A Vénusz idei kedvező láthatóságát számos szép együttállás színesítette, melyet az észlelők kedves emlékként fognak majd felidézni. Rohamosan közeleg az idő, amikor a bolygó eltűnik a Nap fényében, majd az észlelhetőség áttevődik a hajnali időszakra.
Szulovszky András, Budapest
A 2020. május 22-i Vénusz-Merkúr együttállás észlelésére sokan készülhettek, az esemény a hírekben is kiemelt figyelmet kapott. Még napnyugta előtt felvételeket készítettem a bolygók korongjáról, habár a légkör rendkívül nyugtalannak bizonyult. A fő cél a bolygók méretének és fázisának az együttállás időpontjában történő összehasonlítása volt. A mindkét bolygót megmutató, nagylátószögű felvételt napnyugta utánra időzítettem, azonban az eget északnyugat felől beborító felhőtakaró nem sok jóval kecsegtetett.
A budapesti Hármashatár-hegy csúcsának nyugati peremén pakoltam ki a felszerelésemet, ekkorra már a felhők uralták az égbolt északnyugati részét. Egy 10×50-es binokulárral végül sikerült a Vénuszt meglelni, a Merkúr viszont az este folyamán egyszer sem volt vizuálisan látható. Sokan csak azért látogattak fel a hegyre, hogy maguk is tanúi legyenek az égi látványosságnak, sajnos sikertelenül. Mindezek ellenére, a szerencsének köszönhetően néhány fotómon megjelent a halvány Merkúr is, így az aznap gyűjtött fényképekből már lehetővé vált az eredeti elképzelésem megvalósítása.