Egy rejtélyes felhő, amely semleges hidrogéngázból áll, és amelyről egykor úgy gondolták, hogy a Tejútrendszeren kívülről száguld felénk, talán inkább egy közelmúltbeli szupernóva terméke lehet.
Joan Schmelz (USRA) napfizikus és Gerrit Verschuur rádiócsillagász szerint a csillagrobbanás nagyjából 100 ezer évvel ezelőtt következett be, akkoriban, amikor a Homo sapiens elhagyta Afrikát, és Ázsia, Európa felé vándorolt.
Az úgynevezett HVC-k (high velocity clouds, vagyis nagy sebességű felhők) jelenlegi ismereteink szerint hatalmas, nagy tömegű felhők több ezer fényévre tőlünk. Mivel azonban nem létezik megfelelő módszer a távolságuk mérésére, az eredetük máig tisztázatlan. A csillagászok többsége úgy gondolja, hogy a Tejútrendszerből lökte ki őket egy galaktikus szökőkútnak nevezett folyamat. De lehetnek az intergalaktikus térből származó, ősi gáz alkotta felhők is, amelyek galaxisunk gravitációjának csapdájába estek.
Az egyik, rádiótartományban sugárzó HVC, az úgynevezett MI, amely 120 kilométeres másodpercenkénti sebességgel száguld felénk, sokkal közelebb lehet hozzánk, így sokkal kisebb tömegű is lehet, mint korábban gondolták. Schmelz és Verschuur a The Astrophysical Journal című szaklapban számolt be arról, hogy a felhőt egy haldokló csillag bocsáthatta ki, és csak akkor gyorsult fel, amikor a csillag szupernóvává vált. (A szakcikk az arXiv.org preprint portálon olvasható.)
A kutatók számára a felfedezéskor az volt a legizgalmasabb, hogy az MI iránya a Nagy Medve (Ursa Maior) csillagképben egybeesik a Tejútrendszer csillagközi anyagában lévő, 80 fényév átmérőjű üres buborékéval. Az üreg anyagát egy szupernóva fújhatta ki, és a kutatók úgy gondolják, hogy sikerült azonosítaniuk a robbanás maradványát: az 56 Ursae Maioris szabadszemes csillag láthatatlan társát, amely a Göncölszekértől néhány fokkal délre található.
Az 56 Ursae Maioris egy úgynevezett spektroszkópiai kettős. A Nature Astronomy című lapban megjelent egyik tanulmány szerzői azt állítják, hogy a társcsillaga sokkal inkább neutroncsillag lehet, mint fehér törpe, ahogy korábban gondolták. „Az MI valószínűleg egy „csomó” vagy egy „csomó-halmaz” lehet, amely az őscsillagból lökődött ki a tömegvesztési fázisban.” – mondja Verschuur. „Meglovagolta a szupernóva-robbanás lökéshullámát, az gyorsította fel.”
Az 56 Ursae Maioris 530 fényévre van tőlünk. Ha az MI éppen felénk indult el, akkor most 490 fényévre kell lennie, és csupán három naptömegnyi hidrogént tartalmazhat.
„Valószínű, hogy ez a HVC egy közeli szupernóvából származik.” – mondja Felix Lockman (NRAO), hozzáteszi azonban, hogy vannak olyan nagy sebességű felhők is, amelyek kevés nehéz elemet vagy port tartalmaznak. „Ezek biztosan nem szupernóvák termékei.” – mondja.
A Groningeni Egyetem munkatársa, Filippo Fraternali szintén kételkedik. „Az első reakcióm az volt, hogy rendben, akár még igaz is lehet.” – mondja. „Mindazonáltal nem hinném, hogy ez magyarázatot ad más, nagy távolságban lévő HVC-kre, ahogy azt a cikk szerzői sugallják. Ráadásul a Tejútrendszer csillagközi anyaga tele van üregekkel, így az MI-vel való egybeesés akár véletlen is lehet.”
Fraternali szerint megoldhatja a kérdést, ha sikerült detektálni a felhő spektrumát egy nem túl távoli háttércsillag fényében. „Ez határozottan bizonyítaná, hogy a felhő valóban közel van hozzánk.”
Forrás: Sky&Telescope
