Elsötétült a telihold szombat éjjel

929

Az év utolsó fogyatkozásaként nagymértékű, 81%-os részleges holdfogyatkozást láthatunk hazánkból, amely kedvező időpontjának köszönhetően remek alkalmat kínál a csillagászat népszerűsítésére. Az eseményt bárki figyelemmel kísérheti, akár távcső nélkül is, de természetesen kisebb teleszkóppal, akár kétcsövű látcsővel is érdemes megfigyelni a fogyatkozást. A jelenség alkalmával az óbudai Polaris Csillagvizsgálóban 20 órától fogadjuk a csillagászat iránt érdeklődő budapestieket. A jelenség leglátványosabb szakasza 21:36 és 0:44 között lesz látható, maximális, majdnem teljes fedéssel este 11 után pár perccel (nyári időszámítás szerint).

Alábbi ábránkon a holdfogyatkozások geometriája látható. A jelenségre csak teleholdkor kerülhet sor, minthogy a Föld árnyéka csak ilyenkor vetülhet égi kísérőnkre. Mivel azonban a Hold pályasíkja nem esik egybe Földünk Nap körüli keringési síkjával, nincs minden teleholdkor holdfogyatkozás. Általában kísérőnk az árnyékkúp "alatt" vagy "felett" halad el. Augusztus 16-án sem "találja telibe" Holdunk a földárnyékot, de jelentősen elmerül benne. Évente átlagosan két holdfogyatkozást láthatunk, ahogy idén is: február 21-én hajnalban már szemtanúi lehettünk egy teljes holdfogyatkozásnak.

A holdfogyatkozások geometriája.

Bolygónk árnyékkúpjában két nagy tartományt különítünk el. A külső, szürkés része az ún. félárnyék, innen nézve a Föld csak a Nap egy részét takarja ki — a Hold itt alig sötétedik el. Az árnyék belső, az ábrán fekete tartománya pedig a teljes árnyék — ha a Holdról figyelnénk a jelenséget, a Föld itt teljesen kitakarná a napkorongot.

A vörös fény, amely kevésbé szóródik a földi atmoszférában (és napnyugtakor vörösre festi az égboltot), a Föld árnyékkúpjába is behatol. Egy képzeletbeli holdi megfigyelő a holdfogyatkozás alkalmával a Föld korongja körül egy vörös fénygyűrűt lát (azon helyeket, ahol a Nap éppen kel, vagy nyugszik).  A vörös fény homályosan világítja meg az elfogyatkozott teleholdat. E gyenge vöröses fény intenzitása a Föld légköri körülményeitől függ. Általában a teleholdra eső fény tízezred és ötmilliomod része között változik (a telehold fényessége 10-16 magnitúdót esik a fogyatkozás során). A mostani fogyatkozás idején a Hold a Bak csillagképben fog tartózkodni, távol minden fényes csillagtól, ám igen közel a Neptunusz bolygóhoz. A fogyatkozás kezdetén alig 35 ívpercre lesz a Holdtól, a legnagyobb fázis idején pedig 1,2 fokra láthatjuk tőle.

A Hold áthaladása a földárnyékon augusztus 16/17-én éjszaka.

A Hold a földárnyék északi szélét érinti, ezért felszíne a teljesség alatt sem lesz egyenletes színű és fényességű. Felső (északi) része alig veszít fényéből,  míg a földárnyék centrumához közelebb eső alsó (déli) fele meglehetősen elsötétedik majd. A holdkorong nem csak fényességben, de színben is mutat majd eltéréseket.

A jelenség során figyeljük meg a teljes árnyék görbületét is! Már ebből a szabadszemes megfigyelésből is megbecsülhetjük, hogy bolygónk kb. négyszer nagyobb, mint a Hold átmérője. A teljesség alatt figyeljük meg az égbolt állapotát: mivel a Holdat, mint égi lámpást ekkor "takarékra kapcsolódik", sokkal több csillag látszik majd.

A fogyatkozás "menetrendje" augusztus 16/17-én

félárnyékos fogyatkozás kezdete  20:24
részleges fogyatkozás kezdete  21:36 
részleges fogyatkozás maximuma 23:10
részleges fogyatkozás vége  00:44
félárnyékos fogyatkozás vége  01:55

A következő, mindössze 7%-os részleges holdfogyatkozás 2009. december 31-én lesz látható, a következő teljes fogyatkozásra azonban 2010. december 21-éig várnunk kell.

Az MCSE és partnerszervezetei által rendezendő bemutatások, megfigyelő akciók:

Budapest Polaris Csillagvizsgáló, 1037 Budapest, Laborc u. 2/c.: Reneszánsz holdfogyatkozás lesz internetes közvetítéssel (Polaris TV)  
Budapest  Rákoskert, Vida-domb (XVII. Rákoskert sgt. 168), "Kert" Nevű Települések Szent István Napi Ünnepe keretében 
Felsőtárkány  Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának fogadóközpontja. Hell Miksa Csillagászati Közhasznú Egyesület
Győr  A Győri Csillagvizsgáló melletti füves területen tartanak bemutatót.
Kecskemét Este 8-tól: MCSE Kiskun Csoport, Kecskeméti Planetárium, Lánchíd u. 18./a.
Kiskunhalas Városi Csillagvizsgáló, Kossuth u. 43. 
Nagyszénás Kiss György Csillagda, Ságvári utca, rendőrség melletti udvar
Pécs  PTE Pollack Mihály Műszaki kar, Sportpálya, Boszorkány u. 2. 
Sülysáp  Sülysápi Amatőrcsillagász Egyesület, bemutató a leendő csillagvizsgáló telkén.
Szeged  Szegedi Csillagvizsgáló
Székesfehérvér 

Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló
Szabadművelődés Háza Székesfehérvár, Fürdő sor 3.

Szolnok  A Toronyház tetején (Jubileum tér 5., XXIII. em.) bemutatót tart a TIT Kopernikusz Kör 21-24 h között.
Tornyiszentmiklós A VCSE bemutatója a Vadászkastélyban

 

Küldje be felvételét! 

Készítsen fotót a jelenségről és küldje be portálunk számára! A fogyatkozásról és a bemutatásokról készült legszebb felvételeket portálunkon is közöljük. A képeket központi email címünkre várjuk.

Letölthető tájékoztató anyag

 

A Világegyetem fantasztikus élményeket tartogat… éld át velünk együtt! Az egyesületi tagság előnyei, belépés a Magyar Csillagászati Egyesületbe

Linkajánló

Hozzászólás

hozzászólás