Sarki fény Izland egén

1187

Varázslatos dolog személyesen is megtapasztalni az egész égboltot beborító északi fényt, az aurora borealist, valahol a messzi északon.

Kelemen Tamás, Izland

2020 januárjának végén egyhetes út vette kezdetét, ami egy korrekt előkészítés után úgy alakult, hogy negyedmagammal indultunk a hajnal hatkor felszálló repülővel. Meglepően kényelmesen, közvetlen járattal lehet Reykjavíkba, a fővárosba (pontosabban a főváros melletti településre) kijutni Budapestről. 10 óra körül leszállás, kocsit átvettük, irány a főváros bevásárolni, majd a szállásra. Délután 3-ra már ki is pakoltunk egy modern, kabinokból álló lakásban, a sziget déli részén, egy alig 100 fős falu határán. Az első nap csak az odajutásra volt szánva, éjszakáig semmi programunk nem volt, vártuk, milyen idő lesz, lestük az auróra-előrejelzéseket.
Minden előre el volt tervezve: nappal hatalmas túrák az egész világon egyedi természeti csodákhoz (60 méteres vízesések, gleccser, gejzír, bazaltorgonás barlangok, fekete tengerpart, és a többi), éjszaka viszont minden figyelem az ég felé fordul. Ha az idő engedi. És az híresen kiszámíthatatlan Izlandon. Az, hogy percek alatt beborult, vagy hogy egész nap jöttek-mentek a záporok, nem adja át hitelesen a valóságot. Időjárás szempontjából sarki fényt vadászni nem feltétlenül Izland a legjobb hely.

Sarki fény az izlandi Urriðafoss vízesésnél, Kelemen Tamás felvételén. Canon 6D, ISO 6400, f/2,8, 13 s, 16 mm, 2020. 01. 31. 00:27.

Este tíz óra tájban meglepő módon eltűnt minden felhő, 11 óra körül pedig kimentünk a ház melletti mezőre, vagyis inkább bazalthalomra, hátha látunk valamit. Az előrejelzés KP=3-as értéket mutatott, ez ilyen északi szélességen már nagyon jó esélyeket jelent.

A már ismert látvány jelentkezett: kis fátyol, szürkés, fehéres, de ez már nem csak a horizont felett, sokkal magasabban, sokkal nagyobb ívben. Ezúttal kevésbé kellett erőltetni a szemet, a felhők se veszélyeztettek, így hát tovább észleltünk. És ekkor megérkezett a történetekből már várt látvány, és még annál is több!

A sarki fények mozgása kiszámíthatatlan, a KP index egy 1-től 10-ig terjedő skálán elég jó valószínűséggel jelzi, nagyjából mekkora az esély töltött részecskékre az adott területen, és ott is milyen intenzitással. De ami ezután látható, az már teljes mértékben előrejelezhetetlen.
Néhány másodperc alatt a már fehéres sávból halványan, de határozottan zöld lett. Lehetett látni, ahogy ívbe rendeződve, lefelé törnek a töltött részecskék a mágneses erővonalak mentén, ugyanis ha elég mélyre jutnak, már pirosas színt láttunk. Később tudtam meg, hogy ha nem is csillagászatian ritka, de nem mindennapi, hogy a zöld szín alatt pirosat is lássunk.

A fénylő sávból kb. újabb fél óra után már mindenféle kusza alakzatok, csomók jöttek létre. Nincs jobb szó: mozgása teljességgel kiszámíthatatlan, ráadásul várakozásaimmal ellentétben gyorsan mozogtak a fények. Akár öt vagy tíz másodperc elég volt, hogy az épp nyugalomban lévő zöldes, szétterült derengést kettészelve K–Ny irányban horizonttól horizontig átszaladjon egy még fényesebb sáv. Nem lehetnek véletlenek a sok száz éve terjedő leírások, a sarki fény bizony zöld. Sokat hallottam a Namíbiából látható Tejút fényességéről, ami úgyszintén diffúz árnyékot vet, az igazán fényes auróra alatt azonban megerőltetés nélkül olvasni lehetett.
Észak felé fordulva a sávok vonalán, még ha kuszák is voltak olykor, ki lehetett venni, hogy azok tényleg az északi pólus körül haladnak. Dél felé már az égbolt azt a részét nem fedte, de hát így is attól eltekintve, amerre néztünk, zöldelt.

Azért a valósághoz hű maradva, nem a csillagászati bemutatókon használt zöld lézer intenzitását kell elképzelni. Az ember szeme éjjel gyakorlatilag színeket nem is tud megkülönböztetni, így a sarki fény élőben sem olyan mint a legtöbb képen. Viszont ha elég intenzív részecskezáport fogunk ki, akkor határozottan látni fogjuk a színét.

A fényképezőgép persze mindent látott. Ajánlom a tág rekeszt fotózáshoz, a magas érzékenységet, (Canon 6D-vel ISO 10 000-es érzékenységen fotóztam a legtöbbet), és rövid záridőt. Olyan gyorsan változnak az alakzatok, hogy 4–5 másodperc elég az elmosódott képhez, amin a sávok, csíkok és kanyarok nem kivehetők, ha épp mozgásban van. Sőt, akár be is éghetnek a képen…
Hajnal fél négyig bírtuk, a folyamatos használattól minden elektronikánk lemerült. A műsor pedig még tartott, addigra szinte a teljes égboltot beborította, diffúzan, már nem voltak külön sávok vagy sugarak.
A kezdeti bizonytalan tapasztalatok, a kedd estéig tapasztalt borzalmas időjárás ellenére egy éjszaka elég volt ahhoz, hogy a sarki fények tankönyvi példáját láthassuk, és abból is gyakorlatilag mindent.

Részlet a szerző Elképzelni a sarki fényt című cikkéből, amely a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont által meghirdetett cikkírói pályázaton megosztott harmadik helyezést elnyert pályamunka. (Teljes terjedelmében a Meteor novemberi számában fog megjelenni.)

Hozzászólás

hozzászólás