Páratlan felvételek az űrrepülőgép és a Hubble párosáról

3382

A Hubble Űrtávcsőhöz többszöri halasztás után május 11-én indult el Floridából az Atlantis űrrepülőgép a tervezett 4. és egyben utolsó nagyjavítás elvégzésére. Hírünk megjelenésekor a hétfős legénység már sikeresen elvégezte a rendkívül összetett feladatokat és készülődik a pénteki leszállásra. A reményeink szerint sikeres nagyjavítás újabb eredményes éveket adhat a veterán eszköznek, amíg a 2013-ban felbocsátani tervezett James Webb űrtávcső (részben) átveszi a feladatát.

Thierry Legault, a NASA fotósa szerint az alábbi felvételek egyediek, hiszen senki sem örökítette még meg az űrtávcső és egy űrsikló párosát a Nap korongja előtt. A pontos időzítés elengedhetetlen feltétele volt a sikernek: a Földről csupán 5,6 km széles sávból mindössze 0,8 másodpercig (!) látható a tranzit. A két eszköz 600 km-es magasságban óránként 25 ezer km-es sebességgel haladt a sorozatfelvétel elkészítése közben. A 35 méteres Atlantis és a 13 méter hosszú Hubble teleszkóp ennek megfelelően meglehetősen kis kiterjedésű a fotókon.


Május 12-én, a felbocsátás után egy nappal az űrsikló még 260 km-re volt a HST-től, de a 0,3 s időtartamú tranzit során készített fotó tanúsága szerint a rakodótér ajtaja már nyitva állt.


A következő napon készített felvételen már csupán percekre volt az Atlantis a befogástól.


Tranzitra várva a 39B kilövőpad mellett, ahol az Endeavour űrrepülőgép mered az égre, hogy az esetleges mentőakcióra induljon. A felvételekhez használt felszerelés adatai:  Takahashi TOA-130 refraktor, Manfrotto videóállvány, Baader Nap-prizma és Canon 5D Mark II, az expozíciós idő 1/8000 s volt ISO 100-nál.

A látványos felvételeken túl a csillagászat iránt érdeklődő embert elfogja egyfajta meghatódottság: valószínűleg nem fogja (szkafanderbe bújtatott) emberi kéz érinteni többé a 19 éves űrtávcsövet, amely minden túlzás nélkül a csillagászat ikonjává nőtte ki magát, és talán nem vetjük el a sulykot, hogy páratlan szépségű felvételei és az általa szerzett felbecsülhetetlen értékű tudományos eredmények segítségével a legismertebb tudományos műszer a világon.

Forrás:

 Ajánlat: MCSE-tagtoborzó a csillagászat évében

Hozzászólás

hozzászólás