Egyedül vagyunk az Univerzumban?

1917

Az idegen világok lakói által kibocsátott rádiójelek utáni kutatás áprilisban ünnepli ötvenedik születésnapját. Az 1960-ban Frank Drake és kutatócsoportja által elvégzett első megfigyelések óta eltelt fél évszázad alatt létezett programok keretében több ezer csillag környezetét vizsgálták meg a kutatók, és sikerült több száz, idegen nap körül keringő bolygót is felfedezni. Hatalmas mennyiségű új ismerettel gazdagodtunk a földi élet kialakulásával és fejlődésével kapcsolatban, kutattuk az alacsony rendű élet számára elviselhető feltételeket jelentő égitesteket saját Naprendszerünkben, de eleddig nem sikerült élet nyomára bukkanni sem saját bolygórendszerünkben, sem az űr távolabbi messzeségeiben. Léteznek-e bárhol is eddig felfedezetlen idegenek? Vagy ahogyan Enrico Fermi híres fizikus tartott tőle, egyedül lennénk a Mindenségben? A kerek évforduló remek alkalom az eddigi eredmények számbavételére, a használt módszerek áttekintésére, illetve a siker esélyének megbecslésére.

Az első SETI-projekt, az Ozma által használt rádiótávcső (forrás: http://www.setileague.org/)

Belátható Univerzumunk a legfrissebb kutatások szerint mintegy 13,7 milliárd évvel ezelőtt született a Nagy Bumm nevű titokzatos folyamatban. A mára hatalmas méretűre felfúvódott Világegyetemben galaxisok megszámlálhatatlan sokasága létezik, melyek több csillagnak adnak otthont, mint ahány homokszem saját bolygónkon létezik. Világunk kétségkívül fenséges, csodálatosan érdekes, ugyanakkor drámai, esetleg egyenesen félelmetes, de mindenkor tiszteletet parancsoló, legtitokzatosabb létező, melyet minden tudásunk, kifinomult műszereink és tudományos eredményeink ellenére sem értünk teljesen. Talányai között minden bizonnyal a legfigyelemreméltóbb maga az élet – a hihetetlen gazdagságban tanulmányozható földi élet mellett kiváltképp az élet idegen bolygókon.

A SETI (Search for Extra-Terrestrial Intelligence, Földön kívüli intelligencia utáni kutatás) nem más, mint a válasz keresése az emberiség egyik legősibb kérdésére: egyedül vagyunk-e a Világmindenségben? A kérdés talán nem tűnik tudományos kérdésnek, pedig mégis egyike a legalapvetőbbeknek. Lényegében tudományos hipotézisként feltesszük, hogy létezik Földön kívüli élet, a SETI segítségével pedig igazolni próbáljuk feltevésünket. Természetesen a SETI programok nem képesek megcáfolni hipotézisünket teljes bizonyossággal. Valójában mindössze annyit tehetünk, hogy kitartóan folytatjuk a kutatást, míg célt nem érünk. Sajnos a világűr roppant méretei miatt megeshet, hogy a végtelenségig kutathatunk a válasz leghalványabb nyoma nélkül. Így a SETI-programok mellett más módszerek bevonására is szükség van, amelyek kidolgozásában a csillagászat, a fizika, a kémia és a biológia szakembereinek közreműködése szükséges. Ezekkel a kiterjedt kutatásokkal van reményünk megérteni, hogyan jelent meg és fejlődött ki az élet, különösképpen az intelligencia saját planétánkon, ami segíthet megérteni, hogy más égitesteken is végbemehettek-e hasonló folyamatok. A Földön kívüli intelligencia keresése nem csak kutatók szűk körének elvont tudományos problémája, de bizonyos értelemben a végső cél az Univerzum természetének megértésében.

 

Walter és
Louis Alvarez a 65 millió évvel ezelőtt történt, a dinoszauruszok
kihalását okozó és így az élet fejlődésében nagy szerepet játszó esemény
során lerakódott rétegek előtt

Rendkívül fontos a sokszínű földi élet tanulmányozása, hiszen ennek révén ismerhetjük meg az élet általános jellemzőit, hasonlíthatjuk össze azokat emberi életünk tulajdonságaival. A föld mélyére ásunk, hogy felkutassuk az élet fejlődésének családfáját, összeállíthassuk annak a millió darabból álló kirakósjátéknak a kockáit, mely alapján az élet és értelem fejlődése követhető nyomon a legegyszerűbb baktériumoktól a rádiótávcsöveket építő homo sapiensig. Mindehhez alapvető fontosságú saját bolygónk és az egész Naprendszer kialakulásának megértése az ősi gáz- és porfelhő megszámlálhatatlan porszemcséjéből. E felhő összetételének megismeréséhez kutatjuk a Földre hullott, ősi kozmikus testek anyagát, amelyek az egész Naprendszer őstörténetét mesélhetik el. Ugyanakkor az elképzeléseink szerint éppen ezek az üstökösök, illetve a felbomlásuk során keletkező meteorikus testek hozhatták esetleg bolygónkra az élet alapvető építőköveit, az alapvető fontosságú víztől kezdve a bonyolultabb aminosavakig. Saját és általában a bolygórendszerek jobb megértése érdekében impozáns méretű távcsöveinket a Naprendszer határain jóval túl elhelyezkedő csillagokra és bolygókra szegezzük, miközben olyan planétákat keresünk, melyek akár a földi élet hordozására is alkalmasak lehetnek. Óriási kiterjedésű, a látható fényben átlátszatlan felhők mélyére pillantunk, ahol éppen zajló csillagkeletkezési folyamatokat lesünk meg – talán éppen egy, a saját Napunkhoz hasonló, élet táplálására alkalmas csillag születését.

Az Orion-köd (M42) amatőr műszerekkel is látványos, közeli csillagbölcső (Horváth Attila Róbert felvétele)

Az eddig említett kérdések mindegyike fellelhető az ún. Drake-egyenletben, amely a saját Galaxisunkban létező intelligens civilizációk számának megbecslésére szolgál: ilyen fontos, minél pontosabban meghatározandó tényezők például a csillagok keletkezésének üteme, a körülöttük keringő, ezek között is a Földhöz hasonló bolygók aránya. E kérdések megválaszolásához napjainkban az exobolygók után kutató programok, mint például a NASA által üzemeltetett Kepler, az ESA által megvalósított CoRoT, illetve számtalan földfelszíni projekt, például a HARPS vagy éppen a magyar HATNet adhatnak segítséget. Várakozásaink szerint alig néhány éven belül például a Kepler eredményeiből következtethetünk majd a bolygók között a Földhöz hasonló planéták arányára. A csillagok körüli égitestek megfigyelése mellett magukat a központi égitesteket is tanulmányozzuk, kezdve a porfelhők mélyén rejtőző, csak infravörös tartományban megfigyelhető csillagcsecsemők észlelésétől az életük végén szupernóvaként robbanó csillagokig. Megfigyeléseinkkel a csillagok egész életútját végigkövethetjük, az életük különböző fázisában levő csillagok tanulmányozásával pedig megállapíthatjuk a csillagkeletkezés ütemét a jelenben és a múltban is. A nagy tömegű csillagok élete végét jelző szupernóva-robbanások is rendkívüli fontossággal bírnak: ezekben a hihetetlen energiákat felszabadító folyamatokban szórja szét a csillag a magjában legyártott, a kőzetbolygók és az élet megjelenéséhez elengedhetetlen nehezebb kémiai elemeket, amelyek akár a szellő szárnyán lebegő pollenszemcsék, a csillag sugárzása, illetve a robbanás nyomáshullámai segítségével a messzi távolba sodródhatnak.

 

Egy Galaxis-beli szupernóva-robbanás maradványa, a Rák-köd (M1) Cserna Antal felvételén

Élettel kapcsolatos kutatásaink saját Tejútrendszerünkön is jóval messzebbre nyúlnak. Az űr távoli mélységeiben levő galaxisok millióit figyeljük meg, melyek eltérő távolságaik és a fény véges terjedési sebessége következtében a galaxisok fejlődésének más és más lépcsőfokait mutatják meg, beleértve talán saját Galaxisunk jövőjét is. Ebben a világban összeolvadások során formálódnak a kisebb-nagyobb rendszerek egyre hatalmasabb, végül pedig óriási méretű, elliptikus galaxisokká.

 

Kozmikus szomszédságunkban, alig 35 millió fényévnyire levő galaxisok kisebb csoportja az Oroszlán csillagkép irányában (Hét képe, 2010. április 12, Pósán Tibor felvétele)

Maguknak a galaxisoknak születése is rejtély, melyre a választ az Univerzum sorsát irányító alapvető természeti törvények, konstansok kutatásával foglalkozó kozmológia próbál választ adni. Furcsa módon egyes értelmezések szerint úgy tűnik, az egész Univerzum mintha előkészült volna az intelligens élet számára. Ha például a gravitációs kölcsönhatás csak kissé volna erősebb, mint a ma megfigyelhető, a Világegyetem nem sokkal születése után önmagába zuhant volna vissza. Ha ellenben a titokzatos sötét energia lenne hajszállal erősebb, az Univerzum egyre gyorsuló tágulása teljesen széttépte volna a világot, melyben nem jelenhettek volna meg galaxisok, csillagok. Ha az elektron vagy a proton töltése vagy tömege, a fény sebessége, vagy az atommagokat összetartó magerők csak kissé térnének el jelenleg megfigyelhető értékeiktől, úgy nem jöhetnének létre csillagok, nem indulhatna meg belsejükben a nehezebb kémiai elemek előállítására, így az élet teljességgel lehetetlen lenne. Az életet hordozó és a teljességgel halott Univerzum között roppant keskeny a határ. Ezt felismerve még inkább fontos megértenünk, hogyan fejlődhetett az élet a Földön, esetleg más bolygókon is, alapvető célunk annak megértése, miért is alkalmas a világ az élet hordozására. 

Örömmel találkoznánk természetesen már kifejlődött idegen életformákkal, próbálnánk megérteni gondolkodásmódjukat, világról alkotott képüket, összehasonlítanánk életformájukat sajátunkkal. Filozófiai szemszögből nézve megnyugvást jelenthetne a tudat, hogy nem vagyunk egyedül. Ugyanakkor megerősítést nyerne azon fizikusok és elméleti szakemberek elképzelése, akik szerint az élet nem csupán egy roppant szerencsés, de ritka véletlen eredménye, hanem esetleg az egész Univerzum célja az élet számára megfelelő feltételek biztosítása. James Gardner elképzelése szerint Univerzumunk célja valóban az intelligens élet megjelenése, amely hatalmas fejlődése után képes lesz a fekete lyukakban vagy saját laboratóriumaiban újabb gyermek-univerzumokat mesterségesen létrehozni, amelyekben szintén megjelenhet és kifejlődik az adott világ saját értelmes létformája, mely újra csak gyermek-univerzumok sokaságát lesz képes életre hívni. Mindennek következtében teljes világok evolúciója történhet meg egymással párhuzamosan. Mivel csak megfelelő természeti törvényekkel és konstansokkal működő univerzumokban jelenhet meg az élet, amelyben az intelligens lények képesek lesznek saját univerzumuk jellemzőit továbbörökíteni, a hipotetikus multiverzumban az életet hordozó univerzumok szaporodhatnak el. Az ún. antropikus elv – amely szerint a természeti állandók éppen azért olyanok a világban, hogy az általunk ismert élet számára alkalmassá tegyék – valódi értelmet nyer a multiverzum-hipotézis elfogadása esetén. Ha valóban így van, és az élet és az értelem megjelenése az Univerzum törvényeinek következménye, úgy az élet nem egy csupán lényegtelen, értelmetlen és véletlenszerű melléktermék, hanem egy nagyobb kozmoszba illeszkedő, roppant fontos rész.

A kör bezárul: az élet születésének megértéséhez, elterjedtségének vizsgálatához az Univerzum alapvető jellemzőit kell megértenünk, ugyanakkor a Világegyetem teljes megértéséhez az élet kutatása is alapvetően fontos. Ha mégsem lelünk idegen életre, ha valóban egyedül vagyunk ebben az elképzelhetetlen méretű világban, akkor felelősségünk hatalmas. A csillagok tengere között az értelem egyetlen szikrájaként az egész Univerzumot örököljük, és az egyetlen lehetőséget jelentjük a világ titkainak megfejtésére.

Forrás: Astronomy Now Online, 2010. április 6.

Linkajánló:

Hozzászólás

hozzászólás