Egymás után két űreszköz csapódott be a Holdba

1043

A NASA LRO/LCROSS űrkísérletének LCROSS (Lunar CRater Observation and Sensing Satellite) két űreszköze, a mintegy 2200 kg tömegű Centaur rakétafokozat, valamint ennek becsapódását követően egy kisebb követő, megfigyelő és adattovábbítási feladatokat ellátó műhold (TDRS, Tracking and Data Relay Satellite) a terveknek megfelelően az előre meghatározott helyen és időben becsapódott a Hold felszínébe. A becsapódás helye a Hold déli pólusvidékén található Cabeus-kráter volt. Először a nagytömegű rakétafokozat érte el a holdfelszínt magyar idő szerint 2009. október 9-én 13:31-kor, majd kb. öt percen belül, 13:36-kor a kis megfigyelő műhold is becsapódott. Egyébként az előzetes menetrend szerint a rakétafokozatnak pontban 13:31:19-kor, a megfigyelő műholdnak pedig 13:35:45-kor kellett becsapódni a Hold felszínébe a Cabeus-kráterben. Az eseményt sajnos hazánkból nem lehetett megfigyelni.

Az LCROSS becsapódás a Csendes-óceán térségéből, illetve az amerikai kontinensről volt megfigyelhető. A Hawaii-szigeteken lévő óriásteleszkópokkal sikerült is megfigyelni a látható fény tartományában a becsapódás felvillanását. Az amerikai Gemini North, Keck, valamint a japán Subaru teleszkópok a Mauna Kea mintegy 4200 méteres csúcsáról felvételeket készítettek és színképmegfigyeléseket végeztek a becsapódás által kidobott anyagfelhőről. Diana Wooden, a Keck teleszkóp LCROSS megfigyelőcsoport kutatója szerint ezzel az óriás teleszkóppal, valamint a vele együttműködésben észlelő Subaru teleszkóppal van remény a holdi víz kimutatására a becsapódás által kidobott anyagfelhőben. A megfigyelések előzetes kiértékelése optimizmusra ad okot Wooden szerint, de a biztos eredményekre legalább jövő keddig várni kell.

Az amerikai kontinensen az MMT teleszkóppal is megfigyelték a becsapódás által keltett anyagfelhőt, továbbá a Hubble Űrtávcső is sikeresen észlelte a becsapódást. A nagy teleszkópokkal készített színképek többek között jelentős mennyiségű nátriumra utaló jeleket ("nátrium felvillanás") mutatnak, amire a kutatók nem számítottak.

Az első híradások szerint a látható fény tartományában működő távcsövekkel felszerelt földi megfigyelők nem észlelték a becsapódások felvillanásait. Például az Új-Mexikó államban lévő Apache Point Obszervatórium három teleszkópjával sem, amint arról Nancy Chanover, az Új-Mexikói Állami Egyetem kutatója beszámolt.

A Hold felszinéhez közeledő LCROSS felvételei a becsapódás előtti utolsó percekben. Több, előzetesen közzétett felvétel itt nézhető meg (kép: NASA).

Források:

LCROSS becsapódás élőben – frissítések (Space.com, 2009. október 9.)

NASA rakéta és szatellita becsapódása a Holdon a víz kimutatására (CNN)

US űrszonda becsapódása a Holdba (BBC News, 2009. október 9., 14:00)

Becsapódások a Holdon – frissítések (Origo hírporál – tudományos hírek, 2009. október 9.)

Kapcsolódó internetes oldalak:

 

 

Hozzászólás

hozzászólás