Három újabb trójai kisbolygó a Neptunusznál?

1887

Klasszikus értelemben Trójai kisbolygóknak nevezzük azokat az égitesteket, amelyek a Nap-Jupiter rendszer L4-es és L5-ös Lagrange-pontjának környékén mozognak. Összefoglaló nevüket úgy kapták, hogy az elsõként  felfedezett képviselõjüket Achilles névre keresztelték, késõbb pedig a csoport további tagjait is a trójai csata hõseirõl nevezték el. Az L 4-es és L5-ös Lagrange-pontok a Jupiter pályáján, de a bolygóhoz képest 60 fokkal előrébb és hátrébb helyezkednek el, vagyis a Trójai kisbolygók megelőzik, illetve követik a Jupitert. Keringési idejük így természetesen megegyezik az óriásbolygóéval, ám mozgásuk bonyolult. A Jupiterhez képest nem maradnak ugyanolyan helyzetben, hanem a Lagrange-pontok körül végeznek különböző mozgásokat, többek között spirális pályát írnak le a jupiterpálya képzeletbeli vonala körül és ide-oda tolódásokat végeznek a Jupiterhez képest. Ezért a Trójai kisbolygók egy felhőt alkotnak a Lagrange-pontok körül, amely 60-80 fok hosszú, az ekliptika síkjában vagy 1,5-1,6 Cs.E. széles (jóval elnyúltabb pályákon járnak, mint a Jupiter), erre merőlegesen pedig vagy 60 fok vastag (pályahajlásuk 30 foknál is nagyobb lehet).

  A Jupiter két trójai felhőjének elhelyezkedése a Jupiterhez képest, (balra), illetve a négy Neptunuszhoz kötött trójai helyzete (jobbra) a Naprendszer északi pólusa felől nézve (S. Sheppard nyomán)

Miközben a Jupiter fogságába esett égitesteket már 100 éve ismerjük (éppen 1906-ban fedezte fel az elsőt Max Wolf német csillagász), a többi óriásbolygó Lagrange-pontjainak környékét sokáig hiába vizsgálták a kutatók. Sok eredménytelen próbálkozás után 2001-ben végre sikerült találni egy reménykeltő objektumot a Neptunusz távolságában, amely a 2001 QR322 jelölést kapta. Öt évnyi megfigyelés után úgy tűnik, hogy valóban a Nap-Neptunusz rendszer L4 pontjának környékén mozog, ám hogy ezt mióta teszi, arról megoszlanak a vélemények. Az elméleti szakemberek csak abban értenek egyet, hogy a Naprendszer kialakulása után a óriásbolygók migrációja és egyéb perturbációk miatt a Jupiteren túl kiürültek a trójai tartományok. Az itt ma megfigyelhető égitestek valószínűleg később, befogással, ütközésekkel kerültek ide, ám a folyamat hatásfoka nem ismert. Ennek pontos megismeréséhez fel kell térképezni a Lagrange-pontok széles környezetét, ami a hatalmas égterület és az alacsony fényesség miatt igen hosszadalmas folyamatnak ígérkezik.

 

Az egyik lehetséges új trójai kisbolygó, a 2005 TN53 a felfedező felvételeken (S. Sheppard nyomán)

 

Ennek első lépéseként 2004-ben egy, 2005-ben pedig két újabb égitestet azonosítottak az L4 pont környékén. (Az L5 pontban azért nem találtak semmit, mert ez a terület mostanában éppen a Tejút sávjának közelében látszik, ahol lehetetlenséggel határos 23-24 magnitúdós kisbolygókra vadászni.) A 23-23,5 magnitúdós kisbolygókat Scott Sheppard és Chad Trujillo fedezte fel Las Campanas-on a 6,5 m-es Baade-Magellan teleszkóppal. Az új kisbolygók jó 1 magnitúdóval halványabbak, és 30-40 km-rel kisebbek, mint a kb. 200 km átmérőjű 2001 QR322. Az újabb égitestek is megfelelő helyzetben vannak, ám alig egy éve követik őket a csillagászok, ami abban a távolságban, ahol 165 évet vesz igénybe egy Nap körüli keringés, nagyon kevés. A pontos pályaszámításhoz még évekig kell figyelni a kisbolygókat. Jelenleg csak annyi bizonyos, hogy mindegyik vöröses színű, ami a közös eredetre utalhat. A Neptunusz trójai családjának dinamikai tulajdonságait pedig csak több száz égitest felfedezésével tudjuk megismerni.

Hozzászólás

hozzászólás