Székesfehérvári órajáték – a magyar Orloj

4458

Székesfehérvár egyik idegenforgalmi látványossága az órajáték, melynek érdekes csillagászati vonatkozása is van.

Mizser Attila, Székesfehérvár

A Kossuth utca 9. sz. ház belső udvarának érdekes látványosságra az órajáték, melyről a  vendégváró.hu az alábbiakat írja:

Az órajáték figurái a magyar történelem legendás személyiségeit korabeli ábrázolások nyomán jelenítik meg. Az alkotást Kovács Jenő órásmester, Ecsedi Mária képzőművész,  Korompai Péter keramikusművész és Diós Tibor kovácsmester készítette.

Az órajátékon a történelmi alakok először délelőtt 10 órakor jelennek meg zenei kísérettel, majd a város templomaiban egyszerre megkonduló déli harangszó után láthatjuk őket ismét. Ezt követően két óránként, délután 2, 4 és 6 órakor vonulnak fel a királyi alakok. A harangjáték zenéje az „Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga” kezdetű népének,
mely István királyhoz fűződik, és egy középkori dallam, az „O Pastor aeterne”.

A nyári időszakban a harangjáték reggel 9 órakor szólal meg először, ekkor a  „Boldogasszony anyánk” kezdetű népéneket hallhatjuk, majd 11 órakor egy dallamot játszik a Vietorisz-kódexből. Ezt követi délután 1 órakor egy közismert református ének, a „Mint a szép híves patakra” kezdetű 42. zsoltár. Délután 3 órakor egy Zsigmond-kori zenemű részlete, a „Surrexit Christus” hangzik el, majd 5 órakor egy gregorián dallamot,
az „Ómagyar Mária-siralom” részletét hallhatjuk.

A városi esti harangszó után, este 7 óra 4 perckor az „Isten hazánkért” kezdetű népének csendül fel, majd este 8 órakor egy Kodály Zoltán népdalfeldolgozással, az „Erdő mellett estvéledtem” dallamaival búcsúzik el a harangjáték.

Az óramű számlapja 24 órás beosztású. A világos alapon lévő számok a nappali órákat, a sötét alapon lévők az esti és éjszakai órákat mutatják. A 12 hónap nevét felsoroló körívhez kapcsolódik a csillagképeket ábrázoló tárcsa. Ez havonta fordulva a megfelelő ábrát a hónap nevéhez igazítja, így egy év alatt fordul körbe a számlapon. A csillagtérképen az éjszakai égbolt látható, a hónapokhoz kötődő csillagképek: a Vízöntő, a Halak, a Kos, a Bika, az Ikrek, a Rák, az Oroszlán, a Szűz, a Mérleg, a Skorpió, a Nyilas és a Bak szimbólumaival, továbbá a Tejúttal.

2011w52-nagy
A hét csillagászati képén az óra számlapját mutatjuk be, a kapcsolódó linkajánlóban pedig hallhatjuk és láthatjuk is működés közben a fehérvári órát.

Már csak néhány óra van hátra a 2011-es esztendőből. Köszönjük minden kedves Olvasónknak az egész éven át tartó érdeklődést munkánk iránt, egyben boldog új évet kívánunk!

Hozzászólás

hozzászólás