A NASA Cassini-szondája 2004 júniusában érkezett meg a Szaturnusz rendszerébe a gyűrűs bolygó és holdjai kutatására. Huygens nevű leszállóegysége a Titan holdra érkezve küldött felszíni képeket és mérési adatokat a sűrű légkörrel borított holdról. A Cassini-szonda azóta is folytatja keringését a Szaturnusz körül, időről-időre jelentős mértékben megközelítve a bolygó egyes holdjait.
Október 31-én a szonda az Enceladus nevű holdat közelítette meg, miközben az égitest déli pólusvidékét vette szemügyre. Ezt a területet a legutóbbi, augusztusban végrehajtott manőver során nem vizsgálták meg. A hold pályamozgása révén ugyanakkor a Nap egyre kevésbé fogja megvilágítani ezt a területet, így a jövő évre tervezett következő közelítés alkalmával jóval kevesebb fény éri majd a régiót. A hold felszínén a már régebben felfedezett, tigriskarmolások néven ismert felszínformációk mellett a kutatók a felvételek segítségével anyagkilövellések (ún. jetek) forrásvidékeit is kutatták. Ehhez a Cassini régebben, a hold korongjáról több különböző szögben készített felvételeinek elemzésével határozták meg a jet-területek hozzávetőleges helyzetét a felszínen. Ennek során nyolc lehetséges területet azonosítottak, amelyeket római számokkal jelöltek meg. Vizsgálatuk a Cassini CIRS (Composite Infrared Spectrometer, Kompozit Infravörös Spektrométer) műszere által észlelt ún. forró felszíni foltokkal való kapcsolat felderítése miatt is fontos.
Az Enceladus hold vizsgált területe. Jól láthatók a párhuzamosan futó "tigriskarmolások". A vörös szín az ún. forró foltokat, a római számokkal jelölt területek pedig az egyes jeteket jelzik (Forrás: Ciclops.org)
A következőkben az egyes jetek feltételezett forrásvidékeiről készült igen részletes felvételekből válogattunk.
Az első felvétel a legelső és legnagyobb felbontású kép, melyet a
szonda a manőver során készített, körülbelül 1691 kilométeres
magasságból, amikor a hold 78 fokos fázist mutatott. A felvétel
felbontása alig 9 méter.
Másik képünkön a „VI” jellel ellátott jet, azaz anyagkisugárzási pont
forrása is látható. A felvétel 3417 kilométer távolságból készült,
felbontása 38 méter.
Utolsó, harmadik képünkön a „II” és „III” jelű jelek forrásvidékei láthatók mintegy 5568 km magasságból.
Forrás: Ciclops.org, 2008. november 1.
Kapcsolódó híreink:
- Hogyan alakulnak ki az Enceladus gejzírjei?
- Pöfékelő szaturnuszhold: gejzírek a világűr fagyában
- Kriovulkánok az Enceladuson
