Érdekes cikk jelent meg ma az arxiv.org preprintszerverén Hidas Márton és szerzőtársai tollából. A Monthly Notices of the Royal Astronomical Society, azaz a brit Királyi Csillagászati Társaság által kiadott szaklap gyors közleményeinek rovatába (Letters) elfogadott cikk idén májusban végzett méréseket és azok elemzését mutatja be az Uránusz két holdjának kölcsönös fedéséről. Ez a ritka jelenség akkor következik be, amikor a Földről nézve két bolygóhold pontosan egy irányba esik, azaz a közelebbi látszólag eltakarja a távolabbit. Kicsit mélyebben belegondolva könnyű belátni, hogy minderre akkor van esély, amikor a Föld éppen a két hold egymáshoz nagyon közel eső pályasíkjában tartózkodik. Minél hosszabb egy bolygó Nap körüli keringési ideje, annál ritkábban kerül erre sor (hiszen keringésenként kétszer esnek egybe a pályasíkok): míg a Jupiter holdjainak kölcsönös fogyatkozásait és fedéseit 5-6 évente megfigyelhetjük, addig erre az Uránusz esetében a 2007-2008-as észlelési szezont követően legközelebb csak a 2040-es évek végén lesz lehetőség (talán még akkor is lesz valamilyen hírportálunk…).
Felül: az Uránusz és három holdja (Titania, Oberon és Umbriel) 2007. május 4-én. Balra az előrejelzett pozíciók, jobbra pedig egy kép a Siding Spring-i 2 m-es Faulkes-távcsővel. Alul: a kölcsönös fedés során lejátszódó fényességcsökkenés. A vízszintes tengelyen az idő szerepel órákban kifejezve.
Miért érdekes egy ilyen jelenség? Két szempontot lehet kiemelni. Egyrészt két hold korongjának egybeesése azt jelenti, hogy nagyon pontosan meg tudjuk határozni pillanatnyi helyzetüket egymáshoz viszonyítva, amivel pályaelemeiket lehet tesztelni. Másrészt jó időfelbontással (mondjuk néhány másodpercenként megmérve a fedés során bekövetkező fényességcsökkenést) letapogathatjuk az elfedett hold felszíni fényvisszaverő képességének finom változásait, egyfajta albedo-térképet szerkesztve az adatok modellezésével.
2007. május 4-én, 41 évvel az utolsó, Földről észlelhető uránuszhold-jelenség után újra sikerült észlelni egyet az Siding Spring-i 2 m-es Faulkes-távcsővel. Ezt a műszert az interneten keresztül robottávcsőként lehet használni, s a 13 másodpercenkét készített 3 másodperces expozíciókkal Hidas Márton és munkatársai ki tudták pontosan mérni az Umbriel Oberon általi eltakarásakor a két hold összfényességében bekövetkező kb. 20%-os csökkenést. A maximális fedés időpontjával pontosítani tudták a két hold pályaelemeit, ami azért is fontos, mert így a következő egy év további kölcsönös fedéseit is megbízhatóbban lehet előrejelezni.
(A cikket jegyző Hidas Márton egyébként fiatal korában került ki Ausztráliába, ahol doktori értekezését a University of New South Wales fizika iskolájában védte meg 2005-ben. Jelenleg a magánalapítású Las Cumbres Observatory Global Telescope – szakmai körökben csak "google-teleszkóp" néven ismert intézmény – posztdoktori ösztöndíjasa, ahol tovább folytatja a fedési exobolygókra és hasonló fényváltozást okozó jelenségekre vonatkozó kutatásait).
