Üstököstől üstökösig
Éppen tíz évvel a Hale-Bopp-üstökös égi parádéja után ismét elmondható, hogy az idei év az üstökösök jegyében telt el. Januárban a McNaught-üstökös indított, amely ugyan Magyarországról csak korlátozottan volt észlelhető a legnagyobb fényesség idején (a csóva legészakabbi szálait lehetett látni a délnyugati horizont felett), ám szerencsére hírportálunk szerkesztőségének déli féltekei tagjai könnyedén megörökítették a január második felére igazi üstökösszörnyeteggé fejlődő kométát. A fantasztikus égi jelenség vitathatatlanul sok évtized legszebb csóvás égi vándoraként vonul az üstököskutatás krónikáiba.
Év közben csak halványabb kométákról tudtunk beszámolni (pl. Lovas 2, Tuttle, Lovas 1), azonban október végén a Holmes-üstökös drámai kitörése újból az ég alá szólította az észlelő amatőrcsillagászokat – akik aztán csodálatos fotók tucatjaival lepték meg olvasóinkat, a nagyközönséget, de még az APOD szerkesztőit is. Nem kellett sokáig várni a Hubble Űrtávcsőre sem, melynek magyar csillagászt is tartalmazó kutatócsoportja megbecsülte a Holmes magjának méretét. Ha minden jól megy, valamikor 2120 körül akár újabb kitörést észlelhetünk az 1892-ben Gothard Jenő által is lefotózott égitest irányából…
Gothard Jenő fotója 1892. november 18-án készült a Holmes-üstökös eggyel korábbi kitöréséről (a kép közepén). Balra felfelé az Andromeda-köd látható (forrás: Kovács József, ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium).
Van új a Nap alatt
Bár szerkesztőségünk tagjai között nincs egyetlen napfizikus sem,
szoros figyelemmel követtük a központi csillagunkkal kapcsolatos
híreket – melyek 2007-ben is szép számmal érkeztek. Kiderült, hogy a
Nap északi és déli pólusának hőmérséklete jelentősen eltér, amihez az
Ulysses-szonda napszélmérései szolgáltatták az alapot. A STEREO
napszondák elkészítették csillagunk első háromdimenziós képét, míg a
SOHO űrbéli napobszervatórium és földi mérőhálózatok adatainak
kombinálásával bejelentették a Napunk magjához közeli vidékeken is
áthaladó rezgések detektálását (bár a téma szakértői nem fogadták
egyöntetű lelkesedéssel az utóbbi bejelentést). A Nap rezgései
segítettek pontosítani csillagunk méretét is, ami akár 600 km-rel kisebb lehet, mint korábban gondoltuk; év végén pedig a japán
Hinode-szonda röntgenmérései utaltak kis energiájú kifúvások sokkal
nagyobb gyakoriságára, mint azt feltételezték. Mint a felsorolásból is látszik, 2007-ben tovább folytatódott a napkutatás űrbéli fejlődésének évtizedes trendje, ami remélhetőleg az elkövetkező években is fennmarad.
Bolygók a Naprendszerben…
Bolygótársaink kutatása földi és űrtávcsővekkel, illetve helyszíni méréseket végző szondákkal nagy érdeklődést kiváltó felfedezésekhez vezetett. A Venus Express gyorsjelentéséből kiderült, hogy belső bolygószomszédunk sokkal jobban hasonlít a Földre, mint esetleg hihettük az eddigi ismereteink alapján. A Mars, a körülötte keringő űrszonda-hadnak köszönhetően állandóan az érdeklődés középpontjában áll: a marsi víz, mint az élethez nélkülözhetetlen anyagi összetevő, valamint pontos mennyiségének megbecslése fontos tudományos kérdés, aminek tisztázása sok minden elárulhat a vörös bolygó múltjáról és jelenéről. Noha egész évben cáfoltuk a rendkívüli marsközelség álhírét, decemberre tényleg bekövetkezett az idei Mars-oppozíció, illetve földközelség, aminek apropóján a HST is megörökítette a Mars felszínét. "Médiahekk" című hírünk (Fekete lyuk a Marson) rávilágított a nagyközönséget érdeklő témák összekapcsolásának hatására, bár aztán kiderült, hogy a földi vulkáni területeken is megtalálható beomlásos barlangok látszanak koromfekete lyukakként a Mars bizonyos területein.
Sarki fények a Jupiter bolygón (forrás: STScI).
Nyár elején a Jupiter légkörének váratlan változásai borzolták a kedélyeket, míg a Szaturnusz viharos légkörének furcsa hatszöge mellett a Titan titkai és a szivacshold Hyperion érdekességei váltottak ki nagyobb érdeklődést. Év közben az Uránusz gyűrűi látszólag eltűntek, a lefokozott Plutónál pedig a holdrendszer újdonságairól, valamint a Charon jégvulkánjairól számolhattunk be.
A szeptemberben indított Dawn-szonda célpontja a Ceres és a Vesta kisbolygó (forrás: STScI).
2007 elhozta a holdkutatás igazi reneszánszát, amit a japán és kínai holdszondák közelképei és háromdimenziós felvételei szépen illusztráltak. A Hold meghódítása a tudományos problémák mellett egyre inkább gazdasági és politikai kérdések témájává válhat, ám meggyőződésünk, hogy ennek nem elhanyagolható tudományos hozadéka is várható.
…és bolygók más csillagok körül
Kevesen vitatják, hogy a közeljövő csillagászati fejlesztéseinek egyik legfontosabb hajtóereje a más csillagok körüli bolygók kutatása. Bár még igazi Föld típusú exobolygókról nem nagyon beszélhetünk (l. a bejelentést követő cáfolatot, majd a mundér becsületét megvédő elemzést), kis túlzással ahova nézünk, bolygókat látunk, emellett pedig egyre érzékenyebb műszereinkkel egyre jobban elkülöníthető a bolygókról érkező gyenge sugárzás – l. pl. a vízgőz detektálását egy forró exobolygó légköréből. 2007-ben tovább menetelt a HATNet bolygóátvonulásokat kereső programja, amely Bakos Gáspár vezetésével rendszeresen bejelenti új, újabb és legújabb fedési bolygók felfedezését.
Fantáziakép a HD 189733b exobolygóról (forrás: STScI).
A Tejútrendszer újdonságai
Csillagok, csillaghalmazok, csillagközi gázfelhők: galaktikus építőkockák, melyek mindegyike népes szakembert megmozgató kutatási téma. A teljességre való törekvés nélkül néhány érdekesebb morzsa 2007-ből:
- a Mira Ceti pulzáló vörös óriás körül nemcsak bolygókeletkezés képzelhető el, hanem a csillagból több mint két fokos, üstökösszerű csóva is kiindul;
- az amatőrcsillagászok körében méltán népszerű Orion-köd meglepetései közé tartozik az első geometriai távolságmérés eredménye, ami szerint közelebb van a köd, mint gondoltuk, valamint a fiatal forró csillaghoz köthető gázlövedékek és röntgensugárzó plazma;
- interferometrikus módszerekkel elkészült az első felszíni kép egy Naphoz hasonló fősorozati csillagról, a gyors forgás által ellapított Altairról, melynek pólusai jelentősen forróbbak, mint egyenlítői vidékei;
- fiatal csillagok körül az erős sugárzás hatásai megakadályozzák a bolygókeletkezést, ami egyfajta "halálzónákhoz" vezet a forró és nagy luminozitású égitestek néhány fényévnyi térségében.
Az NGC 3603 a Tejútrendszer nagy tömegű csillagkeletkezési régiója, tele fiatal forró csillaggal (forrás: STScI).
Keresztül a Világegyetemen
Tejútrendszerünkből kilépve jutunk az igazán egzotikus (és a nagy távolságok miatt egyre bizonytalanabbul ismert) jelenségek közé. Még az olyan közeli galaxisszomszédokról, mint az Andromeda-köd, is kiderülhet, hogy ötször nagyobbak, mint eddig gondoltuk. A hiányzó törpegalaxisok problémájáról ugyan bejelentették, hogy megoldott, de ismerve a mai tudomány működését, cáfolatok bármikor érkezhetnek. Jó példa erre az aktív galaxismagok részecskegyorsító viselkedésének feltételezése, amely már a megjelenés másnapján kétkedő hangokat váltott ki pl. a Nature hasábjain.
Az SN 2007af jelzésű szupernóva az NGC 5584 spirálgalaxisban tűnt fel. A kép közepén, a galaxis magjától jobbra látszó fényes csillagot és galaxisát az ESO VLT-vel örökítették meg (forrás: ESO 16/07).
Szupernóva-robbanást 2007-ben is csak távoli galaxisokban észleltünk, s ugyan még 2006-ben fedezték fel, de az SN 2006gy valódi természete csak idén derült ki (ha kiderült). Az ettől is nagyobb energiájú jelenségek közül a gammavillanások és a galaxisok közti kölcsönhatások szélsőséges példája emelhető ki. Űrbéli obszervatóriumok adatainak kombinálásával pedig közeli csillagvárosok kerülhetnek új megvilágításba, felfedezhetjük a távoli Univerzum csillagontó óriásgalaxisait, illetve azonosíthatjuk a kozmikus por forrásait az aktív galaxismagok körül lejátszódó folyamatok képében.
Jelenségek égen és földön
Naprendszerünk bolygói és az egzotikus távoli objektumok mellett legnagyobb érdeklődést 2007-ben is az aktuális égi jelenségek okozták. Kétszer is észlelhettük a Hold Szaturnusz-fedését (márciusban és májusban); márciusban holdfogyatkozás, júniusban pedig nappali Vénusz-fedés vetett nagyobb hullámokat. Az augusztusi teljes holdfogyatkozást a világ túloldalán tartózkodók láthatták, s a teljesség kedvéért mi is beszámoltunk az eseményről. Az októberi-novemberi Holmes-láz után a decemberi Geminida meteorzápor és természetesen a marsközelség tartja fenn az érdeklődést az égi események iránt.
A fényszennyezés problémájára többször visszatértünk, hiszen Magyarországon lesz Európa első csillagos égbolt rezervátuma, fényszennyezés-ellenes törvényt fogadtak el Szlovéniában, a valóságtól teljesen elrugaszkodott művészlelkek pedig a budapesti "fényfolyó" értelmetlen és káros fényárával kívánták önmagukat kifejezni – inkább csatlakozna Budapest és a többi magyar város a Föld órája kezdeményezéshez…
2008-ra pedig mindenkinek sok szép csillagfényes éjszakát kívánunk!
