Namíbiai útinapló I.

1703

Az első bejegyzés. Még nem indultunk el, de már minden előkészületet megtettünk, tűkön ülve várjuk a holnapi napot, az indulást. Ez a harmadik mélyég-expedíciónk. A célunk: a déli ég észlelése vizuálisan és fotografikusan. A résztvevők: Fényes Lóránd, Kernya János Gábor, Sánta Gábor (én). A hely, ahol megszállunk: Isabis Farm, Khomas, Windhoek, Namibia. A déli szélesség kb. 23,5 fokán, vagyis gyakorlatilag a Baktérítőn.

Mit csináltunk az elmúlt hetekben, hónapokban? Észlelőlistát írtunk, könyveket olvastunk, weblapokat néztünk, barátokkal beszéltünk: próbáltunk minden lényeges információhoz hozzájutni. Végeredmény: 350 tételes észlelőlista. Szállást kerestünk, leveleztünk, osztottunk, szoroztunk. Rengeteg problémánk volt a repülőjeggyel, amit kétszer is elrontottak, de végül sikerült ezt is megoldania Lórándnak. Napjaink most a csomagok és azok súlya körül forogtak, de végül sikerült mindent súlyhatáron belül bepakolni a bőröndbe. A kézipoggyász meg… reméljük, azt nem mérik le! Mivel nem lehet mindent elvinni, a dolgok egy részét ott vesszük meg, így ma megkerestem a SPAR Namibia oldalát (német hatás, ugye). A windhoeki Spar érdekes módon a Centaurus utcában található, nem messze az Armstrong és Galilei utcától – igazán méltó kezdet lesz expedíciónknak. Az utasbiztosítással is volt gond, de szerencsére megoldódott.

MISSING DST IMAGE!!!!

Indulás 29-én szerdán 17:05-kor Ferihegy 2A terminálról, utazás Münchenen, Johannesburgon keresztül, érkezés május 30-án 14:20 perckor Namíbia fővárosába, Windhoekba. Innen Adele Krantz, vendéglátónk fog elvinni minket vásárolni, majd ki az Isabis farmra, amely 130 km-re DNy-ra van a várostól. Itt egy önálló apartmanházban lakunk majd, neve Red House. Tél lesz, nappal +20 fok, éjjel +5 fok körüli hőmérsékletekkel. Kígyók, skorpiók vannak, de reméljük, a hideg lelassítja őket… Egyéb, amire számíthatunk: feketék, 1700 méteres magasság, szárazság, rengeteg kő (ásványok is!), derült ég, tőlünk nem látható csillagképek soha nem látott minőségű égen.

Gyomrunk már borsónyira húzódott össze…

Landolás után újra jelentkezünk!

 

Hozzászólás

hozzászólás