A Valentine-dóm

1408

A Valentine-dóm a Hold egykori vulkánosságának egyik látványos bizonyítéka. Látványos, ha éppen súroló fény éri a terminátor közelében.

Csabai István, Zagyvarékas

Alika K. Herring (1913–1997) neve gyaníthatóan kevés magyar amatőrcsillagász számára ismerős, talán csak az idősebb korosztály hallott, vagy olvasott róla. Azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak mint amatőr, de mint professzionális szakemberek is maradandót alkottak a csillagászat terén. Alika Kamalani’okeaukaha Herring 1913-ban született Honoluluban, tősgyökeres hawaii anyától és amerikai apától. Már 15 éves korában hivatásos steel gitáros volt, és „Tex” nevű testvérével és néhány rokonával olyan együttesekben játszott, mint a Kailua Hawaiians vagy a Herring’s Hawaiians. A második világháborúban fegyveres katonai szolgálatot teljesített, majd az 1950-es években tükörcsiszolóként dolgozott a kaliforniai Long Beachben, a Cave Optical Company alkalmazásában. A Sky and Telescope régebbi számaiban rendszeresen találkozunk a Cave Optical Co. hirdetéseivel, szép kivitelű távcsöveivel. Nem kétséges, hogy elsősorban a Herring által készített kiváló minőségű tükrök tették sikeressé a céget. Herring a tükörcsiszoláson kívül megfigyeléseket is végzett, elsősorban a Holdról.

Ezt a felvételt Csabai István készítette a C–11-es Schmidt–Cassegrain-távcsövével és a Basler webkamerájával, 2018. április 22-én. Jól látható a dómot keresztülszelő rianás és az északra fekvő kisebb, V2-es jelzésű dóm is. A kép jobb alsó sarkában látható apró kráter a Linné

A Sky and Telescope 1962. áprilisi számában érdekes cikket olvashatunk Herring tollából Plateau near Linné címmel. Ez volt az első részletes leírás a Valentine-dómról. „A Mare Serenitatis keleti felének a legfeltűnőbb fényes foltja a Linné-kráter. A Linnétől egy kissé északra, egy szokatlan alakú, nagyméretű, de alacsony dudorodást találunk. Ennek a nagyjából 20 mérföld átmérőjű alakzatnak a körvonalai egy szívet formálnak. A széle viszonylag meredeknek tűnik, de gyorsan ellaposodik, hogy egy széles platót alkosson, mely számomra csak egészen enyhén tűnik domborúnak. Az egész formáció mindössze néhány száz lábbal magasodik a környező síkság fölé. A lapos jellege miatt eléggé nehezen látszik, kivéve, amikor közel van a terminátorhoz. A mellékelt rajz akkor készült, amikor a holdfelszín most megfigyelt részéről nézve a Nap mindössze négy fok magasan volt a horizont felett. Ahogyan a Nap egyre magasabbra emelkedett a Hold egén, úgy vált ez a plató is egyre megkülönböztethetetlenebbé a környezetétől. A dudorodás felszínén nincsenek feltűnő részletek, csak a déli szélén találunk egy kisebb csúcsokból álló halmazt, és szétszórva néhány kicsiny dombot. A kis csúcsok magas napállásnál fényesen ragyognak, teleholdnál egyedül ezek jelzik az alakzat pozícióját. Északkeletről egy kis rianás szeli át a platót. A rajz készítésének idején ezt ugyan nem láttam, de azóta számos alkalommal sikerült észlelnem. Ez a kis rianás D. W. G. Arthurnak a Yerkes Obszervatóriumban készült rajzán is látható… Amikor legelső alkalommal észleltem ezt a dómot, úgy tűnt, hogy a Wargentinhez hasonlóan ez is egy lávával feltöltött kráter. Erre abból következtettem, hogy akkor úgy látszott, mintha egy alacsony sánc futna végig az északnyugati peremén. A későbbi megfigyelések ezt nem igazolták, és ma már biztos vagyok benne, hogy a sánc nem is létezik. Ezek a későbbi megfigyeléseim azt sugallják, hogy alakzatunk egy szokatlan kontúrú dóm. Én nem ismerek hasonló objektumot, és minden bizonnyal ez egy teljesen egyedi alakzat lehet…”

A Valentine-dóm és a V2-es felszínén található dombok a Montes Caucasushoz, vagyis a Serenitatis-medencének a külső gyűrűjéhez tartoznak, és jóval a dómok és a medencének a bazalttal való feltöltődése előtt keletkeztek. A Mare Serenitatis nyugati felén található bazalt korát a kráterszámláláson alapuló kormeghatározással 3,5 milliárd évre teszik a kutatók. A V1-et átszelő rianás rendkívül nehéz célpont, még nagyobb átmérőjű távcsövekkel is. Az Apollo–15 1971-ben készült felvételén persze csodálatosan látszik, de nekünk legalább 20–25 cm-es, kiváló optikájú távcsőre lesz szükségünk, ha meg akarjuk pillantani. A rianásnak a dómtól keletre eső fele egy vetődésbe vált át, ami már kisebb távcsövekkel is látható mint fényes, fehér csík.

A dómról és Alika K. Herringről a Meteor 2019/2. számában közlünk részletes cikket.

Szöveg: Ggz

Hozzászólás

hozzászólás