Életadó csillagunk, a Nap, jelenleg megbízhatóan látja el „feladatát”. Meddig tart ez az aranykor? Jó sokáig, hiszen csak évmilliárdok múlva következnek be radikális változások.
Éder Iván, Namíbia
Az NGC 7293 katalógusszámon ismert planetáris köd 700 fényéves távolságával egyike a hozzánk legközelebbi planetáris ködöknek. Látszólagos kiterjedése kb. 15 ívperc, ami a telihold méretének a fele. Korát kb. 10 ezer évre becsülik a csillagászok. A planetáris ködök a közepes és kisebb tömegű vörös óriás csillagokból keletkeznek, életük végén ledobott külső világító burokként. A képen jól megfigyelhető az egykori vörös óriás maradványa, a mára igen forró kékes színű központi szülőcsillag is, melynek UV sugárzása által válik láthatóvá maga a köd.
A Vízöntő csillagképben elhelyezkedő NGC 7293 ugyan a nyári-őszi hónapokban Magyarországról is megfigyelhető, kellően sötét égbolt alól akár már egy egyszerű binokulárral is. Sajnos ez a csodálatos objektum tőlünk nagyon alacsonyan látható, ami nagyon megnehezíti észlelését. Ezt a felvételt Éder Iván Namíbiából készítette (onnan a zenit közelében látható az NGC 7293), kitűnő megfigyelési körülmények mellett. A mintegy 10 órás expozíciós idejű felvételhez általa épített 20 cm-es távcsövet, átalakított EOS 550D fényképezőgépet és átalakított EQ6 mechanikát használt.