A június 18-án felfedezett 2013 MZ5 jelű földközeli kisbolygó teljesen átlagos égitestnek számít az évente újonnan talált nagyjából ezer földközeli objektum között. Az egyetlen, amiért nevezetessé vált, hogy ő a tízezredik. A Hawaii-szigeteken található Haleakala vulkán kihűlt kráterében felépített 1,8 méteres Pan-STARSS-1 teleszkóppal fedezték fel, fényessége 20,5-21 magnitúdó volt, átmérője 300 méter körüli, 1,277 CSE-re közelíti meg a Napot, vagyis a bolygónkra közvetlen veszélyt nem jelent. Mégis számon tartják, ahogy minden olyan égitestet a Naprendszerben, amely 1,3 CSE-nél jobban megközelíti csillagunkat, mert ha az adott pillanatban nem is, de a jövőben valamikor ezek az égitestek válhatnak potenciálisan veszélyes kisbolygóvá. Ez utóbbiak egyébként azok, amelyek 0,05 CSE-nél (7,5 millió km) jobban megközelítik a Földet, és átmérőjük meghaladja a 140 métert. Talán ezekre érdemes használni a magyarban meghonosodott földsúroló elnevezést, a többiek pedig inkább földközeli égitestek.
A 2013 MZ5 felfedező felvételeiből készített animáció. A négy képből készült mozgófilmen a jobb felső sarokból halad a bal alsó felé a gyors mozgása miatt kicsit elhúzódó nyomot hagyó kisbolygó. (PS-1/UH)
Az első földközeli kisbolygót, az Eros-t 1898-ban fedezték fel, de még az 1960-as években is különleges ritkaságnak gondolták a bolygónkat megközelítő aszteroidákat. Az 1970-es években kezdett megváltozni a helyzet, mikor néhány állhatatos kutató (Tom Gehrels, Eugene Shoemaker, Eleanor Helin) munkája nyomán egyre több ilyen égitestet fedeztek fel, majd a következő évtizedben már teljesen egyértelmű volt, hogy manapság is igen nagy számban keringenek veszélyes apróságok a Naprendszerben. Az 1 km-nél nagyobbak intenzív felkutatása 1998-ban vette kezdetét, amikor a NASA jelentős támogatása mellett tíz év alatt a nagyjából ezer ilyen méretű égitest 90%-át szerették volna megtalálni. Még mielőtt ezt sikerült volna teljesíteni (jelenleg 861-et ismerünk), 2005-ben már a 140 méternél nagyobbak kerültek célkeresztbe, melyekből 15 ezernél is többet kell megtalálni. Jelenleg ezek 30%-a ismert, így a következő tíz évre még bőven akad tennivaló.
Az ismert földközeli kisbolygók számának gyarapodása 1980 óta.
A végleges megnyugvást a 30 méternél nagyobbak megismerése jelenthetné, ezekből viszont már 1 milliónál is több lehet, így vélhetően a mostani kisiskolásokból is válhat még kisbolygóvadász, ha egyetemi éveik után csatlakoznak valamelyik jövőbeni keresőprogramhoz. Addig viszont úgy kell tekintenünk a földközeli kisbolygókra, mint a természet azon szeszélyére – a földrengések, vulkánkitörések vagy áradások mellett –, melyek részei az életünknek, ám ellentétben az imént felsoroltakkal, megismerésük után pontosan előrejelezhetők és elháríthatók lesznek.
