Holdi ásványt találtak Nyugat-Ausztráliában

785

A tranquillityit ásványt – amely nevét az Apollo 11 holdkompjának 1969. július 20-i landolási helyéről, a Nyugalom tengeréről (Mare Tranquillitatis, Sea of Tranquillity) kapta – Birger Rasmussen (Curtin University) azonosította, miközben egy földi szikla vékony, csiszolt metszetét vizsgálta pásztázó elektronmikroszkóppal.

Az Apollo 11 által a Földre hozott mintákat tanulmányozva az 1970-es évek elején a kutatók három olyan ásványi anyagot azonosítottak, amelyekről a vizsgálatok alapján úgy gondolták, hogy azok kizárólag a Holdon fordulnak elő. Ezeket az armalcolit (Armstrong, Aldrin, Collins), a pyroxferroit és a tranquillityit névvel látták el. Az első kettőt később azonosították a Földön is, most pedig a University of Western Australia és a Curtin University kutatói Janet Muhling, illetve Alexandra Suvorova vezetésével első alkalommal a harmadik nyomát is megtalálták Nyugat-Ausztrália Pilbara területén.

A kutatók a vizsgált mintát egy elektronmikroszkópban elektronnyalábbal sugározták be, majd az ennek hatására kibocsátott röntgensugárzás spektrumának elemzésével állapították meg az összetételét. Kimutatták, hogy a földi ásvány ugyanazon elemekből épül fel, mint a holdi tranquillityit. Az elektrondiffrakciós mintázat azt is megmutatta, hogy a két anyag kristályszerkezete is megegyezik.

Edwin ‘Buzz’ Aldrin a Hold felszínén. Sisakjában jól láthatóan tükröződik az őt fényképező Neil Armstrong alakja is.
[NASA]

A kutatók úgy vélik, hogy ritkasága, illetve a változékonysága miatt a tranquillityit az utolsó, Földön is azonosított holdi ásvány. Mivel a Holdon gyakorlatilag nincs víz, ezért kísérőnket ősi kőzetek jellemzik. A földi magmában azonban már kis mennyiségű víz is az ásványok átalakulását okozhatja, ezáltal pedig jóval nehezebb azonosítani őket.

Mind a holdi, mind a földi tranquillityit ideális ásványi anyag a beágyazó kőzete korának radiometriai módszerrel történő megállapításához. A Pilbara terület szikláiról, melyekben a tranquillityit jelenlétét kimutatták, régebben azt gondolták, hogy mintegy 820 millió évesek, Rasmussen és kollégáinak a John de Laeter Centre for Isotope Research laboratóriumban elvégzett mérései szerint azonban ennél idősebbek, koruk körülbelül 1,04 milliárd év lehet.

Az eredményeket részletező szakcikk a Geology c. folyóiratban jelent meg.

Forrás:

Hozzászólás

hozzászólás