A május 17-én felfedezett SN 2012cg fényesedését sikerült részletesen is nyomon követni a Piszkéstetői Csillagvizsgálóból.
Sárneczky Krisztián, Kun Emma, Piszkéstető
Május 17-én egy új, 16,9 magnitúdós szupernóvát fedezett fel a Lick Observatory Supernova Search (LOSS) a Virgo csillagképben található NGC 4424 jelű galaxisban. Napjaink egyik legeredményesebb szupernóvakereső programja egy 76 cm-es, teljesen automatizált távcsövet használ, amellyel 1998 óta nem kevesebb, mint 880 szupernóvát fedeztek fel. Az SN 2012cg jelöléssel ellátott új vendégcsillag a 12 magnitúdós, közel éléről látszó spirálgalaxis keleti felében, a magtól 17”-re tűnt fel.
Érdekessége, hogy nagyon korai fázisban, a maximális fényesség elérése előtt két héttel sikerült felfedezni, ami még manapság is ritkaságnak számít. Mivel az első spektroszkópiai mérések Ia típusúnak mutatták, várható volt, hogy maximális fényessége vetekszik majd a galaxis teljes fényével, vagyis a felfedezés után még jelentősen fényesedni fog. A különleges szupernóva megfigyelésére széles körű nemzetközi kampány indult, ebbe kapcsolódott be a Szegedi Tudományegyetem kutatócsoportja.
A Vinkó József által vezetett csapat a texasi egyetemmel folytatott együttműködésnek köszönhetően a 9,2 m-es Hobby Eberly Telescope-pal készíthetett spektrumokat a szupernóváról, a pontos vizsgálatokhoz elengedhetetlen fényességmérések viszont az MTA Csillagászati és Földtudományi Központjának Piszkéstetői Megfigyelőállomásán készültek. A kedvező időjárásnak köszönhetően már május 18-án, egy nappal a felfedezés után elkezdhették az objektum követését a 60 cm-es Schmidt-teleszkóppal, mellyel a következő hetekben is számos felvétel született a jövevényről. A mellékelt animáció a szupernóva első tíz napját mutatja be, melynek során a várakozásoknak megfelelően rengeteget fényesedett. Az R (vörös) sávban felvett képek rendre május 18-án, 22-én és 28-án készültek, a szupernóva fényessége az előzetes mérések alapján 14,9, 13,1 és 12,0 magnitúdó volt.
A szupernóvák fényesedésekor nem magát a robbanást látjuk, hiszen az néhány perc alatt lezajlik, a rendkívül gyorsan, akár a fénysebesség 5-10%-ával táguló gázfelhő pedig hamar kihűl. Ha csak ezen múlna, sosem látnánk szupernóvákat. A fényesedést valójában a robbanáskor keletkezett, és a táguló felhőben jelen lévő radioaktív elemek bomlása okozza. Az ekkor keletkező hő fűti fel újra a felhőt, a jellemzően néhány napos, néhány hetes felezési időkből jön ki a három héttel a robbanás után bekövetkező maximum. Azért fontos megfigyelni a szupernóva fénymenetét, mert ebből becslést lehet adni a radioaktív elemek mennyiségére, amiből a szülőobjektum és a robbanás fizikai jellemzőire következtethetünk.
