A Discovery Bakonybél felett

1556

Huszonhét évi szolgálat után sikeresen teljesítette utolsó küldetését a Discovery, amely összesen harminckilenc alkalommal járt a világűrben, és az űrkutatás történetében számos jelentős feladatot hajtott végre. Neki köszönhetjük, többek között, a Hubble Űrtávcső és az Ulysses napkutató űrszonda pályára állítását, az R2 névre keresztelt emberszabású robot elhelyezését a Nemzetközi Űrállomáson. Utasai között pedig nem kisebb hírességeket köszönthettünk, mint John Glennt, az első amerikai űrhajóst.
 
Az űrsiklónak a csillagos égen történő átvonulásait az előrejelzések alapján figyelemmel követhettük az elmúlt két hétben. Küldetésének kezdeti és végső szakaszában megfigyelhettük, amint a Nemzeközi Űrállomás (ISS) mögött, illetve előtt haladt; űrbéli tartózkodásának nagy részét viszont az űrállomáshoz csatlakozva töltötte. A NASA által válaszott felvétel idején, március 7-én a Discovery már éppen levált az ISS-ről, és néhány másodperces előnnyel előtte haladt az űrben.  A jelenség fotózására a tiszta légkörű bakonybéli Borostyán Kút tavacskáját választottam a Szent Gellért kápolna előterében. A végső fotót egy sorozatfelvétel segítségével készítettem, amelynek folyamán 54 db 4 másodperces expozíciós idejű képet illesztettem egymáshoz. Ezzel a technikával egy kalap alatt egy time-lapse videó is produkálható, amelyben szépen elkülönül a két űrjármű mozgása. A békés tó felszínén a lenyugvásra készülő Hold és Jupiter fénye tükröződik vissza.

 
A helyszín szerencsés választásnak bizonyult az est további égi jelenségei megörökítésének terkintetében. Az idő előre haladtával, a jó légköri átlátszóságnak köszönhetően, állatövi fény jelent meg, amely markánsan fénylő sávként húzódott felfelé a Fiastyúk irányában; még a látómezőben levő Hold sem tudta elnyomni ezüstös derengését.
 

 

 
Holdnyugta után már semmilyen zavaró fény nem gátolta a Téli Tejút megjelenését, amelynek fényes csillagai szinte kézzel fogható távolságba hozták az ismerős konstellációkat.
 

 
A Discovery áthaladása másnap is különlegességgel szolgált, amelyet Veszprém mellett követtem nyomon sikeresen fényképezőgépemmel. Miközben az űrsikló a leszálláshoz készülődött, a feleslegessé vált vizet kieresztették a fedélzetéről. A jéggé fagyott kristályokon visszaverődött a napfény, amely az alábbi képen diffúz sávként húzódik az űrjármű íve alatt.
 

 
Az elkészült videón először a Discovery bukkan fel, majd kis késéssel a Nemzetközi Űrállomás követi. Végezetül mindkettő belemerül a Föld árnyákába, mintegy jelképezve, hogy az űrsikló az égi útját örökre befejezte.
 
Fotók és szöveg:
Ladányi Tamás
http://ladanyi.csillagaszat.hu
www.twanight.org

 

Hozzászólás

hozzászólás