Tavaszi eső aranyat ér – a Szaturnusz távolságában is

529

Nem csak szülőbolygónkon, de a jelek szerint a gyűrűs bolygó legnagyobb holdján is kiadós esőzések jelennek meg az évszakos változások következtében. A Szaturnusz bolygó 2009. augusztusában érkezett meg a 30 évig tartó szaturnuszi év egyik jelentős fordulópontjához, az egyik napéjegyenlőséghez. A Cassini-szonda megfigyelés-sorozata alapján immár nyilvánvalónak tűnik, hogy a Titan hold globális légkörzése erőteljes változásokat mutat a Napból érkező besugárzás megváltozására. A beeső hősugárzás módosulásának hatására a felszíni hőmérséklet jelentősen emelkedik, méghozzá sokkal gyorsabban, mint a hold vastag atmoszférájának hőmérséklete. A megváltozott globális időjárási körülmények pedig a hold egyenlítői régióiban jelentős felhőképződésben mutatkoznak meg.

Régóta ismert, hogy a Titan légkörében a földi vízkörforgáshoz hasonló folyamatban metánfelhők képződnek, amelyekből a kihulló csapadék folyókban utazva jut el a metántavakhoz, végül ezekből párolgás következtében kerül vissza ismét a légkörbe. Bár igen sok jel mutat arra, hogy a múltban az egyenlítői vidékeken folyékony etán és metán fordult elő, eleddig csak a sarki vidékeken sikerült folyadék formájában megfigyelni eme anyagokat. Az egyenlítői régióban csak hatalmas kiterjedésű, száraz éghajlatú vidékek voltak észlelhetők, amelyeken néhol csatornaszerű képződmények is találhatók. Így a kérdés adott volt: vajon ezek a képződmények a hold egy jóval korábbi, sokkal nedvesebb geológiai korszakában alakultak ki, vagy pedig évszakos változások során fellépő esőzések formálták meg ezeket?

Bonyolult felhőrendszerek jelennek meg a Titan hold egyenlítői régiójában a napéjegyenlőséget követő időszakban. Jobbra az említett, nyíl alakú felhőzóna.

A Cassini 2010. végén készített felvételei segítettek végül eldönteni a kérdést. A bemutatott képen látható nyíl alakú viharzóna például 2010. szeptember 27-én, nem sokkal a napéjegyenlőség után jelent meg az egyenlítői régióban, amikor a Titan északi részén a földi északi féltekei áprilisnak megfelelő időszak uralkodott a holdon. A következő hónapban széles felhősávok jelentek meg, majd a hónapok során a Cassini képalkotó rendszerei a felszínen rövid idő alatt is megváltozó felszíni struktúrákat mutattak ki: a Titan Belet nevű dűnemezőjének déli határánál található, körülbelül félmillió négyzetkilométeres terület, valamint számos hasonló elhelyezkedésű, de kisebb méretű régió észrevehetően sötétebbé vált. A képek és a további műszerek adatainak feldolgozásával a kutatók kétséget kizáróan megállapíthatták, hogy a területek színének megváltozását más hatás nem okozhatta, mint a régiót átáztató nedvesség, amely a fellegek elvonulta után is a talajban maradt.

A felszín változásai a Cassini-szonda felvételein.

Az eredmények azt mutatják, hogy ezen a távoli, jeges holdon is bonyolult időjárási rendszer létezik, amely jelentős évszakos változásokat mutat. A hideg holdon lezajló időjárási változások nem csak a teljes égitest működésének pontosabb megértését mozdíthatják elő, de segíthetnek saját Földünk időjárásának alaposabb vizsgálatában is.

Az adatok szerint a megjelenő felhők a földi trópusi esőerdők klímájához hasonló körülmények kialakulását jelzik, bár az évszakok változására a légkör jelentősebb késéssel reagál, mint a földi trópusi szárazföldek vidékén – a változások megfigyelhető sebessége inkább a földi tropikus óceánok területeire jellemző. További különbség, hogy míg Földünk esetében a trópusi esőfelhők sávjai ugyan kissé eltolódnak az évszakok változásai során, de egész évben jelen vannak, addig a Titanon hasonló felhősávok a jelek szerint csak a napéjegyenlőségek körül jelennek meg. E megállapítás ellenőrzése, illetve a hold időjárási jellemzőinek mélyebb megismerése érdekében a kutatók természetesen tovább folytatják a hold megfigyelését.

Forrás: NASA Mission News, 2011. március 17.

Hozzászólás

hozzászólás