Kis-Balaton az égbolton is: holdja lehet Kulin György egyik kisbolygójának

363

A múlt héten jelentette be egy nemzetközi kutatócsoport, hogy vélhetően holdja van a Kulin György által 1936-ban felfedezett (2242) Balaton kisbolygónak.

Kulin György, a magyar amatőrcsillagászati mozgalom atyja 1936 és 1941 között még profi csillagászként kutatott kisbolygók után a Svábhegyi Csillagvizsgálóban. Munkájának eredménye 21 ma is elismert felfedezése, melyek közül az elsőként megtalált az 1936 TG ideiglenes jelölésű, 1936. október 13-án felfedezett kisbolygó volt. A hányatott sorsú égitest azonban ezt követően hosszú időre elveszett, így csak 1979-ben kapta meg 2242-es sorszámát. Mivel az ezt követő tíz évben, amíg kizárólagos joga, a felfedezője nem nevezte el, 1989-ben pedig Kulin György eltávozott szeretett kisbolygói közé, 1993-ban Frederick Pilcher, az IAU kisbolygó-elnevezésekkel foglalkozó bizottságának tagja javasolta a Balaton nevet. A 7-8 km-es kisbolygó a fő kisbolygóöv belső szélén, átlagosan 2,2 CsE-s naptávolságban kerüli meg a Napot, keringési ideje 3,3 év, pályahajlása csak 2,5 fok.

abav
A Svábhegyi Csillagvizsgáló 60 cm-es távcsöve nem sokkal átadása után, az 1930-as években. Ezzel a távcsővel készült fotókon találta kisbolygóit Kulin György.

Egy ilyen méretű égitest a legnagyobb távcsövekkel is pontszerű marad, ennek ellenére több fizikai paraméterét is meg lehet határozni. Legkönnyebben és elsősorban a tengelyforgási időt, amit a kisbolygó fényességváltozásának periódusából lehet levezetni. Ha az égitest alakja kicsit is eltér a gömbtől –  a kisbolygóknál ez szinte mindig így van -, akkor forgás közben a forgás periódusának megfelelően változik a visszavert napfény mennyisége is. Ma már sok ezer kisbolygó forgási idejét ismerjük, rengetegnek a pontos alakjára is tudunk következtetni, ami azért fontos, mert nagy mennyiségű forgási és alak információ birtokában komoly következtetéseket tudunk levonni a kisbolygók, és ezáltal a Naprendszer fejlődéséről, múltjáról. Mivel ezen adatok összegyűjtése hosszú és fáradságos munka, a hivatásos csillagászok a műkedvelők segítségét kérték és kapták meg ez ügyben, így a világban több olyan “vegyes” kutatócsoport működik, amely minden derült éjjelen kisbolygók fényességváltozását méri.

20160124-Balaton-Ida
A (243) Ida kisbolygó, és apró holdja, a Dactyl. (NASA)

A Petr Pravec cseh csillagász által vezetett, zömében olasz és amerikai észlelőket összefogó csoport tavaly december 27-én kezdte meg az idén kedvező helyzetben, 15,5 magnitúdós maximális fényessége közelében látszó (2242) Balaton észlelését. Hamar eredményre jutottak, mivel a kisbolygó forgási periódusa szokatlanul rövidnek, 2,80 órának adódott, amely már közel van ahhoz a 2,4 órás határhoz, amelynél gyorsabb forgás esetén a centrifugális erő szétszakítaná az égitestet. A fényváltozás amplitúdója 0,2 magnitúdó, amely nem túl jelentős, szemmel észlelve éppen észrevehető lenne, de fotografikusan mérve könnyedén kimutatható. Csakhogy a szép, vélhetően szinuszos változás mellett más változások, rövid elhalványodások is feltűntek. A 13 óránként bekövetkező 0,03-0,08 magnitúdó közötti, tehát szemmel már észrevehetetlen fényességcsökkenést ismereteink szerint csak egy hold okozhatja, amely 13 órás periódussal kerüli meg a fő testet. Ezzel a Balaton lett az első magyar felfedezésű kisbolygó, amely körül holdat sikerült kimutatni. A fő test gyors forgása azt is megengedi, hogy valaha a két égitest összetapadva létezett, de a gyorsuló forgás során kettéváltak. A kisbolygók holdjait ugyanúgy elnevezik, mint a bolygók holdjait, nekünk pedig van is egy jó ötletünk a legalább 2 km átmérőjű holdacska nevére: Kis-Balaton.

Hozzászólás

hozzászólás