Mennyi az esélye annak, hogy élet alakuljon ki a Naprendszerben? És a több mint 4500 eddig felfedezett exobolygón? A Földön kívüli élet lehetőségével foglalkozik az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora, Stephen Mojzsis a Nature Astronomy magazinban megjelent cikkében.
Idén novemberben 60 éves a Földön kívüli élet lehetőségét leíró Drake-egyenlet. Frank Drake azóta híressé vált formuláját többen is átdolgozták, így például Carl Sagan is, de fő célja nem változott: az, hogy párbeszédet szorgalmazzon. Az elmúlt hat évtizedben azonban gyökeresen átalakult a tudásunk arról, hogy milyen szélsőséges körülmények között képes fennmaradni az élet, így mindenképpen érdemes újragondolni a Drake-egyenlet feltételeit.
A 60 éves évforduló alkalmából vizsgálta meg Stephen Mojzsis, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora, hogy milyen számszerű következtetéseket lehet levonni bármilyen Földön kívüli élet valószínűségéről. Gondolatkísérletét arra az új tudásanyagra alapozza, amelyet a biológiai létformák számára lakható környezetek sokféleségéről megtudtunk.
A földi extremofil élőlények rendkívül széles hőmérsékleti tartományban, egészen magas sótartalmú vagy szélsőséges kémhatású környezetben, erős gammasugárzás mellett is képesek életben maradni. Ezeket a kritériumokat figyelembe véve meghatározhatjuk, melyek a lakható környezetek a Földhöz hasonló kőzetbolygókon, a nagyobb kisbolygókon, a jeges holdakon és a Naprendszer számos további távoli objektumán.
Az eredményeket alkalmazhatjuk az egyre nagyobb számú, jelenleg több mint 4500 dokumentált exobolygóra is. A statisztikai analízis szerint a Naphoz hasonló csillagok 100%-a rendelkezik saját bolygóval, és ezek közül 3-ból 1 körül kőzetbolygó is kering, mégpedig a „lakhatósági zónában”, ahol a víz folyékony állapotban is képes fennmaradni. A Drake-egyenlet fp és ne változójának nagy számnak kell lennie, így jó esély lehet a többi csillag körüli életre.
A Nature Astronomy magazinban 2021. november 2-án közzétett szakcikk sorra megvizsgálja a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a kisbolygók, a gázóriások holdjai és a Neptunuszon túli objektumok esetében az élet feltételeit. A gondolatkísérlet során a kutató arra a megdöbbentő következtetésre jut, hogy a Naprendszer lakható területeinek nagy részét nem a Föld vizei teszik ki, sokkal inkább a legnagyobb Neptunuszon túli objektumok rejtett óceánjai és a csillagközi térben vándorló, hideg, napfényhez nem jutó, bolygóméretű objektumok.
A Tejútrendszer nagyjából 100 milliárd fősorozati (azaz magbéli hidrogén-hélium fúzióval energiát termelő) csillagának csak körülbelül 4%-a Naphoz hasonló, G színképtípusú csillag, így arra számíthatunk, hogy a Tejútrendszer geofizikai szempontból lakható térfogata meghaladja a 1021 km3-t, vagyis a Nap térfogatának ezerszeresét. Ha ehhez hozzávesszük az A, az F, a K és az M típusú csillagokat, a szám drámaian megnő. Így kénytelenek vagyunk arra a következtetésre jutni, hogy Galaxisunkban jelen pillanatban is létezhetnek földönkívüli civilizációk, de fejlettségük olyan szinten áll, hogy egyelőre kifürkészhetetlenek a számunkra. „A földönkívüli mikrobiális élet lehetőségére azonban bizonyosságként kell tekinteni.” – írja Mojzsis.
Prof. Mojzsis az MTA Kiváló Vendégprofesszora volt néhány évvel ezelőtt, így a neve sokak számára már ismerősen csenghet. Jelenleg a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont idén csatlakozott kutatóprofesszoraként egy új kezdeményezés megalapításán dolgozik Origins Research Institute néven, ami az élet keletkezésének körülményeit vizsgálja majd multidiszciplináris megközelítésben. Prof. Mojzsis egyik legnagyobb hatású publikációja 1996-ban jelent meg a Nature-ben: ebben a cikkben a biológiai aktivitás legkorábbi megjelenésére bukkantak a Földön. Mindmáig alapvetőnek tekintett eredményei szerint az élet legalább 3,8 milliárd évvel ezelőtt jelent meg bolygónkon.
A szakcikket a Nature Astronomy tette közzé.
Forrás: ELKH
