Pannon holdkelte

3418

Pannonhalma a magyarság számára különösen fontos hely. Látszólag egyszerű feladat megörökíteni az apátság mögött kelő Holdat, ám a sikerhez mégis sok-sok előkészület szükséges.

Horváth Attila Róbert, Écs

A Starry Night programból szoktam kinézni, hogy milyen azimuton kel a Hold, majd a Google Föld segítségével kimérni a helyet, ahonnan egy vonalban látszik a pannonhalmi apátság épülete és a kelő Hold. De korábban mindig egy kicsit mellé ment a dolog.  Ezúttal úgy gondoltam, hogy addig megyek az autóval, amíg megfelelő pozíciót nem találok. Ez egy kis autós üldözés után sikerült is. Nem a rendőrök üldöztek, hanem az idő. Először az écsi domboldal egyik utcájában állítottam fel a műszert, elvégeztem az élesre állást, stb.,  és figyeltem, hogy hol pillantom meg a Holdat keltében, majd amikor ez sikerült, akkor a fotóállványról lekaptam a távcsövet, be a csomagtartóba, majd az állványt a hátsó ülésre, és „tűz Csucsu”! Végül a 82-es út mentén találtam meg a megfelelő helyet, ahol meg tudtam állni anélkül, hogy bármilyen forgalmat zavarnék. A látószög is jobb volt, mert fentről már az apátság felett látszott a Hold, innen meg épp a tövében.
SW A kelő Hold Pannonhalma fölött  2014. szeptember 9-én kora este. A felvétel 80/600-as SW apokromáttal és SW0,85 reduktorral készült Écs belterületén, a 82-es út mellől.
A kelő Hold Pannonhalma fölött 2014. szeptember 9-én kora este. A felvétel 80/600-as SW apokromáttal és SW0,85 reduktorral készült Écs belterületén, a 82-es út mellől.
A záridőt úgy állítottam be, hogy az apátság jól látható legyen a képen, emiatt a Hold egy nagyon kicsit be is égett, de mivel az épület nem volt kivilágítva, ezért nagyon nagy volt a fényerőkülönbség.

 

 

Hozzászólás

hozzászólás