A New Horizons űrszonda által az Ultima Thule távoli kisbolygóról készített újabb felvételek meglepetést hoztak: a kis égitest alakja nem egy „hóemberre” hasonlít, hanem két, egymással érintkező lapos korongból, két „palacsintából” vagy „puszedliből” tevődik össze. Az ilyen alakú kis égitest keletkezésének magyarázatára újra át kell gondolni az eddigi kialakulási modelleket.
A New Horizons újév napján sikeresen közel repült a 2014 MU69 Ultima Thule („legtávolabbi sziget”) kisbolygóhoz a Kuiper-övben és az első képek alapján a kis aszteroida egy „hóemberre” emlékeztet, amely egy nagyobb („Ultima” elnevezésű) és egy kisebb („Thule” nevű) összetevőből áll. Az alábbi animáció szerint a szonda így látta a közeledő és egyre több részletet mutató kisbolygót, amelyre majdnem annak forgástengelye irányából látott rá.
A nagy távolság miatt lassan, de újabb és újabb adatok és felvételek érkeznek a szondáról. A legnagyobb megközelítés után készített felvételeken már a New Horizons „visszafelé néz” és így a kisbolygó Nap által meg nem világított sötét oldala fordul a szonda felé és csak egy vékonyabb megvilágított része látszik (hasonlóan a „holdsarlóhoz” újhold környékén).
Egy 10 képből álló sorozatból számítógépes feldolgozással egy olyan felvételt állítottak össze, amelyet korrigáltak a hosszú expozíciók során bekövetkezett elmozdulásokra. A hosszú expozíciókra a már távolodó és csak keskeny „holdsarló” alakot mutató Ultima Thule halványsága miatt volt szükség. Az alábbi kép az eredeti és a képfeldolgozással korrigált eredményt mutatja.
Az égitest kitakarja a távoli háttércsillagokat, ami segít a kisbolygó kontúrjának megrajzolásához és közelítő alakjának meghatározásához. Ekkor következett a meglepetés: az Ultima Thule két érintkező lapos korongból vagy „palacsintából”, esetleg „lapos kavicsból” áll. Az első, még a megközelítés során készült felvételek alapján úgy tűnt, hogy két gömbszerű testből áll, ekkor még hóemberhez hasonlították. A két lapos összetevő test a hosszabb tengelyeik végpontjaiban érintkezik egymással, így egy erősen lapított „hóemberre” emlékeztet. Az újabb felvételek alapján az égitest két érintkező, igen lapult komponensből álló kisbolygó.
A New Horizons újabb felvételei más megvilágításba helyezték a célobjektumáról alkotott elképzeléseinket: a szokatlan formájú égitest kialakulást valahogyan meg kellene magyarázni. Ismét át kell gondolni a kis égitestek keletkezésének folyamatait. Ismét az történhet meg, amit korábban már megszoktunk: az új megfigyelések megválaszolják a korábbi kérdéseket, ugyanakkor újabb kérdések merülnek fel, ami a megismerés, a tudomány fejlődésének természetes velejárója. A New Horizons csak a Nap által megvilágított részről adhat pontos képet, ezért csak közelítő, de viszonylag elfogadható modellt lehet majd felállítani az alakjára. A lassú rádiókapcsolat miatt még sok érdekes részletre derülhet fény 2020 őszéig, amíg minden adat megérkezik a Földre.
Az Ultima Thule alakjának új meghatározása, a kapcsolódó egyéb képek és videók a The Johns Hopkins University, Applied Physics Laboratory (JHUAPL) New Horizons hírében tekinthetők meg.
A hír megjelenését a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt támogatta.
Forrás:
New Horizons’ Evocative Farewell Glance at Ultima Thule (JHUAPL, 2019.02.08.)
Kapcsolódó internetes oldalak:
- Lapított hóember (Űrvilág, 2019.02.11.)
- A New Horizons eddigi legrészletesebb felvétele az Ultima Thule kisbolygóról (MCSE, 2019.02.04.)
- New Horizons: újabb eredmények láttak napvilágot az Ultima Thule-elrepülésről (MCSE, 2019.01.03.)
- New Horizons-eredmények: az Ultima Thule egy időkapszula az ősi Naprendszerből (MCE, 2019.01.03.)
- A New Horizons szonda első eredményei a távoli kisbolygóról (MCSE, 2019.01.02.)
