Jéghideg Pluto-hírek a forróság közepén

250

Lassan csordogálnak az újabb felvételek és egyéb mérési eredmények a New Horizons szondáról, most ezek közül válogatunk.

Három képet választottunk ki az elmúlt napokban közzétett fényképekből, amely valójában négy felvétel, mert az egyiken két apróbb hold szerepel, valamint egy érdekes mérési eredményt is ismertetünk, amely akkor született, amikor a New Horizons áthaladt a Pluto árnyékán, vagyis az égitest a szondáról nézve eltakarta a Napot.

Az első felvételen a fényes, szív alakú Tombaugh Régió felszínét láthatjuk, amely egy klasszikus, jeges fagysíkság képét mutatja, poligonális szerkezetekkel, a határokon fekete lerakódásokkal, amelyek néhol hegyekké tornyosulnak. A Sputnik Planum névre keresztelt régiót nagyjából 20 km átmérőjű szegmensekre darabolják a sekély völgyek. Ezek kialakulására két elmélet is született, az egyik szerint a sár megszáradásakor is kialakuló töredezett lemezeket látunk, a másik elképzelés valamilyen konvekcióval számol a Pluto jeges anyagában. Ez esetben ez a konvekció hozhatta felszínre az ott található szén-monoxidot, metánt és nitrogént. A kép jobb alsó sarkában a jeges felszín sima felülete is megváltozik, elképzelhető, hogy valamilyen szublimációs folyamat, a jég elpárolgása tette érdessé a területet.

A Sputnik Planum jeges felszíne a New Horizons szonda július 14-ei felvételén, 77 ezer km-es távolságból. A sekély völgyekben megjelenő sötétebb anyag mibenléte egyenlőre rejtély. (NASA/JHUAPL/SWRI)

A második felvétel a Tombaugh Régió peremét ábrázolja, ahol a fiatal, jeges felszín találkozik a jóval sötétebb, és a kráterek alapján jóval idősebb felszínnel, a Bálna nevű alakzat fejével. A határon egy viszonylag alacsonyabb hegység vonulatai látszanak. A korábban bemutatott Norgay-hegység 3,5 km-es csúcsaival szemben itt csak 1-1,5 km magas fagyott blokkok vannak, ám ezen a területen egyértelműen látszik a két terület közötti kölcsönhatás. Üledéklerakódások mutatkoznak több helyen is (különösen a kép jobb alsó negyedében), illetve a középtől lefelé és balra látszó krátert egyértelműen kitöltötte az ide áramló világosabb anyag.

A fényes Tombaugh Régió, és a sötétebb, kráterezett síkságok találkozása a New Horizons szonda július 14-ei felvételén, 77 ezer km távolságból. Az 1 km-nél jobb felbontású képeken az 1-1,5 km magas hegyek csúcsok között üledéklerakódások jelei mutatkoznak. (NASA/JHUAPL/SWRI)

Harmadik ábránkon a korábbiaknál sokkal jobb felbontású képeken láthatók a 2005-ben felfedezett Nix és Hydra nevű holdak. Természetesen ezek sem unalmasak, hasonló méretük az egyetlen közös tulajdonságuknak tűnik. A bal oldalon látható 36×42 km-es Nix vöröses foltja máris izgalommal tölti el a kutatókat, a vélhetően egy krátert jelölő folt, és a többi terület anyagösszetételét vizsgálta a szonda, de ezekre az adatokra még várni kell. Kínzó napok, hetek várnak a Nix szerelmeseire. A 40×55 km-es Hydra felszínén legalább két nagy kráter látható, de két kisebb is sejthető. Az egyiknél látszó világosabb folt, és a hold felső részének sötétebb felszíne eltérő anyagösszetételre utal, de a pontos mérésekre itt is várni kell. Ahogy a két kisebb hold, a Kerberos és a Styx képeire is, vélhetően egészen októberig.

Balra a Nix, jobbra pedig a Hydra, a New Horizons július 14-ei, néhány km-es felbontású képein. Bár minden bizonnyal egyszerre keletkeztek, testvérekhez méltón sok dologban különböznek egymástól. (NASA/JHUAPL/SWRI)

Egy órával a közelítés után a New Horizons áthaladt a Pluto árnyékán, miközben az égitesthez egyre közelebb látszó Nap átvilágította annak légkörét. Ezalatt egyrészt a napfény mennyisége is csökkent, illetve megjelennek benne a Pluto légkörét alkotó gázok vonalai, lehetőséget adva a légkör összetételének megállapítására. Az előzetes eredmények itt is nagy meglepetéssel szolgáltak, a Nap halványodása korán megkezdődött, a nitrogénből álló légkör legalább 1600 km magasra terjed. Az egyenletes halványodás a felszínhez közeledve, mintegy 270 km távolságban felgyorsult, itt jelent meg a metán és egyéb szénhidrogének. A kilépésnél hasonló fényességmenetet tapasztaltak, ez szimmetrikus légkörre utal. Ekkora távolságban a Pluto gyenge gravitációs ereje nem tudja megtartani a molekulákat, a napszél hatására a légkörből folyamatosan szökik a nitrogén, amit a plazmadetektor is kimutatott. Ennek mértéke eléri az óránkénti 500 tonnát, ami azt jelenti, hogy kialakulása óta akár több száz méterrel is csökkenhetett a Pluto jelenlegi 2370 km-es átmérője!

A Pluto mögött eltűnő Nap fényének csökkenése a New Horizons mérései alapján. Látható, hogy már több mint 10 perccel a tényleges fedés előtt megkezdődött a fényerő csökkenése, ami kiterjedt légkörre utal. (NASA/JHUAPL/SWRI)

Hozzászólás

hozzászólás