Lélegzetelállító képek a Tejútrendszer központjáról

1122

A Tejútrendszer középpontjának és környékének röntgenfelvételét a Chandra műhold 88 beállításban rögzített adataiból állították össze. Az eredmény nagyon jól mutatja a csillagfejlődés különböző szakaszait – a fiatal fényes csillagoktól kezdve a fekete lyukakig bezárólag – reprezentáló objektumokat, bár csak egy pillanatfelvételen. Az egyébként sűrű, s rendkívül barátságtalan régiót a centrumban helyet foglaló óriási szupernehéz fekete lyuk dominálja.

A területet szinte teljesen kitölti a nagytömegű fiatal és forró csillagok csillagszele, a szupernóva-robbanások lökéshullámai és a centrális fekete lyuk – a Sagittarius A* – kifúvásai által sok millió fokra felfűtött gáz diffúz röntgensugárzása, ami a Galaxisban sehol másutt nem nyilvánul meg ilyen egyértelműen, mint itt. A Chandra és más röntgenműholdak adatai azt sejtetik, hogy a központi fekete lyuk körülbelül 50 és mintegy 300 évvel ezelőtt is egy óriási röntgenflert bocsátott ki.

A Sagittarius A* környékén néhány nagyon furcsa röntgenfilament (szál) is megfigyelhető. Közülük néhány valószínűleg óriási, igen gyorsan forgó neutroncsillagokról származó nagyenergiájú elektronok áramával kölcsönható óriási mágneses struktúrákat reprezentál, de elképzelhető az is, hogy a napflerek gigantikus megfelelőiről van szó. A területen elszórva pontszerű röntgenforrások ezrei is azonosíthatók. Ezek olyan kettősök, amelyek egyik komponense egy normál csillag, amiről anyag áramlik át a már a csillagfejlődés egyik végállapotába jutott kicsiny, kompakt társára, egy fehér törpére, egy neutroncsillagra, esetleg egy fekete lyukra.

Mivel a röntgensugárzás képes áthatolni azokon a por- és gázfelhőkön, melyek a Tejútrendszer középpontjából érkező optikai sugárzás számára átlátszatlanok, a Chandra kitűnő eszköz a centrum vizsgálatára.

A képen a vörös az alacsony, a zöld a közepes, míg a kék a nagyenergiájú röntgensugárzást kódolja. A nagyfelbontású, több objektumot is azonosító változat itt érhető el.
[NASA/CXC/UMass/D. Wang és tsai]

A látható tartományban készült felvételekből összeállított kép az ESO GigaGalaxy Zoom projektjének keretében készült, annak második fázisaként. A szervezet a projektet a Csillagászat Nemzetközi Éve 2009 részeként indította, s célja, hogy olyannak mutassa be az Univerzumot, ahogyan azt a csillagfürkészők a legsötétebb és legjobb időjárási paraméterekkel rendelkező helyekről – például a Paranal-csúcsról és annak környékéről – akár szabad szemmel is láthatnák. A GigaGalaxy Zoom egy webes felület nyújt, melynek segítségével Tejútrendszerünk különböző objektumai tárulnak fel egy klikkelésre az érdeklődők előtt.

A Tejútrendszer centruma és környezete 340 millió pixeles képének kicsinyített változata. A nagyfelbontású kép itt, míg egyes részeinek nagyítható változata itt tekinthető meg.
[ESO/S. Guisard]

A 34°×20° méretű területet lefedő végső kép 1200 darab egyedi felvételből állt össze, melyeket 29 éjszaka alatt, több mint 200 óra össz expozíciós idővel rögzített Stéphane Guisard, az ESO mérnöke. Guisard 1994 óta dolgozik Chilében, jelenleg a VLT óriásteleszkópok optikai rendszereit felügyelő mérnökcsapat főnöke, aki szabadidejének – praktikusan éjszakáinak – nagy részét asztrofotós hobbijának szenteli. Így készült el a Tejútrendszer középpontjának környezetét 340 millió pixelen bemutató kép is, ami a Nyilas csillagképtől a Skorpióig ábrázolja galaxisunkat. A kép jobb oldalán a ρ Ophiuci és az Antares régiója dominál, de sokkal sötétebb területek is megfigyelhetők rajta. A Tejútrendszer poros sávja ferdén szeli át a képet, s több fényes, vörös köd (Lagoon, Trifid, NGC 6357, NGC 6334) is megfigyelhető körülötte.

Stéphane Guisard és a felvételek készítéséhez használt 10 cm-es Takahashi FSQ106Ed f/3.6 teleszkópja az Atacama-sivatagban, a Paranal-csúcs lábánál. Guisard a végső, 24403×13973 pixeles képhez szükséges fotókat egy SBIG STL CCD-kamerával rögzítette B, V és R szűrőkön keresztül.
[ESO/S. Guisard]

Forrás:

Hozzászólás

hozzászólás