Izgalmas geológiai formákat láthatunk az ESA-Roszkozmosz ExoMars keringőegységének legújabb színes felvételein. A CaSSIS (Colour and Stereo Surface Imaging System) képalkotó eszközzel látványos képek készültek a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni Mars felszínéről.
A fenti felvétel a nagyobb Green-kráterben található kisebb becsapódási krátert mutatja, a Mars déli féltekéjén (kép középpontja: 52,3°D, 351,8°K). A szinte fekete dűnéket vörös marstalaj veszi körbe, részben pedig fényes, fehér jég borítja. A vízmosások, amiket szintén részben jég fed, a kráter falán láthatóak, a kép közepén. Jelenleg is kutatott kérdés, hogy vajon milyen kapcsolat állhat a vízmosások és az évszakosan megjelenő jég között. A kép közvetlenül a déli félteke tavaszi nap-éj egyenlősége után készült, amikor a kráter legdélebbi része (jobb oldalon) szinte teljesen jégmentes, míg az északi (középen) még részben fagyott volt. A kráter déli falát több napsütés érte (mint a Földön is, az egyenlítő felé néző lejtők több napfényt kapnak), így ott hamarabb elolvadt a jégtakaró.
Levélszerű mintázatok
A fenti kép 2020. március 25-én készült, rajta pedig az északi félteke Syrtis Major Planum térségben levő, 400 km átmérőjű Antoniadi becsapódási kráter alját vehetjük szemügyre (kép középpontja: 21,0°É, 61,2°K). A kép kékes színe nem tükrözi a valóságot, viszont könnyebben láthatóvá teszi a kráteren belüli kőzetek különböző összetételét.
A kép közepén dendrites szerkezeteket láthatunk, amelyek úgy festenek, mint egy tölgyfalevél erezete. Ezek a képződmények, amelyek az ősi vízhálózat létezését is bizonyítják, a felszínbe süppedő csatornákkal ellentétben kiemelkednek belőle. Ezt az okozza, hogy a csatornákat valamilyen keményebb anyag (feltehetőleg láva) töltötte fel , és az idők során az azokat körülvevő, puhább kőzetek erodálódtak – az ősi csatornahálózat pedig ily módon fordított nyomot hagyott maga után.
Argyre-medence
A Mars déli felföldjein elterülő Argyre becsapódásos medence fenti felvétele 2020. április 28-án készült, a déli félteke tavaszi nap-éj egyenlőségét követően (kép közepe: 57,5°D, 310,2°K). A 800 km hosszú medencében megjelenő évszakos jégtakaró már láthatóan húzódik vissza, míg a kép jobb oldalán látható gerincet még jég borítja. Ez a gerinc a pólus felé tájolt, így kevesebb napfényt kap, mint a szomszédos, egyenlítő felé néző lejtő. A Marson a beeső napfény a jeget közvetlenül elpárologtatja, anélkül, hogy előbb megolvadna (szublimáció). Mivel az észak felé néző lejtőt (bal oldalon) már többet sütötte a Nap, gyorsabban elszublimált róla a jégtakaró.
Látványos kőzetek az Ius Chasma szurdokban
A fenti kép 2020. május 5-én készült, rajta pedig az Ius Chasma szurdok fenekének egy részét láthatjuk (kép közepe: 8,8°D, 282,5°K). Az Ius Chasma a Valles Marineris szurdokhálózat tagja, amely a Mars déli féltekéjének szinte egynegyedén átnyúlik. Az Ius Chasma szurdok a kép jobb oldalán található hegygerinc felé emelkedik, hossza körülbelül 1000 km, mélysége pedig 8 km – így tehát több mint kétszer olyan hosszú és négyszer olyan mély, mint a híres arizonai Grand Canyon.
A látványos színkavalkádot a szurdok mélyét alkotó kőzetek különböző összetétele okozza. A jelenleg elfogadott elméletek szerint a világosabb kőzetek olyan sók, amelyek az ősi tó elpárolgása után maradtak vissza. A különböző kőzetek összetétele azért is fontos a kutatóknak, mert rajtuk keresztül visszakövethető a szurdok kialakulásának története is.
Forrás: ESA
