Talán meglepő, de igaz: a Hubble-űrtávcső már 20 éve kering a Föld körül – pontosan két évtizede, 1990. április 24-én helyezték Föld körüli pályára a Discovery űrrepülőgép asztronautái. Attól kezdve szinte minden hónapban fontos csillagászati felfedezések születtek a Hubble-űrtávcső mérései alapján, illetve az általa készített felvételek elemzéséből.
Az űrből végzett csillagászati kutatások kapcsán legtöbben rögtön a Hubble-űrtávcsőre gondolnak. Ez az űrobszervatórium azonban csak egy a csillagászok rendelkezésére álló űreszközök közül. Az űrcsillagászatnak ráadásul legalább fél évszázados a története, azaz nem is a Hubble-űrtávcsővel kezdődött. Már az 1960-as években is bocsátottak fel űrszondákat kifejezetten csillagászati kutatások céljából. Napjainkban pedig legalább tucatnyi űrtávcső végez csillagászati megfigyeléseket az elektromágneses színkép különféle hullámhossztartományaiban. Némelyikük nem is a Föld körül kering, mesterséges holdként, hanem a Nap körül, csillagunk mesterséges bolygójaként. Néhányat kiemelve a jelenleg is „szolgálatban lévő” Földön kívüli csillagvizsgálókból megemlítjük a működésének második évtizedébe lépett Chandra és XMM-Newton röntgenszondákat, a kozmikus gammaforrásokat észlelő Integral, Swift és Fermi szondákat, a kozmoszból érkező infravörös sugárzást észlelő Spitzer és Herschel űrobszervatóriumokat, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást vizsgáló Planck-szondát, valamint az ibolyántúli színképtartományban érzékeny GALEX űrszondát.
A Hubble-űrtávcső felé talán azért fordul az átlagosnál nagyobb figyelem, mert ez a távcső a fókuszában elhelyezett detektorokkal ugyanazokat az égitesteket vizsgálja, mint a földfelszíni távcsövek, csak sokkal élesebb képeket ad, mint a földi optikai távcsövek. Valójában azonban ennél sokkal többet „tud”, mert a földi légkör fölé emelt műszer nemcsak a kiváló szögfelbontásával tűnik ki, hanem azzal is, hogy a látható fénynél kissé rövidebb hullámhosszú ibolyántúli, illetve az optikainál kicsit hosszabb hullámhosszú közeli-infravörös sugárzás detektálásra is alkalmas. Így aztán nem számít, hogy mérete nem vetélkedik a 8-10 m tükörátmérőjű földi óriástávcsövekével, a 2,4 m tükörátmérőjű Hubble-űrtávcső teljesítménye mégis azokéval összemérhető.
A „Hubble” népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy a távcső készítése során hibás alakúra csiszolt főtükör miatt az észlelések kezdetekor látszólag kudarcot vallott misszió a szakemberek ötletességének köszönhetően sikeresre fordult, és már az első néhány év után jócskán túlteljesítette az előzetes várakozásokat.
A NASA által végrehajtott időnkénti szervizküldetések alkalmával az amerikai űrhajósok mindig a legkorszerűbb eszközökre cserélték az elromlott vagy addig működő, de egyszerűen csak kevésbé érzékeny detektorokat. Így sikerült képet alkotni olyan távoli tájakról is, ahonnan a fénysugár több mint tízmilliárd évig utazott, mielőtt az űrtávcső kamerájába jutott, de a közelebbi égitestekről is páratlan részletességű felvételek születtek.
A Hubble-űrtávcső eddigi legfontosabb eredményei közé tartozik a protoplanetáris korongok felfedezése kialakulóban levő csillagok körül, szupernagy tömegű fekete lyukak kimutatása extragalaxisok középpontjában, a kvazárok természetének megfejtése (ti. aktív galaxismagok az Univerzum fiatal állapotában), a Világegyetem távolságskálájának pontosítása, a sötét energia létének kimutatása, … és még hosszasan lehetne sorolni. Reményeink szerint a lista a jövőbeni eredményekkel is bővíthető lesz.
A hirek.csillagaszat.hu készítői és olvasóközönsége ezúton köszönti születésnapján a Hubble-űrtávcsövet, és köszöni, hogy mindig bőséges témaválasztékkal szolgált a csillagászati hírportál számára. A Hubble-űrtávcsővel készített és itt bemutatott néhány felvétel mellett az elmúlt 20 év legszebb képei közül a http://hubblesite.org weblapra kattintva lehet válogatni.
