A vártnál is sokkal jobban sikerült az első kisbolygó-eltérítő művelet

6810

Az emberiség első kisbolygó-eltérítő kísérletéről, a NASA DART küldetéséről már több alkalommal is beszámoltunk. A DART űrszondát a szakemberek 23 ezer km/órás sebességgel vezették neki egy kettős kisbolygó, a Didymos–Dimorphos-rendszer kisebbik, 160 m átmérőjű tagjának. Ám a két héttel ezelőtti sikeres ütközés hatásának precíz megállapításához a csillagászoknak hosszabb időn keresztül kellett megfigyelniük a rendszert. Ennyi időre volt szükség a kettős keringési idejében bekövetkezett változás elvárt pontossággal való megméréséhez, az ütközés eredményének számszerű értékeléséhez. Nos, a siker egyetlen számmal kifejezve több mint 25 – ami azt jelenti, hogy az előzetes minimumelvárásnál több mint 25-ször erősebb pályamódosítást sikerült elérni a művelettel.

A chilei SOAR távcső felvétele a DART becsapódása nyomán a Dimorphos holdacskából kirepülő törmelékfelhő csóvájáról, két nappal az ütközés után. A jobb oldali nyúlvány 10 ezer km hosszan követhető, és a Nap sugárnyomása miatt központi csillagunkkal ellentétes irányba mutat. Forrás: CTIO/NOIRLab/SOAR/NSF/AURA/T. Kareta (Lowell Observatory), M. Knight (US Naval Academy).

Ez igazán jó hír, hiszen a történelmi jelentőségű kísérleti küldetés legfőbb célja annak megállapítása volt, hogy lehetséges-e, illetve milyen mértékben lehetséges egy jövőbeni, a Földre potenciális veszélyt jelentő kisbolygó eltérítése az ütközési pályáról. Ez a módszer tehát nagyon is ígéretesnek mutatkozik. A Dimorphos holdacska a becsapódás előtt 11 óra 55 perc alatt kerülte meg a Didymos kisbolygót. A NASA szakemberei azt remélték, hogy ezt a keringési időt legalább 73 másodperccel le tudják majd rövidíteni. Ehhez képest az ütközés után beálló új keringési periódus 11 óra 23 percnek adódott. A csökkenés nem csupán 73 másodperc, de 32 perc!

„Mindannyiunk felelőssége otthonunk, a Föld megvédése. Elvégre csak ez az egy van nekünk” – hangsúlyozta Bill Nelson, a NASA főigazgatója az eredményről szóló sajtótájékoztatón. – „A NASA megmutatta, hogy komolyan vesszük ezt a feladatot. Vízválasztó pillanat ez a bolygóvédelem és az egész emberiség számára, és igazolja a NASA rendkívüli csapatának és nemzetközi partnereinek elszántságát.”

Fotómontázs az olasz ASI űrügynökség DART-ot kísétő LICIACube műholdjának a kidobott anyagról készült felvételeiből. Forrás: ASI/NASA/APL.

A kutatók folytatják az adatgyűjtést, mind optikai távcsövekkel, mind radarokkal, hogy tovább pontosítsák az új keringési periódust. Ugyanakkor a hangsúly mostanra az ütközéssel kapcsolatos lendületátvitel mechanizmusának részletesebb tanulmányozása felé tolódott el. Vajon mitől sikerült ilyen váratlanul jól ez a kölcsönhatás? A több tonnányi szétrepülő törmelék mintegy lökhajtással gyorsította* az eltalált égitestet, így fokozva a becsapódás hatását. Kicsit úgy képzelhetjük ezt el, mint amikor a kiáramló levegő gyorsít egy elszabadult léggömböt. Ennek a hatásnak a jobb megértése a kisbolygó felszíni tulajdonságainak további vizsgálatát igényli.

„Ez a mai eredmény egy fontos lépés a DART becsapódása által kiváltott hatás pontosabb megértése felé” – mondta el Lori Glaze, a NASA Bolygótudományi Részlegének igazgatója. – „A napról napra beérkező új adatok révén a csillagászok mind pontosabban fel tudják mérni, hogy miként állíthatóak a DART-hoz hasonló küldetések a jövőben a Föld védelmének szolgálatába, ha valaha is egy felénk tartó kisbolygót fedeznénk fel.”

Noha a DART űrszonda két hete sikeresen megsemmisült, a becsapódás utóhatásainak vizsgálata továbbra is sok elfoglaltságot biztosít a kutatók számára, és szolgálhat még további érdekes eredményekkel a nagyközönség részére is.

Forrás: NASA

* A becsapódás a holdacska keringési irányát tekintve szemből történt, így az elsődleges hatás valójában lassítás volt. Ugyanakkor a lelassuló égitest alacsonyabb pályára állt a központi Didymos kisbolygó körül, így potenciális energiát veszített, és végeredményben felgyorsult – ettől vált rövidebbé a keringési periódus. Azt a jelenséget, hogy a lassítás gyorsulást okoz, égi mechanikai paradoxonnak nevezzük.

Hozzászólás

hozzászólás