Az Ultima Thule meglepő alakja

2292

A New Horizons űrszonda által az Ultima Thule távoli kisbolygóról készített újabb felvételek meglepetést hoztak: a kis égitest alakja nem egy “hóemberre” hasonlít, hanem két, egymással érintkező lapos korongból, két “palacsintából” vagy “puszedliből” tevődik össze. Az ilyen alakú kis égitest keletkezésének magyarázatára újra át kell gondolni az eddigi kialakulási modelleket.

A New Horizons újév napján sikeresen közel repült a 2014 MU69 Ultima Thule (“legtávolabbi sziget”) kisbolygóhoz a Kuiper-övben és az első képek alapján a kis aszteroida egy “hóemberre” emlékeztet, amely egy nagyobb (“Ultima” elnevezésű) és egy kisebb (“Thule” nevű) összetevőből áll. Az alábbi animáció szerint a szonda így látta a közeledő és egyre több részletet mutató kisbolygót, amelyre majdnem annak forgástengelye irányából látott rá.

A 2014 MU69 Ultima Thule kisbolygóról a New Horizons által készített képekből összeállított animáció a megközelítési pályaszakaszon. A kisbolygó látszó mérete növekszik, miközben forog a tengelye körül és a szonda a forgástengelyéhez közeli irányból látja, miközben a felszíni részletei egyre jobban látszanak a javuló felbontásnak köszönhetően (NASA/JHUAPL/SWRI New Horizons).

A nagy távolság miatt lassan, de újabb és újabb adatok és felvételek érkeznek a szondáról. A legnagyobb megközelítés után készített felvételeken már a New Horizons “visszafelé néz” és így a kisbolygó Nap által meg nem világított sötét oldala fordul a szonda felé és csak egy vékonyabb megvilágított része látszik (hasonlóan a “holdsarlóhoz” újhold környékén).

Egy 10 képből álló sorozatból számítógépes feldolgozással egy olyan felvételt állítottak össze, amelyet korrigáltak a hosszú expozíciók során bekövetkezett elmozdulásokra. A hosszú expozíciókra a már távolodó és csak keskeny “holdsarló” alakot mutató Ultima Thule halványsága miatt volt szükség. Az alábbi kép az eredeti és a képfeldolgozással korrigált eredményt mutatja.

A New Horizons űrszonda 8862 km távolságból, a legnagyobb közelség után mintegy 10 perccel a LORRI kamerával készített tíz felvételéből összekombinált kép (balra), amely a hosszú expozíciók és a kissé változó rálátási geometria és távolság miatt kissé elmosódott “holdsarló” alakot mutat. A számítógépi képfeldolgozás eredménye a jobb oldali kép. A kisbolygó sötét oldala fordul a szonda felé. (NASA/JHUAPL/SWRI/NOAO New Horizons).

Az égitest kitakarja a távoli háttércsillagokat, ami segít a kisbolygó kontúrjának megrajzolásához és közelítő alakjának meghatározásához. Ekkor következett a meglepetés: az Ultima Thule két érintkező lapos korongból vagy “palacsintából”, esetleg “lapos kavicsból” áll. Az első, még a megközelítés során készült felvételek alapján úgy tűnt, hogy két gömbszerű testből áll, ekkor még hóemberhez hasonlították. A két lapos összetevő test a hosszabb tengelyeik végpontjaiban érintkezik egymással, így egy erősen lapított “hóemberre” emlékeztet. Az újabb felvételek alapján az égitest két érintkező, igen lapult komponensből álló kisbolygó.

A 2014 MU69 Utima Thule kisbolygó alakjának régi (“old”) és új (“new”) modelljei: a “hóember” és két érintkező lapos korong. Az új modell alakjának bizonytalanságait szaggatott kék vonalak jelzik. A forgástengely helyzete különbözik a két modellben: a régiben a nagyobb összetevő testen halad át, az új modellben a két testet elválasztó “nyaki” részhez közel van (NASA/JHUAPL/SWRI New Horizons).

A New Horizons újabb felvételei más megvilágításba helyezték a célobjektumáról alkotott elképzeléseinket: a szokatlan formájú égitest kialakulást valahogyan meg kellene magyarázni.  Ismét át kell gondolni a kis égitestek keletkezésének folyamatait. Ismét az történhet meg, amit korábban már megszoktunk: az új megfigyelések megválaszolják a korábbi kérdéseket, ugyanakkor újabb kérdések merülnek fel, ami a megismerés, a tudomány fejlődésének természetes velejárója. A New Horizons csak a Nap által megvilágított részről adhat pontos képet, ezért csak közelítő, de viszonylag elfogadható modellt lehet majd felállítani az alakjára. A lassú rádiókapcsolat miatt még sok érdekes részletre derülhet fény 2020 őszéig, amíg minden adat megérkezik a Földre.

Az Ultima Thule alakjának új meghatározása, a kapcsolódó egyéb képek és videók a The Johns Hopkins University, Applied Physics Laboratory (JHUAPL) New Horizons hírében tekinthetők meg.

A hír megjelenését a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt támogatta.

 

Forrás:

New Horizons’ Evocative Farewell Glance at Ultima Thule (JHUAPL, 2019.02.08.)

 

Kapcsolódó internetes oldalak:

Hozzászólás

hozzászólás