Az év legszebb csillagászati képei

5607

A 2015-ös év csillagászattal kapcsolatos szép és érdekes felvételeiből válogatott képcsokorral kívánunk a Hírportál minden olvasójának békés, boldog karácsonyt és derült éjszakákban gazdag új esztendőt!

20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_01
2015. január 14-én volt éppen 10 éve annak, hogy a Huygens szonda leszállt a Szaturnusz legnagyobb holdjának felszínére. A Titan sűrű légkörében való lassú ejtőernyős leereszkedés közben 6 km és 0,2 km magasság között halszemoptikával készített képeken a földfelszínihez hasonló struktúrák vehetők ki. A -180 °C-os hőmérséklet miatt a holdon nem a víz, hanem folyékony szénhidrogének, elsősorban etán és metán uralják a medreket. A Titannál távolabbi égitestre még nem szállt le űreszköz. (ESA / NASA / JPL / University of Arizona)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_02
Az év első hónapjában a szabad szemes láthatóság határa fölé fényesedett a gyönyörű C/2014 Q2 (Lovejoy) üstökös, amely ekkor járt a Földhöz legközelebb. A felvétel nagyon szépen mutatja az ioncsóva szerkezetét. A kék színű területeken a szén-monoxid molekulák rekombinációja a domináns, míg a kómát körülvevő régió zöld színét a kétatomos szénmolekulák rekombinációja okozza. Az üstökös körülbelül 8 ezer év múlva tér vissza újra a Naprendszer belső tartományaiba. (Velimir Popov & Emil Ivanov (IRIDA Observatory))
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_03
Szintén 2015 elején hozták nyilvánosságra ezt a felvételt, amelyet még 2014. novemberében készített a Rosetta űrszonda a 67P/Churyumov-Gerasimenko üstökösről. A kutatók remélik, hogy a magból kiáramló gázok és por vizsgálatával közelebb kerülnek annak részletes megválaszolásához, hogy miként alakul ki az üstökösök csóvája. (ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS Team; MPS/UPD/LAM/IAA/SSO/INTA/UPM/DASP/IDA)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_04
Februárban a Ceres törpebolygó is egyre inkább az érdeklődés középpontjába került, ahogyan a Dawn űrszonda mind közelebb került hozzá. A kedélyeket leginkább a főként a becsapódási kráterekben megfigyelhető rejtélyes fényes foltok borzolták, amelyek közül a legfényesebb a 90 km széles Occator kráter középpontja közelében látható, ahogyan a közeli infravörös és optikai felvételekből összeállított hamisszínes kép is mutatja. A legújabb eredmények szerint a fényes foltok magnézium-szulfátos sórétegekről történő fényvisszaverődések. A só valószínűleg vízjeges oldatból maradt vissza, amelyből a vízjég szublimált. Mivel a fényes foltok a Ceres felszínén mindenhol megfigyelhetők, valószínű, hogy közvetlenül alatta egy jeges sóréteg húzódik. (NASA, JPL-Caltech, UCLA, MPS/DLR/IDA)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_05
Az egyik legszebb csillagkép az Orion, amely a tavasz közeledtével esténként már a nyugati égboltot uralja. A kép felső részén a két vörös/narancssárgás csillag az Aldebaran (a Bika legfényesebb csillaga) és a Betelgeuse (az Orion alfája), a csillagkép csillagainak nagyobb része azonban forró, kékesfehér csillag, például a Rigel vagy az öv csillagai, amelyek alatt az Orion-köd vöröses ragyogása is jól kivehető. (Bill Dickinson)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_06
2015. március 20-án teljes napfogyatkozás volt, amely azonban Magyarországról csak részlegesnek tűnt. A jelenségről készült képen azonban nem egy, hanem két fogyatkozás is látszik, hiszen a napkorongot nem csak a Hold takarja el, hanem a Nemzetközi Űrállomás (ISS) is éppen áthalad előtte. Utóbbi tranzit mindössze 0,6 másodpercig tartott, ezért a felvétel-sorozat elkészítéséhez – amelyből ez a képkocka is származik – a sok előkészület és tervezés mellett némi szerencse is kellett, mivel a fotográfusnak a vonuló felhőkkel is meg kellett küzdenie. (Thierry Legault)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_07
A teljes napfogyatkozást két hét múlva, 2015. április 4-én a XXI. század legrövidebb totalitású teljes holdfogyatkozása követte, amely tőlünk sajnos egyáltalán nem volt megfigyelhető, Új-Zélandról azonban igen. A képen a vörös területek már mélyen az árnyékban vannak, ide a Föld légkörének alsó rétegein áthaladó fénysugarak érkeznek, míg a kékes régiót még a légkör felső részén áthaladó napsugárzás világítja meg, amelyből az ózon kiszűri a hosszabb hullámhosszúságú komponenseket. (Rolf Olsen)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_08
A képen egymás mellé illesztett, a holdfogyatkozás előtt néhány nappal Svédországban készített két felvétel között mintegy 10 óra a különbség. Az egyiken a Nap, a másikon a Hold körül látható gyönyörű jéghaló. Az éjszakai felvételen a fényes pont a Jupiter. Mindkét haló 22° sugarú, a képen is nagyon szépen illeszkednek egymáshoz. A halók sugarát nem a Nap vagy a Hold fényessége, hanem a Föld légkörében a fényszórást és a fénytörést előidéző hexagonális jégkristályok geometriája határozza meg. (Göran Strand)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_09
Ezen a képen is egymáshoz illeszkedő körök láthatók, csak ezek nem légköri, hanem felszíni jelenségek, mégpedig a Marson. A Mars Reconnaissance Orbiter HiRESE kamerájával készült felvétel a vörös bolygó időjárása által alakított krátereket mutat, ezek azonban csak a HiRESE sztenderd színezésében kékek, az emberi szem valószínűleg szürkének vagy kissé vörösnek látná a képződményeket. Ember azonban még nem tekinthetett végig ezen a területen, hacsak nem számoljuk Andy Weir A marsi c. regényének főszereplőjét, Mark Watney-t. Az őt a Marson hagyó elképzelt expedíció, az Ares 3 éppen itt landolt. Whatney 6 méteres lakómoduljának átmérője a nagy kráterének tizede lenne. Az Ares 3 regénybeli leszállóhelye 800 kilométerre északra van a Pathfinder 1997-es (valódi) leszállási helyétől, amelyet – az egységgel együtt – ma már Carl Sagan Emlékhelynek (Carl Sagan Memorial Station) hívnak. (HiRISE, MRO, LPL (U. Arizona), NASA)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_10
Mark Watney több mint 500 sol-t, azaz marsi napot töltött a vörös bolygó felszínén, mire egy mentőexpedíciónak sikerült visszahoznia a Földre. 2015 júniusában a Curiosity marjáró már az 1000. marsi napján is túljutott. A fenti panorámakép összeállításához használt felvételeket a navigációs kamera rögzítette a Curiosity 997. sol-ján. A képen jól látszik a marsjáró nyoma is, amely 2015 május végéig összesen 10,6 km utat tett meg a Gale kráter környékén. (NASA, JPL-Caltech; Mosaic Processing: Marco Di Lorenzo, Kenneth Kremer)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_11
Teljes napfogyatkozáskor előtűnik a Nap máskor nem látható része, a napkorona. Koronája a Holdnak is lehet, ahogyan ezt a 2015. júniusában az argentínai La Plata-ban készített felvétel is mutatja. Ehhez fogyatkozás sem kell, csak az, hogy a Hold által visszavert napfény vékony felhőrétegen haladjon keresztül. A jelenség a vízcseppecskéken történő, hullámhosszfüggő fényelhajlás (diffrakció) következménye. Ezen okból a Nap körül is felléphet korona – ez nem tévesztendő össze a valódi napkoronával -, ennek megfigyelése azonban a Nap fényessége miatt sokkal nehezebb. (Sergio Montúfar / Planetario Ciudad de La Plata)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_12
2015. július 14-e bizonnyal piros betűs ünnepként vonul be a Naprendszer kutatásának történetébe, ekkor járt ugyanis legközelebb a Plutohoz a New Horizons szonda, amely minden várakozást felülmúló képeket küldött vissza a Földre a törpebolygóról és holdjairól. A fenti színes kép nem csak bámulatosan szép, de tudományos szempontból is rendkívül hasznos, mivel a különböző kémiai összetételű felszínrészek egyszerűen elkülöníthetők rajta. A kutatóknak a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a Pluto felszíne nagyon fiatal, alig 100 millió éves rétegekből áll. (NASA, Johns Hopkins Univ./APL, Southwest Research Inst.)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_13
A szintén a 2015. július 14-i megközelítéskor készült kép a Pluto legnagyobb holdjának, a Charonnak a felszínét mutatja. Az északi pólus környékén látható sötét, rejtélyes terület az ún. Mordor-folt. A legkisebb, még éppen felbontott felszíni struktúrák mérete körülbelül 2,9 km. A Charon átmérője 1214 km, ami csak alig tizede a Földének, de mintegy fele a Pluto méretének, így az anyaégitestéhez képest legnagyobb hold a Naprendszerben. (NASA, Johns Hopkins Univ./APL, Southwest Research Institute)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_14
A New Horizons szondának köszönhetően a Pluto további négy holdjáról is az eddigieknél sokkal részletesebb felvételeink vannak, amelyeken jól látszik a kis égitestek alakja, bár a részletek még rejtve maradtak. Egy ideig egészen biztosan ezek lesznek a legjobb képek a holdakról, mivel a földi és a Föld körül keringő teleszkópok számára túl messze vannak, a közeljövőben pedig nem indul újabb küldetés a Plutohoz. (NASA, Johns Hopkins U. APL, SwRI)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_15
A látszattal ellentétben nem az ég szakadt le a Mount Rainier (Washington állam, USA) felett, csak a Perseida meteorraj porszemei csapódtak a légkörbe. A kétórás „time lapse” videóból készített képen 20-nál is több nyom látszik, köztük egy fényes is a bal oldalon. Bár a nyomok tipikusan 1 másodpercnél rövidebb ideig láthatóak, a kamera a színfejlődésüket is képes volt megörökíteni, amint azok szétestek a Föld légkörében. A kezdeti zöldes árnyalat magnéziumatomok gerjesztődésére utal. A hegycsúcs felett szépen látszik a Tejút sávja is. (Matthew Dieterich)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_16
Augusztusban napnyugta után néhány órával már az Androméda csillagkép – benne az Androméda-köddel (M31) – is megfigyelhető a keleti horizont felett. A felvétel az Olasz Alpokban készült. A legújabb kutatások szerint a Tejútrendszer és az Androméda-köd néhány milliárd éven belül össze fog ütközni. (Matteo Dunchi)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_17
A szeptemberi estéken magasan jár a Hattyú csillagkép, amelyben a képen látható csillagkeletkezési terület, az LDN 988 jelű sötét, poros molekulafelhő is található, mintegy 2 ezer fényév távolságban. Ezeket a felhőket először Beverly Lynds katalogizálta a POSS (Palomar Observatory Sky Survey) lemezei alapján 1962-ben. A keskenysávú szűrőkön keresztül és a közeli infravörös tartományban készített felvételeken nagy energiájú lökéshullám-frontok és több fényév méretű áramlások láthatók tucatnyi új csillag társaságában. Ezen a képen az LDN 988 és „barátai” táncoló figuráknak néznek ki. Sötét égboltú helyről a terület szabad szemmel is azonosítható. (Rafael Rodríguez Morales)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_18
Érdekes alakzatok figyelhetők meg a Napról 2015. szeptember 16-án a hidrogén egyik vonalára centrált keskenysávú szűrőn keresztül kis távcsővel készített felvételen is. A sötét napfoltok körüli plázsterületek mellett a perem felett megfigyelhető óriási, 600 ezer km méretű plazmakidobódás a leglátványosabb elem. Összehasonlításként: a legnagyobb bolygó, a Jupiter mérete is csak 143 ezer km, a Földé pedig csak 13 ezer km. (Alan Friedman (Averted Imagination))
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_19
Az október végén készült kép domináns figurája a Halloween-tök, de „szellemként” látszik rajta a fotográfus is, aki 60, egyenként 25 másodperc expozíciós idejű felvételt rögzített – ezekből állította össze a végső képet -, de közben elhaladt a kamera előtt is. A hosszú expozíciók és a montázs miatt a csillagok „csíkot húznak” a + jellel jelölt pólus körül. (Chris Kotsiopoulos (GreekSky))
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_20
A körülbelül 26 ezer éves periódusú precesszió miatt 12 ezer év múlva nem a Sarkcsillag fogja jelölni az északi pólus irányát, hanem a Vega lesz az ahhoz legközelebbi fényes csillag. Azaz a népszerű „csíkhúzós” felvételeken a csíkok a Vega körül fognak ívelni. Ha nem akarunk 12 ezer évet várni egy ilyen felvétel elkészítésére, akkor két, a csillagok követésére alkalmas kameraállvány kombinálásával magunk is modellezhetjük az elmozdulást, ahogyan ezt Miguel Claro is tette, aki a portugáliai Alqueva csillagoségbolt-rezervátumban készítette a két képet. (Miguel Claro | Dark Sky Alqueva)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_21
A november leglátványosabb – már ahol az időjárás miatt látták – csillagászati eseménye az 55P/Tempel-Tuttle üstököshöz köthető meteorraj tagjai, a Leonidák hullása volt, amelyet ez a kanadai Ontarioban készült montázs is mutat. Az egyedi képeket ugyanahhoz a látómezőhöz igazították, így a meteornyomok nem mindegyike mutat az Oroszlán (Leo) csillagképben található radiáns pont felé, amely a kép bal szélén kívül helyezkedik el. Néhány nyom valójában már a Tauridák rajhoz tartozó meteoré, amely szintén ebben a hónapban aktív, de lehetnek sporadikus nyomok is. Valószínűleg ilyen a horizont közelében látható fényes tűzgömb, amelynek nyoma a vízfelületen is tükröződik. A képen a novemberi éjszakák első felében már elég magasan járó, emissziós ködökben gazdag Orion csillagkép is jól megfigyelhető. (Malcolm Park (North York Astronomical Association))
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_22
Novemberben rövid ideig a fenti kép tartotta izgalomban az internet sok mindenre, de főleg az összeesküvés-elméletekre fogékony népét. A Golden Gate feletti mozgó és táguló különleges fénycsóvát egy fotós és barátai kapták lencsevégre, a jelenséget azonban sok százan jelentették szerte Kaliforniából. Természetesen nem egy eltitkolt ufó szállt fel San Franciscóból – mint ezt sokan sejteni vélték az első órákban -, hanem az amerikai haditengerészet végzett kísérletet egy tengeralattjáróról indítható, nem felfegyverzett Trident II D5 nukleáris rakétával. (Abe Blair (Abe Blair Gallery))
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_23
Decemberben már nagyon lehetett érezni, hogy ébred az erő! A Hubble-űrtávcső felvételén látható HH-24 jelű Herbig-Haro objektum képébe akár egy dupla pengéjű fényszablyát és azt tartó kezet is beleképzelhetünk. Valójában egy új csillag közel fél fényév méretű kiáramlásairól van szó. A HH 24 1300 fényévre van tőlünk és az Orion B molekulafelhő-komplexben figyelhető meg. A központi protocsillagot egy forgó koronggá lapult hideg por- és gázfelhő takarja el előlünk, amelyből anyag hullik a fiatal protocsillagra és felfűti azt. Az egymással ellentétes irányban induló kifúvások (jet-ek) a rendszer forgástengelyébe esnek. A keskeny, nagy energiájú kifúvások a környező intersztelláris anyagba ütközve ragyogó lökéshullám-frontokat keltenek. (NASA, ESA, Hubble Heritage (STScI / AURA) / Hubble-Europe Collaboration)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_24
Egyes vélemények szerint a Star Wars 7 az összes többi hollywoodi film Halálcsillaga lesz mindent elsöprő várható bevételével. Az egyik háttérbe szorított alkotás – a kritika szerint nem érdemtelenül – a legújabb Moby Dick-feldolgozás: A tenger szívében. Az ébredő erő áldozatairól emlékezzünk meg a fenti képpel, amely az NGC 4631 jelű, ismertebb nevén Bálna galaxist mutatja. A körülbelül 25 millió fényévre lévő spirálgalaxis hasonló a Tejútrendszerhez, de mivel az éléről látjuk, és egy kis íve is van, könnyen bele tudunk képzelni egy bálnát. A nagy galaxis kisebb, ám figyelemre méltó kísérője a sárgás, poros magja felett látható NGC 4627 jelű elliptikus galaxis. A Bálna galaxis halójában szintén felismerhető a nemrégiben felfedezett halvány törpegalaxis. A kiterjedt, halvány struktúra az NGC 4631 alatt (és felett) valójában egy szétszaggatott törpegalaxis maradványa, amely az elmúlt 3,5 milliárd évben többször is megközelítette a Bálna galaxist, aminek következtében az árapály-erők darabjaira tépték. (R Jay Gabany (Blackbird Observatory))
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_25
A 2015-ös év fontos mérföldkő volt a Naprendszer űrszondákkal való kutatásában. Előbb-utóbb elérkezik az idő, amikor újra ember léphet egy égitest felszínére, nagy valószínűséggel a Holdéra. Ahhoz azonban, hogy ott hosszabb tartózkodásra alkalmas telepek is létrejöhessenek, rengeteg feladatot kell még megoldani. De bizakodásra adhat okot, hogy egy korántsem jelentéktelen problémát immár kipipálhatunk: ha tehenet akarunk ridegen tartani a Holdon, erre már létezik megoldás… (Robert Nemiroff (Michigan Tech. U.))

A világtermés szemlézése után nézzünk néhányat a magyar amatőrcsillagászok elmúlt évben készített felvételeiből.

20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_26
Az IC 405 emissziós köd (népszerű nevén Lángoló csillag-köd) egy forró, O típusú csillag, az AE Aurigae közelében helyezkedik el. (Fényes Lóránd, Piliscsév)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_27
Péntek, 13. A februárban szokatlan derült időben szinte világít az állatövi fény hatalmas háromszöge. (Schmall Rafael, Kaposfő)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_28
A Szivar-galaxis (M82) egyike az északi égbolt legérdekesebb csillagvárosainak. A galaxis “hátterében” látható finom “füst” azonban a valóságban sokkal közelebb van: Tejútrendszerünk visszfénye. (Tóth Gábor, Nagy Hideg-hegy)
Cloudy Analemma
A Nap egész éves égi útja Kolozsvárról nézve. A Nagy Égi Nyolcas fotózásához leginkább kitartásra és türelemre van szükség. Továbbá türelemre és kitartásra… (Mátis István, Kolozsvár)
20151222_az_ev_legszebb_csillagaszati_kepei_30
Az Észak-Amerika-köd és a Pelikán köd egyike azon mélyég-objektumoknak, melyeknél nem lehet kétséges a névadás. (Kaszab Dénes, Mátra, Kaszab-rét)

Hozzászólás

hozzászólás