Pompás vörös négyzet az égen

1219

A különleges ködöt megörökítő csillagászoknak nem okozott fejtörést az elnevezés: az alakja után nemes egyszerűséggel Vörös Négyzet névvel illetik. A név találó, annál is inkább, mert a kétfős kutatócsoport egy korábban vizsgált köde a Vörös Téglalap elnevezést kapta. Peter Tuthill (Sydney-i Egyetem, Ausztrália) és James Lloyd (Cornell Egyetem, USA) csúcstechnikát vetett be a Vörös Négyzet szépségeinek felkutatásához: a 10 méteres Keck 2 és a Palomar-hegyi 5 m-es Hale-távcsövet, melyeken infravörös tartományban működő adaptív optikák működnek.

A Vörös Négyzet-köd adaptív optikás, 1,6 mikronon készült felvételén mindössze fél ívperces égterületet látunk.

Az MWC 922 katalógusszámú objektum tőlünk körülbelül 5000 fényévre található a Serpens csillagképben, fizikai természetét illetően pedig csak találgatásokra tudunk támaszkodni. Központi csillaga egy forró kék objektum, a körülötte levő ködöt pedig valószínűleg összetett folyamatok alakíthatták ki. Szimmetriája rendkívül figyelemre méltó: a képet különböző szimmetriatengelyek mentén önmagára vetítve képelemre pontosan ugyanazokat a struktúrákat láthatjuk a csillag különböző oldalain.

A rendszerre a bipoláris ködként ismert két egyforma, egymással szembe néző kúpszerű üreg jellemző, de megfigyelhetőek még fésűszerű, küllőkre hasonlító sugárirányú fénylő sávok, amelyek esetleg a periodikus anyagledobódások keltette "fodrok" árnyékai lehetnek a központi csillag közelében lévő belső anyagkorongon. Számos hasonló kúpszerű forma ágyazódhat egymásba, egészen a komplikált rendszer központjáig, ahol egy hiperbolikus kettős kúpot keresztez egy sötét sáv. Az általunk megfigyelt tökéletes szimmetriáért az a tény felelős, hogy véletlenül pont éléről látjuk a komplexumot.

Az ausztrál kutató honlapján olyan animált képeket is láthatunk, amelyek segítenek térben elképzelni ezt a hihetetlenül összetett, poláris gyűrűs rendszert. A Science c. tudományos folyóiratban hamarosan megjelenő új eredmények fényében könnyebb megérteni (és vele együtt három dimenzióban elképzelni) a Nagy Magellán-felhőben 20 éve felfedezett szupernóva-robbanás (SN 1987A) hasonló szerkezetét, amelyet történetesen egy másik szögből látunk.

Forrás: Peter Tuthill sajtóközleménye

Hozzászólás

hozzászólás