IRIS: nanokilövellések a Nap koronájában

4001

A Nature Astronomy című folyóiratban nemrég megjelent egy tanulmány, amely arról számol be, hogy első alkalommal készítettek éles felvételeket nanokilövellésekről (nanojetekről). A fényes, vékony sugarak merőlegesek a Nap légkörében, az úgynevezett koronában található mágneses struktúrákra. A felvételek megerősítik azt az elméletet, amely szerint a korona felmelegedését valószínűleg nanoflerek okozzák.

A kutatók a NASA IRIS (Interface Region Imaging Spectrograph) műszerének adataihoz fordultak, hogy megértsék, miért sokkal melegebb a Nap atmoszférája, mint a felszíne, illetve, hogy segítsenek dönteni a korona felmelegedésével kapcsolatos elméletek között. Az IRIS űrtávcső finomhangolt, nagy felbontású képalkotó rendszerével a Nap bizonyos, nehezen megfigyelhető tevékenységeire fókuszáltak.

Forrás: NASA’s Goddard Space Flight Center/Scientific Visualization Studio

A nanoflerek apró kitörések a Napon – nehéz őket észrevenni. Nagyon gyorsak és nagyon kicsik, ezért a Nap fényes felszíne mellett szinte lehetetlen észlelni őket. 2014. április 3-án egy úgynevezett koronális eső végén – amikor a koronában lehűlt plazma visszahullik a Nap felszínére, mint egy hatalmas vízesés – a kutatók fényes jetekre lettek figyelmesek. Ezek az árulkodó villanások nanokilövellések: a felmelegedett plazma olyan gyorsan mozog, hogy a képeken vékony, fényes vonalként látszik a Nap mágneses hurkai között. A nanokilövellések olyanok, mint a füstölgő puskacső – egyértelműen bizonyítják a nanoflerek jelenlétét.

Úgy gondolják, hogy mindegyik nanokilövellés a mágneses átkötődésként ismert folyamat eredménye. Ennek során az átrendeződött mágneses erővonalak robbanásszerűen átrendeződnek. Az átrendeződés egy újabb átrendeződést indíthat el, ami a Nap koronájában nanokilövellések lavinájához vezet. Ez a folyamat energiát szabadíthat fel, ami felfűti a koronát. A NASA Solar Dynamics Observatory (SDO) űrobszervatóriumának adataiból készített fenti vizualizációban teljes képet kapunk a Napról, majd ráközelítünk az IRIS nanokilövellésekről készített felvételeire, amelyek rövid időre felfénylenek a mágneses hurokban.

Képsorozat az IRIS űrtávcső felvételeiből, amelyen megfigyelhető egy nanokilövellés megjelenése. (Forrás: Antolin et al., 2020)

Az IRIS a Nap kis területeiről készít nagy felbontású képeket. Konkrét eseményeket csak akkor tudunk megfigyelni, ha az elméleti találgatások mellett a megfelelő időben vizsgáljuk a megfelelő helyet. Miután a koronális eső hátterében azonosították a nanokilövelléseket, a kutatók a Japán Űrügynökség, az Európai Űrügynökség (ESA) és a NASA együttműködésében átfogó képet kaptak a Napról, hogy megerősíthessék a nanokilövellések létezését és meghatározhassák a koronára gyakorolt hatásukat.

A kutatók a megfigyelési adatok és fejlett szimulációk segítségével modellezték a Napon látott eseményeket. A modellek megmutatták, hogy a nanokilövellések árulkodó jelei a mágneses átkötődéseknek és a nanoflereknek. A szimulációkban hozzájárultak a korona felmelegedéséhez is. További vizsgálatok szükségesek a nanokilövellések és flerek gyakoriságának megállapításához, valamint annak kiszámításához, hogy mennyi energiával járulnak hozzá a napkorona fűtéséhez. A Solar Orbiter és a Parker napszonda megfigyelései részletesebb adatokat szolgáltatnak majd a napkorona felmelegedésének kutatásához.

Forrás: NASA

Hozzászólás

hozzászólás