A Vénusz hamis színben

3188

A Vénusz felhői ultraibolya fényben mutatnak részleteket, így a láthatóvá tételükhöz fotózni kell és utólag színkódolást alkalmazni.

Váradi Nagy Pál, Kolozsvár

Igazából alkalom szülte a fotót, nem készültem rá, ugyanis a tömbházi erkélyre berendezett lomtár, akarom mondani csillagda csak kb. 165-205 fok között lát ki azimutban, már amíg be nem építik úgynevezett ingatlanfejlesztőék ezt a maradék egemet is, illetve kb. 45 fok magasságig, mert utána jön a felső szomszéd. Ezen az égi ablakon át néztem tavaly végig a Jupiter- és Szaturnusz-szezont, de úgy számoltam, hogy a mostani Vénuszhoz alkalmatlan, és kitelepülni ezzel az óriási és nehézkes felszereléssel most nem érzem magamban az erőt. Node addig-addig mászkált a Vénusz az ég még épp elérhető részén, hogy megmakacsoltam magam és építettem még egy kütyüt a meglévők mellé: egy inklinométert, értsd digitális szögmérőt, amivel a szűk erkély miatt pólusraállással nem rendelkező ekvatoriális állványomon lévő cső magasságát tudom megbecsülni egy-két fok pontossággal. Ami mégis pontosabb, mint érzésből csavargatni. Szóval csak ráálltam a műszerrel a még nappali égen, és ha már adott a kalcium-K szűrő is, hát meglőttem a bolygót. Amikor először filmeztem a már komolyabb ASI 224 színes kamerával (UV és IR szűrővel), felfigyeltem, hogy mintha látszanának a fáma szerint csak UV-ben mutatkozó felhőformációk, igaz csak sejtés szintjén. Az áttörést persze az UV-ben való észlelés hozta meg. Az ASI 178 MM mono kamerát házilag láttam el hűtővel, így a levegőnél 15 fokkal melegebb helyett a szenzorhőmérsékletet legalább 5 fokkal hidegebbre szorítom le.

Az eszközökről annyit, hogy elektronikai modulokból egy este alatt összefabrikálható, a mechanikai rész a legidőigényesebb, mert a drótozás az forraszt-csavaroz-dobozol-kész, de a kiszuperált processzor-hűtőbordát megfúrni, hogy illeszkedjen az ASI hátoldalához, hogy közrefoghassák a Peltier-elemet, na erre mondja az angol, hogy PITA. A kép elkészítését továbbá segítette még a közönséges szappantartóban helyett kapott noszogtató-berendezés és fókuszvezérlő. A vezetést egy desktop-alkalmazás végzi, amely folyamatosan nézi, mit lát a kamera a képrögzítő programban, és kiadja a megfelelő parancsokat a szappantartónak, amely aztán az állvány ST4 autoguider portjára küldi a digitális tennivalót. További kiegészítő a szintén házi motoros fókuszírozó, amely nélkül sokkal nehezebben tudtam volna precízen élességet állítani. A sok technika után egy kis szubjektív: a Jupiter és Szaturnusz fotókhoz az évek során hozzászoktam, a Mars pedig olyan, mint a Hold, csak kicsiben és pirosban: kietlen kősivatag. A Vénusz, a maga közelségével és méretében legalábbis földszerűségével, a vastag légkör sejtelmességével, felidézett bennem valami egészen régi csodálkozást, kíváncsiságot, lelkesedést, pedig hát régi motoros vagyok a hobbiban, és azt hittem, ilyen meglepetés nem terem minden bokorban és legalábbis távoli utazásba, expedícióba kerülne. Eszembe jutott ez a régi novellám, kicsit scifi, kicsit nem, akit érdekel az ilyesmi, annak ajánlom figyelmébe a Terra Incognitát.

Hozzászólás

hozzászólás