Mi történik egy gigászi fekete lyuk környezetében?

A Jelle Kaastra (SRON Netherlands Institute for Space Research, Hollandia) által vezetett kutatócsoport egy egész "űrtávcső-flottát" állított csatasorba, hogy minél több információt tudjanak kideríteni a Markarian (Mrk) 509 jelű galaxis központi fekete lyukáról. A tőlünk mintegy 500 millió fényévre lévő, gigantikus (mintegy 300 millió naptömegnyi) objektum azért került a kutatók fokozott érdeklődésének középpontjába, mert ez az egyik legfényesebb aktív galaxismag, amit ismerünk.

A röntgentartományban érzékeny űreszközök (Chandra, XMM-Newton, Swift – utóbbi UV-tartományban is mért) mellett az INTEGRAL gamma-űrtávcsövet és a Hubble-űrtávcsövet is bevonták a vizsgálatokba. Az eredmények alapján a galaxismag kifejezetten fényes ultraibolyában és röntgenben; ráadásul az UV-sugárzás változása és a röntgen-tartománybeli intenzitásváltozások összefüggést mutatnak.

Az UV- és röntgen-fényváltozások szinkronban történő változását a kutatók egy forró plazmaréteg (korona) létével magyarázzák, ami elnyeli az UV-sugárzás egy részét, és az energiát röntgenfotonok formájában bocsátja ki újra.

A modellek alapján az erős nagyenergiájú sugárzás a fekete lyuk felé nagy sebességgel áramló részecskéktől ered; azonban helyenként a sugárzás már olyan mértékű, hogy az áramló gáz egy részét "kifújhatja" a központi objektum környezetéből (más szóval élve, az áramlások részben turbulensekké válnak). Ilyen kidobódott anyagcsomókat a fekete lyuktól több mint 15 fényév távolságra is sikerült azonosítani; a kifúvási sebesség pedig a számítások szerint elérheti a 700 km/s-os értéket.

Forrás: SRON News, 2011.09.29.