Tátralomnici fordulatok

553

Kedd, július 19.: a délelőtti program a nagyon nagy szögfelbontású észlelési módszereké, délután pedig kirándulás a szlovák ugaron. Általában minden konferencián kedveskednek a szervezők valamilyen kulturális programmal, kirándulással. Esetünkben az IAU 282 szlovák szervezői eltekintettek a Magas-Tátra közelségéből eredő lehetőségektől, így a délelőtti hat előadást igazi éjszakába nyúló buszkalandozás zárta.

A kedd reggeli ébredést az interferometriai módszerek eredményei igazi pezsgéssel serkentették. Philippe Stee francia csillagász az ESO VLTI és a CHARA optikai-közeli infravörös interferométerekkel rutinszerűen kirándul az ezredívmásodpercek (mas, milli-arcsecond) tartományába. Az akár 300 méteres bázisvonallal is dolgozó interferométerek a rádiócsillagászatban már évtizedek óta használt módszereket valósítják meg az optikai tartományban. A mérési elv lényege, hogy több teleszkóp képét ügyesen kombinálva az eredő felbontás megfelel annak, mintha egy darab akkora távcsővel észlelnénk, mint amilyen messze van egymástól a két legtávolabbi teleszkóp az interferométerben. Természetesen a valódi képalkotáshoz nem elég két távcső, hiszen akkor az égen csak egy kitüntetett irányban kapjuk a szuper felbontást, képrekonstrukciós módszerekhez legalább 3-4, egymásra merőleges párokat alkotó távcsőre van szükség. Ebben a kaliforniai Wilson-hegyen megépült CHARA jár jelenleg az élen hat teleszkóppal, de az ESO VLTI (Very Large Telescope Interferometer) is nagyon hasonló képességű (és még a távcsövei is nagyobbak, azaz halványabb csillagok megmérhetők). Mas-nál kisebb szeparációjú kettőscsillagok felbontása, pályameghatározás, csillagkörüli korongok felbontása, képrekonstrukciója, egyedi csillagok felszíni képalkotása – még 15-20 évvel ezelőtt is inkább tudományos-fantasztikumnak tűntek a tervek, mint megvalósítható valóságnak.

Ismerős fénygörbe John Southworth poszterén: a Derekas Aliz által felfedezett triplán fedő hármascsillag.

Az interferometria mellett a koronográfok, adaptív optikai és extrém adaptív optikai rendszerek egyre közelebb hozzák az exobolygók közvetlen képalkotását. Mert lássuk be: szép eredményeket szolgáltatnak a közvetett bolygókimutató módszerek, de mégis csak az az igazi, amikor "saját szemünkkel" látjuk azt a szerencsétlenül halvány égitestet központi csillaga mellett… Számszerűen: egy tipikus exo-Jupiter képalkotással történő detektálása 10-5..10-6 relatív kontrasztú méréseket igényel (ez kb. azt jelenti, hogy a bolygó fénye a csillag fényözönében mindössze egymilliomod résznyi fluktuációt okoz). Infravörösben a helyzet általában jobb, ott viszont a hullámhosszal romló felbontás okoz nehézségeket. Eugene Serabyn és Sasha Hinkley amerikai csillagászok igazán látványos képekkel mutatták be ezeket a forradalmian új technológiákat használó módszereket, Tobias Schmidt fiatal német kutató pedig konkrét példákat diszkutált a fiatal csillagok körüli kis égitestek területén.

Vannak azonban méretskálák, amelyeken valódi képalkotás még jó sokáig nem lesz lehetséges. Ilyen például a kölcsönható kettőscsillagokban a fehér törpéket övező gázkorongok mérettartománya, melynek feltérképezése továbbra is indirekt módszereket igényel. Ebben rendkívül ígéretes eredményeket szolgáltatnak a tomografikus eljárások, melyekben különböző látóirányokból felvett spektrumok kombinált elemzéséből rekonstruálható a gázáramok és gázkorongok térbeli szerkezete. Az egész nagyon hasonlít az orvosi tomográfiához, ami nem véletlen: a matematikai apparátus tökéletesen ugyanaz mindkét tudományban. Hasonlóan közvetett és hasonlóan informatív lehet a polarimetria, amikor a fény polarizációjából következtetünk a fényforrás aszimmetriáira, geometriai jellemzőire. Mindkét megközelítés ígéretes, és sok távcsőidőt igényel – utóbbi a konkrét alkalmazásokat kissé megnehezíti, hiszen meg kell győzni a távcsőidő-osztó bizottságok tagjait a felvetett tudományos kérdés fontosságáról.

A lőcsei városháza.

A tudomány után jött a délutáni szórakozás. Némileg a középiskolai tanulmányi kirándulások hangulatát idéző szendvicsebéd kiosztása után a társaság nagyobb része Lőcse és a szepesi vár felé vette az irányt. Lőcsén a városháza, két helytörténeti múzeum és a gyönyörű belváros mellett a fő látványosság természesen a Szent Jakab-templom volt. Érzésre kissé túlbecsülték a szervezők a város bejárásához szükséges időt, így fél kettőtől délután 5-ig koptattuk a macskaköveket és járólapokat. A helyi turistavezetők által közvetített alternatív történelmet érdekes ízvilággal ellenpontozták a magyarországi kiadású útikönyvek információi, ez azonban semmit nem vont le a történelmi várossal való első találkozásom értékéből.

Kilátás a szepesi várból.

A négy hektáros kiterjedésű szepesi vár messziről lenyűgözi a közeledő vándort (egyik társunk szerint gyökérkezelésre váró fogcsonkra emlékeztet leginkább). A vár tövében található parkolóból felsétálva lenyűgözőek az égnek szökő várfalak, a boltívek, lépcsők, bástyák, lőrések. Az egyik kilátónál elgondolkoztunk, milyen lehet, amikor egyik reggel ellenséges hadak tűnnek fel a várfalak alatt és üvöltöző idegenek közlik velünk, hogy ők jöttek minket megölni…

Szerda reggel: indul az elméleti nap.

A hosszúra nyúlt napot ismét Lőcsén megállva zártuk, ahol finom vacsorával várt minket a 19. századi építészetet tükröző Hotel Stella. Szállásunkra már csak este 11-re értünk vissza, miközben a Magyarországról indult hatalmas zivatarrendszer villámai csapkodtak a szlovák éjszakában. Szerda a fejlett numerikus kódok napja lesz.

Hozzászólás

hozzászólás