Amikor 1996-ben felfedezték az 133P/Elst-Pizarro-üstököst, még csak egy érdekes kivételnek tűnt. Az akkori vélekedés szerint, a Mars és Jupiter közötti fő kisbolygóövben, a Themis kisbolygócsalád tagjaként keringő égitestnek már réges régen el kellett volna veszíteni gázanyagát. Ezért a szakemberek többsége azon a véleményen volt, hogy egy másik kisbolygóval való ütközés okozta azt az anyagkidobódást, amiből a csóva keletkezett. Csakhogy 2002-ben, majd 2007-ben – a napközelségek idején – ismét csóvát növesztett a kisbolygó, amit már nem lehetett becsapódással magyarázni, hiszen ennek esélye gyakorlatilag nulla.
Néhány főövi üstökös a Mauna Kea csúcsán felállított nagy távcsövekkel fényképezve (Hsieh & Jewitt)
Miután 2002-ben megismétlődött az Elst-Pizarro aktivitása, David Jewitt és munkatársai célzott kutatásokba kezdtek, melynek az volt a célja, hogy a Themis családba tartozó kisbolygókat szisztematikusan átvizsgálva újabb üstökös aktivitást mutató égitestekre bukkanjanak. A próbálkozásukat siker koronázta, valamint az akkoriban induló egyéb keresőprogramok is több hasonló égitestet szállítottak az évek során. Ezek után be kellett látni, hogy a kisbolygók belsejében sokkal több illékony anyag lehet, mint azt korábban gondoltuk, bár a főövi üstökösök között olyan is akadt, amelyik biztosan becsapódás hatására lett aktív. Később más kutatások is alátámasztották a vizes kisbolygók létezését, ma úgy gondoljuk, hogy főöv anyagának 10%-a lehet vízjég. Leszámítva az ütközéses eseteket idén márciusig 6-7 olyan főövi kisbolygót ismertünk, ahol rejtett vízjégtartalékok, vagy egyéb illékony anyagok okoztak időszakos aktivitást.
A főövi üstökösök újabb tagja, a P/2012 F5 (Gibbs)-üstökös Luca Buzzi olasz amatőrcsillagász március 23-ai felvételén. Az égitest fejét a nagyobb piros nyíl, hosszú csóváját pedig a kisebb nyilak mutatják.
Idén március 22-én azonban Alex Gibbs, a Mount Lemmon Survey 1,5 m-es távcsövének operátora egy érdekes üstököst vett észre a képeken. Az égitestnek 18-19 magnitúdós, teljesen csillagszerű feje volt, amelyből egy nagyon vékony és halvány, 7-8 ívperc hosszú csóva állt ki. Ez a fajta megjelenés abszolút jellemző a főövi üstökösökre, amit a hamarosan elvégzett pályaszámítások igazoltak is. A P/2012 F5 (Gibbs)-üstökös a főövbe simulva kering 5,2 éves, a Naptól 450 millió km-re húzódó pályáján, melynek alakja nagyon közel áll a körhöz, vagyis az égitestnek semmi köze a klasszikus üstökösökhöz. Azon túl, hogy húzhattunk egy újabb strigulát a főövi üstökösök mellé, azért érdekes számunkra ezen égitestek kutatása, mert a legújabb elméletek szerint a főövi kisbolygók szállíthatták a vizet bolygónkra mintegy 3,8-3,9 milliárd évvel ezelőtt, amikor a Kései Nagy Bombázás időszakában nagy számban csapódtak a Földbe.
