Meteorbecsapódás a Holdon a február 21-i fogyatkozás alatt

1400

2008. február 21. hajnalán látványos teljes
holdfogyatkozást
figyelhettünk meg, amelyről sok szép asztrofotó is
készült.

Néhány ezer km-rel nyugatabbra, az amerikai kontinensen a helyi
holdkelte után látszott a jelenség, minden szempontból kedvező
körülményeket teremtve részletes megfigyelésekhez. George Varros
tapasztalt marylandi amatőrcsillagász a Hold elsötétülését kihasználva
apró égitestek holdi becsapódásainak felvillanásaira vadászott érzékeny
digitális videokamerájával, s hasonlóan korábbi megfigyeléseihez,
ezúttal is sikerrel járt! 20 cm-es f/5 Celestron N-8 Newton-távcsövére
szerelt kamerájával nagyon rövid ideig tartó villanást észlelt az
Oceanus Procellarum (Viharok Óceánja) délnyugati pereme közelében.  A mindössze
három kockán rögzített jelenség (mozgókép itt) 03:19:57 UT-kor következett be a már nagyrészt elsötétült és a
totalitás fázisa felé közeledő Holdon (a totalitás közepe bő hat perccel később következett be).

Egy apró égitest becsapódása a Hold felszínébe meglepően kis
műszerrel is detektálható fényjelenséget okoz. A nyíl által jelzett
felvillanás az Oceanus Procellarum délnyugati pereme közelében történt
(kép: George Varros,
Mt. Airy, Maryland, USA).

A holdi meteorbecsapódások a
látható
fény tartományában már kisebb távcsövekkel is megfigyelhetőek. Az
észlelés előfeltétele, hogy a jelenség a Hold éjszakai oldalán, esetleg
teljes holdfogyatkozáskor következzen be, hiszen a fényes oldal
ragyogása elrejti az ott történő becsapódások villanásait. Az elmúlt
években emlékezetesek voltak a perseidák, leonidák és geminidák
meteorrajai idején észlelt holdi meteorbecsapódások. 2005
óta a NASA Marshall Űrközpontjában
már közel száz holdi meteorbecsapódást regisztráltak. Jelen sorok
írásáig George Varros észlelése az egyetlen teljes holdfogyatkozáshoz
kötődő jelenség, aminek meteoroidját csak gyenge aktivitású februári
rajokhoz lehet kötni. Lehetséges például, hogy a február 2-25. között
jelentkező és február 8-i gyakorisági
maximumában óránként 3-5 hullócsillagot produkáló Alfa Kentauridák
raj egyik meteora, esetleg egy sporadikus apró kődarab csapódott égi
kísérőnk felszínébe.

 
Három fotó a George Varros által észlelt felvillanás időpontjához közel. A középső felvétel mindössze 10 másodperccel az amerikai megfigyelés után készült, de már azon sem látszik semmi utófénylés (a
szerző felvételei).

A napjainkban újraindult holdkutatás első két űrszondája a japán SELENE
és a kínai Chang’e-1 már holdkörüli pályáról részletesen tanulmányozza
a Hold felszínét és kozmikus környezetét. Talán nem teljesen reménytelen,
hogy a már működő, ill. a közeljövőben pályára állítandó holdszondák (pl. a NASA LRO-szondája) nagyfelbontású kameráival megtalálják az új becsapódási alakzatot, például egy
fényes felületű friss kráterecskeként a Viharok Óceánja peremén. A
holdészlelő amatőrcsillagászok számára pedig egy tudományos szempontból
is érdekes – bár nagy türelmet és megfelelő műszereket igénylő –
program lehet a holdi meteorbecsapódások megfigyelése és jól
dokumentálható digitális formájú rögzítése.

Forrás: George Varros holdi meteorbecsapódásokról szóló honlapja

Kapcsolódó témák:

Hozzászólás

hozzászólás