Becsapódott a Holdba az európai űrszonda

1126

Európa első holdkutató űrszondájának három éves küldetése
2006. szeptember 3-án ért véget, miután becsapódott a Hold Föld felé néző felszínébe. A SMART-1 szonda a terveknek megfelelően
7200 km/h-s sebességgel csapódott be a
Kiválóság Tava  (Lacus
Excellentiae) néven ismert vulkanikus fennsíkba, amit a Földről is
észlelhető fényvillanás kísért.  A számítások szerint a holdszonda
3-10 méteres krátert vájt a Hold felszínébe, amit néhány km magasságba
emelkedő porfelhő kialakulása követett. Földi távcsövek garmadája
észlelte a jelenséget, hogy a terület geológiai jellemzőit
tanulmányozzák. Mellékelt képünket a 3,6 m-es Kanadai-Francia-Hawaii-
teleszkóppal készítették: a becsapódás tűzgömbje a jobb felső sarokban
látható fehér folt. A szonda fedélzetén egyébként volt egy kis kamera is, amely nagyfelbontású
képeket készített a felszínről, még pár perccel a becsapódást
megelőzően is.

A SMART-1 becsapódása a 3,6 m-es CFHT-vel (ESA PR) 


mindössze 366 kg tömegű SMART-1 holdszondát 2003. szeptember 27-én
bocsátották fel a francia-guyana-i Kourouból, míg a Hold körüli
pályáját
2004 novemberében érte el. Az  eredeti tervekben szereplő hat
hónappal szemben másfél évig tartó mérései során a holdi felszín
formáit és ásványi összetételét vizsgálta látható, infravörös és
röntgen hullámhossz-tartományokban működő műszereivel. Az űrmisszió
egyik fontos célja volt az ionhajtómű, illetve számos egyéb technikai
újdonság tesztelése, amelyekkel a bolygóközi utazás jelenlegi
technikáit lehet majd egyszer felváltani. A küldetés az adatok előzetes
feldolgozása alapján teljes sikerként könyvelhető el, amelynek
tudományos-technikai eredményei még csak ezután fognak a maguk
teljességében feltárulni.

Forrás: ESA PR 31-2006

Hozzászólás

hozzászólás