Warren
Brown (Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics) és munkatársai az
Astrophysical Journalban közlésre elfogadott tanulmányukban arról
számoltak be, hogy az arizonai MMT Obszervatórium műszereivel két
új hipersebességű csillagot találtak, amelyek gyors
mozgásuk révén mindörökre elhagyják a Tejútrendszert. Mindkettő fiatal
csillag, kb. négyszeres naptömeggel, és sorsuk az intergalaktikus
térben magányos sodródás lesz.
Az elsőként
felfedezett, SDSS J091301.0+305120 jelzésű égitest az Ursa Maior csillagképben található,
sebessége 2 millió
km/h (555 km/s), jelenlegi távolsága pedig 240 ezer fényév. A másik
szökevény, a Cancer csillagképben levő SDSS J091759.5+672238, valamivel
közelebb, 180 ezer
fényévnyire található, de gyorsabban mozog: közelítőleg 2,3 millió km/h
(635 km/s) sebességgel távolodik. Habár mindkét csillag roppant nagy
sebességgel mozog, nagy távolságuk miatt halványak, ezért sebességük
csak a
legérzékenyebb csillagászati műszerekkel mérhető meg.
Középen az SDSS J091301.0+305120 jelzésű hipersebességű csillag (nyíllal jelölve). A kép az égbolt 7×7
ívperces területét ábrázolja (forrás: SDSS Collaboration).
Ezek
a rendkívül gyorsan mozgó égitestek a csillagászati objektumok új
osztályát képviselik. Brown és kollégái az első ilyen száműzött
csillagot 2005-ben találták, majd később európai kutatócsoportok még
kettőt fedeztek fel; ezek egyike valószínűleg a Tejútrendszer közeli
kísérőgalaxisából, a Nagy Magellán-felhőből szökött el. A legutóbbi
felfedezéssel így már ötre nőtt az ismert hipersebességű csillagok száma.
Az elméleti becslések
szerint nagyjából ezer hasonló csillag lehet Galaxisunkban. Figyelembe
véve, hogy a Tejútrendszerben legalább 100 milliárd csillag található,
a hipersebességű csillagok keresése keményebb feladat, mint a
közmondásos
tű keresése a szénakazalban. A csoport a felfedezés esélyeit növelendő
elsősorban olyan égitesteket figyelt meg, amelyek helyzetük és más
tulajdonságaik alapján hasonlítottak a már ismert kidobódott
csillagokhoz. Az
elképzelések szerint ezek a száműzött csillagok a Galaxis központi
tartományából dobódtak ki, több millió évvel ezelőtt. Mindegyik
szökevény valaha kettős rendszer tagja volt, de amikor a kettős
túl közel került a központi fekete lyukhoz, a gravitációs erők
széttépték a rendszert. Ennek során a kettős egyik tagja a fekete lyuk
közelében ragadt, míg a másik hihetetlenül nagy sebességgel kifelé
lendült. Napjainkban is számos, a fentiekhez hasonló csillag létezik a
galaktikus központ környezetében, nemrégiben pedig olyan csillagokat is
találtak, amelyek igen elnyúlt elliptikus pályán keringenek a központi
fekete lyuk körül. A számítások szerint az egykori kettős rendszerekből
a fekete lyuk közelében maradt csillagok hasonló pályákon keringhetnek.
Ezek a tények alátámaszthatják a száműzött csillagok keletkezésének vázolt elméletét.
Forrás: Spaceflight Now, 2006.01.26.
Kapcsolódó cikk: Gyorshajtó csillagok