A Csillagászat Napja: 2011. május 7.

1214

Világszerte széles körben ünneplik a Csillagászat Napját, mely az USA-beli Astronomical League ajánlása alapján 2011-ben május 7-ére esik. A Csillagászat Napja „mozgó ünnep”, mely a holdfázishoz igazodik, általában az első negyedhez legközelebbi szombatra esik. Ebben az évben első negyed május 10-ére esik, így a Csillagászat Napján, május 7-én este még nem félholdat, hanem látványos holdsarlót figyelhetünk meg. Láthatjuk még a hamuszürke fényt is, de az este igazi látványossága a gyűrűs Szaturnusz lesz.

A fővárosban az óbudai Polaris Csillagvizsgáló déltől áll nyitva az érdeklődők előtt, akik napközben a Napot figyelhetik meg biztonságos naptávcsövekkel, és távcsőtükör-csiszolásban vehetnek részt. 21 órától gyertyafényes bemutatót tartanak, a holdsarló és a Szaturnusz csodálatos látványában gyönyörködhetnek az érdeklődők, illetve megismerkedhetnek a tavaszi ég egyéb látványosságaival. A gyertyafényes világítással az egyre terjedő fényszennyezés problémájára kívánják felhívni a figyelmet.

A Polaris szakkörösei a budavári Sikló felső állomásánál tartanak távcsöves bemutatót. A Csepeli Szakkör a Rákóczi kertben tart bemutatót, az éjszakai csillagnéző túrák hívei pedig a Solymári várhoz látogatnak el.

A leglátványosabb rendezvény a szegedi Dóm téren lesz, ahol az MCSE és a Partiscum Csillagászati Egyesület tartandó bemutató kedvéért lekapcsolják a zavaró díszvilágítást.

A Csillagászat Napja programjairól a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján tájékozódhatunk (helyszínek, időpontok, linkek gyűjteménye):

http://www.mcse.hu/egyesuleti_hirek_2011/20110430-csillagaszatnapja.html

Ünnepeljük együtt A Csillagászat Napját!

 

 

Hozzászólás

hozzászólás