A HST ACS műszerével megörökített hatalmas galaxis átmeneti jellegzetességeket mutat a spirális és az elliptikus csillagvárosok között. A déli Indus csillagképben látható óriási csillagsziget az őt övező csillagvárosok alkotta galaxishalmaz legfényesebb, így minden bizonnyal a legöregebbi és a legnagyobb tömegű tagja is egyben. Az ilyen ősi galaxisok kiváló alkalmat nyújtanak az extralaktikus gömbhalmazok – idős csillagok százezrei alkotta, gravitáció által kötött sűrű és kompakt csoportosulásai – tanulmányozásához.
A Hubble Űrtávcső felvételén látható NGC 7049 mérete körülbelül 150 ezer fényév, tőlünk való távolsága hozzávetőleg 100 millió fényév. A markáns porsávot a galaxis külső régiójában, a halóban lévő egyedi csillagok összeolvadó diffúz fénylése világítja meg. [NASA, ESA, W. Harris (McMaster University, Ontario, Kanada]
Az NGC 7049 gömbhalmazai a galaxis halójában láthatóak mint apró fénypöttyök (a porgyűrű felső részén lévő diffrakciós "tüskéket" mutató csillag csupán előtér objektum, a Tejútrendszer "tartozéka"). A gömbhalmazok öreg csillagait a gazdagalaxis az elsők között gyárthatta le, de a halmazok a múltban bekebelezett törpegalaxisok részét is képezhették. Az NGC 7049 sokkal kevesebb gömbhalmazt tartalmaz a nagy és gazdag galaxishalmazok hasonlóan fényes és nagy tömegű központi csillagvárosaihoz képest. Ebből a tényből következtetni lehet, hogy a halmazbeli környezet hogyan befolyásolta a galaxishalók kialakulását a korai Univerzumban.
Forrás: NASA/ESA sajtóközlemény, 2009. április 7.
