Az egész sikertörténet 2003-ban kezdődött. A legelső Múzeumok Éjszakáján 30 ezer érdeklődő vett részt, az idein 330 ezren. 2003-ban az Iparművészeti Múzeumban vendégszerepeltünk (egy nagyszerű óratörténeti kiállításhoz kapcsolódva), mindössze egy délutáni Nap-bemutató erejéig, idén pedig három budapesti helyszínen fogadta a csillagászat iránt érdeklődőket a Magyar Csillagászati Egyesület.
Délutáni Nap-bemutató az Iparművészeti Múzeumban, a 2003-as Múzeumok Éjszakáján
A budapesti múzeumok közül valószínűleg az Aquincumi biztosítja a legjobb helyszínt csillagászati bemutatóra. A Mithrász-szentély melletti füves térségen viszonylagos "fényárnyékban", a Szentendrei út világításától távol lehet távcsöveztetni az érdeklődőket, a műszerek kényelmesen elhelyezhetők, a szállítás is könnyen megoldható. Budapesti viszonyok között még az égbolt állapota is elfogadható. Valószínűleg így gondolta az a több száz érdeklődő is, aki az itt elhelyezett távcsöveinkbe pillantott. Aquincumba vonultunk ki a legnagyobb "készültséggel", négy távcső és tíz amatőrtársunk várta a nagyérdeműt, mindezt számítógépes vetítéssel egészítettük ki.
Aquincumi életképek
Az aquincumi rommező hangulata most is varázslatos volt, a közvilágítást fáklyák fénye adta, külön fáklyasor vezetett a bemutatónk helyszínére. A látogatók egyebek mellett megismerkedhettek a római kori szépségápolás titkaival, a hölgyek emlékfotókat készíthettek magukról római stílusú hajviselettel, római módra kisminkelve stb. A múzeum munkatársai ezúttal is római viseletben fogadták az érdeklődőket – jövőre nekünk is római módra kellene beöltöznünk, hogy hitelesebben hirdethessük a geocentrikus világképet, a hely szellemének megfelelően (Galilei őszinte sajnálatára)… (Vegyük észre, hogy ez viccelési kísérlet volt!)
A város másik végében, az Országos Műszaki Múzeumban már délután 6-kor megtekinthették az érdeklődők a Napot, sötétedéstől pedig sorra került a Szaturnusz, a Hold és a Jupiter. Azaz… az OMM-nél nem sötétedett be, órási fényszennyezés mellett folyt a bemutató, a közvilágítás mellett még egy mozgásérzékelő reflektor is rátett egy-egy lapáttal. Három távcsöves emberünk állta itt a sarat, és fáradhatatlanul mutogatták az égi dolgokat. Az OMM gyűjteményében elég gazdag csillagászati kollekciót is megtekinthetünk. A műszereket folyamatosan felújítják, nagyon szép XIX-XX. századi távcsöveket tekinthetünk meg. De olyan műszertörténeti érdekességeket is megtekinthetünk, mint a Konkoly-féle meteoroszkóp.
Országos Műszaki Múzeum: harc a fényszennyezéssel…
Az Országos Széchényi Könytár is kínált csillagászati jellegű látnivalókat a Múzeumok Éjszakáján. Az Apponyi-teremben Az 1595. évi üstökös nyomában címmel tekinthettünk meg kamarakiállítást, a Reneszánsz térképészet és csillagászat c. állandó kiállításon pedig nem csupán térképeket szemlélhettek meg az érdelődők, de megpróbálkozhattak műszerek használatával is. És akkor nem is szóltam a további programokról, melyekkel az OSZK kirukkolt.
Fényözönben élünk: távcsövezés a VIII. emeleti teraszon
Így használd a szextánst: Káldos János az egyik kis érdeklődővel
Ekler Péter az Apponyi-gyűjteményben berendezett kiállításon
Fényszennyezés ide, fényszennyezés oda: szép látvány tárul elénk az OSZK-ból: a Hold és a Jupiter a város fölött
Mindenesetre döbbenetes élmény, ha emberek tömegei áramlanak folyamatosan a könyvtár főlépcsőjén… Távcsöves embereink meglehetősen egzotikus helyen, a VIII. emeleti teraszon kaptak helyet (három távcső, öt ember). Innen pazar kiállítás nyílik a Gellérthegyre és a budai hegyvidékre, bár a hatalmas szobrok igencsak behatárolják a kilátást, ráadásul az épület díszvilágítása sem tesz jót az égboltnak. Ennek ellenére nagy érdeklődés kísérte a bemutatót, a Szaturnusz, az "Alcor-Mizar", a Hold és a Jupiter is távcsővégre került.
A Széchényi Könyvtárból "hazafelé", Aquincumba autózva tűnt csak fel igazán, mennyire élénk az éjszakai forgalom! Tömött múzumi buszjáratok mindenfelé, a Margit körúton nosztalgiavillamosok, és még egy szép, régi városnéző Ikarust is láttam. Jó lenne, ha minden nap, minden éjszaka ilyen érdeklődés lenne a kultúra és a tudomány iránt…
Budapesti munkatársaink a Múzeumok Éjszakáján:
Aquincum: Kurucz Katalin, Bakonyi Ferenc, Schmidt Zoltán, Görgei Zoltán, Vincze Iván, Tóth Marietta, Kereszturi Ákos, Tepliczky István, Sárneczky Krisztián, Boros-Oláh Mónika, Boros-Oláh Gábor, Polgár Csilla, Vizi Pál.
OMM: Borók Zsuzsa, Petrasitz Péter, Molnár Péter, Bán András
OSZK: Farkas Gárbor Farkas, Taracsák Gábor, Zágoni Balázs, Jakabfi Tamás, Nemoda Bence, Kővágó Gábor