. október 26-án 0 óra világidőkor. A Merkúr, Vénusz és Mars pályáit és a bolygók helyzete is jelölve (NASA/JPL, 2016. október 27.).

A következő grafikon az adott időpontig ismert földközeli kisbolygók összesített számának növekedését mutatja. Azt is meg lehet figyelni, hogyan alakult a 140 méteresnél nagyobb, illetve az 1 kilométernél nagyobb méretű objektumok száma.

20161203_NEA_15000_katalogizalt_3
A 2016 október végéig felfedezett összes földközeli kisbolygók számának alakulása az időben (kék tartomány). A 140 méternél nagyobb méretűek számának alakulása (narancs színű tartomány), illetve az 1 kilométernél nagyobbak száma (piros színű tartomány) is jelölve van (NASA/JPL).

Az eddigi adatok szerint a 140 méteres vagy annál nagyobb földközeli aszteroidák az összes földközeli objektumok 27%-át teszik ki. Azt is megbecsülték, hogy az 1 kilométernél nagyobb földközeli objektumok 90%-át már felfedezték. Tehát a nagyobb földközeli objektumok száma jóval kevesebb, mint a 100-140 méteresnél kisebb objektumoké. Ezek a kisebb méretűek esetleges Földbe való becsapódása lokális vagy regionális katasztrófát okozhat, mint például a Tunguz-esemény 1908-ban, ami szerencsére Szibéria szinte lakatlan területén történt. Ez azt jelenti, hogy nagyon oda kell figyelni a kisebb méretű földközeli objektumokra is, azonban ezeket nagyon nehéz felfedezni.

20161203_NEA_15000_katalogizalt_4
A Naprendszer belső vidéke a kisbolygók fő-övéig 2016 őszén. A földközeli kisbolygók helyzetét piros pontok, a fő-öv aszteroidák pozícióját zöld pontok jelölik (NASA/JPL, 2016. október 27.).

Nyilvánvaló, hogy a földközeli kisbolygókat lajstromba kell venni és pályáikat minél pontosabban nyomon kell követni, hogy kiszűrjük azokat, amelyek a későbbiekben potenciálisan veszélyt jelenthetnek a Földdel való esetleges ütközésük miatt. Azonban ma nem ismerünk olyan természetes égitestet, amely aktuálisan beleütközne bolygónkba, de csak idő kérdése, hogy majd a jövőben bekövetkezhet ilyen esemény – a kérdés csak az, hogy mikor és erre megfelelően fel kell készülni. A felkészülés első lépése a földközeli objektumok keresése, felfedezése a továbbiak pedig ezeknek a kis égitestek fizikai tulajdonságainak megismerése csillagászati teleszkópokkal, sőt helyszíni űrszondás vizsgálatokkal, a kisbolygók felszínéről anyagminta Földre való elhozásával, mint amit a japán Hayabusa program és a NASA OSIRIS-REx űrszondája végeznek.

20161203_NEA_15000_katalogizalt_5
Művész elképzelése szerint egy földközeli kis égitest (meteoroid, kisbolygó vagy üstökösmag) megközelíti a Földet (The Daily Galaxy, 2016. október 27.).

A földközeli kisbolygók felfedezésében magyar csillagászok is kiveszik a részüket: az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézete piszkéstetői obszervatóriuma 60/90/180 cm-es Schmidt-teleszkópjával Lovas Miklós és Sárneczky Krisztián által, illetve a NASA Kepler 2 (K2) űrprogramjában a Naprendszer objektumai kutatása során sikerült korábban ismeretlen földközeli objektumokat azonosítani.

A hír megjelenését a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt támogatta.

Források:

 

Kapcsolódó internetes oldalak:

Hozzászólás

hozzászólás