Mágneses tér a gammavillanásokban

431

A gammavillanások az Univerzum legnagyobb energiakibocsátással járó, ugyanakkor legrejtélyesebb folyamatai. Akkor következnek be, amikor egy hatalmas tömegű csillag magja összeroppan, vagy két kompakt objektum, neutroncsillag vagy fekete lyuk egybeolvad. A jelenség mindkét esetben a gammatartományban hirtelen jelentkező felvillanásként észlelhető.

Egy ilyen gammavillanást észlelt a NASA Swift műholdja 2009. január 2-án. Az elméleti szakemberek, műszertechnikusok és megfigyelők közötti együttműködés szép példájaként a műholdról befutó riasztást követően a La Palma szigetén levő, automatizált Liverpool Telescope emberi beavatkozás nélkül a célpontra állt. Ezt követően a távcsőre szerelt RINGO műszerrel három percen(!) belül megtörtént az adatgyűjtés. Ez a teljesítmény azért volt nagyon fontos, mivel a fény polarizációját is mérő kamerával lehetőség volt az GRB fényváltozásának követésére, egyidejűleg pedig a kibocsátó forrás mágneses terének mérésére is. Ez az első alkalom a gammavillanások kutatása során, hogy a csillag robbanását követően alig néhány percen belül sikerült tanulmányozni a mágneses tér szerkezetét.

 

Fantáziakép egy gammavillanást kibocsátó objektum környezetéről. Az ellentétes irányban kiinduló jetek dominálják a jelenség megfigyelhető jellemzőit.

Az adatokat kiértékelő csoport eredményei szerint a megfigyelt gammavillanásban igen szabályos szerkezetű mágneses tér volt megfigyelhető. Az elméleti előrejelezések szerint ilyen mágneses tér a központi tűzgömbben jön létre, és közrejátszik abban, hogy a megfigyelhető anyagkidobódásban (jetben) az elemi részecskék közel fénysebességre gyorsulnak fel. A megfigyeléssel így a hasonló eseményekben keletkező erős mágneses terek elmélete helyesnek bizonyult.

A kutatók remélik, hogy további gammakitörések hasonló vizsgálataival sikerül megbizonyosodni afelől, hogy a mágneses tér hasonló szerkezettel bír és hasonló szerepet játszik.

Forrás: Astronomy Now Online, 2009. december 10.

Hozzászólás

hozzászólás