Az aprócska MOST lassan 11 éve gyűjti a csillagok fényét, megbújva a nagyok, mint a Kepler árnyékában. Bár még teljesen működőképes, a Kanadai Űrügynökségnek spórolnia kell, így szeptembertől nem tervezik tovább üzemeltetni.
2003-ban, amikor a MOST pályára állt, még nem voltak exobolygó-kereső távcsövek. Az apró, mindössze 15 cm-es főtükörrel szerelt űrtávcső fő feladata a csillagok vizsgálata volt, ahogy arra a neve is utal: Microvariability and Oscillations of Stars, vagyis a csillagok oszcillációi és mikrováltozásai. Kanada első űrtávcsövét egy évnyi munkára és tíz csillag megfigyelésére tervezték.
Azóta elmúlt közel 11 év: pályára állt a két nagy testvér, a CoRoT és a Kepler, majd mindegyikük munkája véget is ért, bár a Kepler főnixként feltámadt a hamvaiból. A MOST ez idő alatt szorgosan gyűjtögette az észleléseket, és a tervezett tízhez képest már bőven háromezer csillag felett jár. Bár a fényváltozásokat nem képes olyan pontosan megmérni, mint a társai, nagy előnye, hogy nem csak pár kijelölt égterületet képes vizsgálni, hanem az égbolt jelentős része szabadon elérhető a számára.
A kis optika miatt a MOST számára a fényesebb csillagok érhetőek csak el, de ezek között is akadt számos meglepetés. Az egyik első, nagy vitát kiváltó eredménye oszcillációk látszólagos hiányának bejelentése volt a Procyon csillagban, még 2004-ben. Újabb és újabb mérések aztán bebizonyították, hogy mégis terjednek hanghullámok a csillagban, csak nagyon nehéz kimutatni őket. Szintén a MOST azonosított először differenciális rotációt a Napon túl: a kappa 1 Ceti csillag gyorsabban forog az egyenlítőjén és lassabban a pólusain, pont úgy, ahogy a Nap, csak sokkal nagyobb csillagfoltokkal rendelkezik. De a bolygók sem kerülték el azért a MOST-ot: 2011-ben például a bolygófedések kimérésével igazolta az 55 Cancri e nevű, forró szuperföld létezését. A My Own Space Telescope (MOST) program keretében pedig minden kanadai állampolgár javasolhatott célpontokat az űrtávcsőnek.
De hiába végezte hibátlanul a dolgát a MOST, szinte a marsroverek hatékonyságát felidézve, mégis idő előtt véget érhet a története. Tavaly, a tízéves évforduló után, a Kanadai Űrügynökség (CSA) felmérte az űrtávcső működési költségeit és a még kinyerhető tudományos eredményeket, és arra jutott, hogy a MOST jelentősen túlteljesítette az eredeti célkitűzéseit, ezért a program befejezését javasolták. A háttérben persze ott van az is, hogy a CSA költségvetését még 2012-ben 10%-kal (kb. 30 millió kanadai dollárral) lecsökkentették, és azóta igyekeznek betömni a lyukakat. A MOST ugyanakkor csepp a tengerben a maga 500 000 dolláros éves költségével. Az űrtávcső megalkotója és a küldetés vezetője, Jaymie Matthews (University of British Columbia, Vancouver), úgy nyilatkozott, hogy ha nem sikerül finanszírozót találni, akár lehet, hogy közvetlenül a nagyközönséghez fordulnak. A crowdfunding pedig nem is lehetetlen küldetés: tavaly a Planetary Resources másfél millió dollárt kalapozott össze egy bárki számára elérhető űrtávcsőre, míg idén az ISEE-3 űrszonda megmentésére gyűlt össze 150 000 dollárnyi támogatás.
Ha nem sikerül támogatót találni, az észlelések 2014. szeptember 9-én véget érnek. Ha esetleg mégis, a MOST kb. 2017-19-ig marad üzemképes, ekkorra csökken a napelemek hatásfoka a kritikus szintre. A MOST a magyar kutatók számára is fontos: idén júliusban például az MTA CSFK munkatársai számára figyel meg egy hónapon át egy cefeida csillagot, amellyel párhuzamosan az ELTE Gothard Obszervatóriumából spektroszkópiai mérések is készülnek. Ideális esetben pedig az egész kampányt megismételnénk egy évvel később. Sajnos, úgy tűnik, hogy az élet és a pénzügyek egyelőre keresztülhúzták a számításainkat.
A kutatás az MTA CSFK Csillagászati Intézete “Kepler vizsgálatok és csillagpulzáció modellezése” kutatócsoportja munkájának része. A cikkben bemutatott kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlik. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
