Tudomány a twitter és Facebook korában: megszoksz vagy megszöksz

717

Nem csak a hétköznapi, de a tudományos kommunikáció is átalakult az azonnali hírek és a közösségi média világában. Hogy őrizhető meg a tudomány hitelessége a hype-ok és lájkok korában?

Heino Falcke (Radboud University, Hollandia) „Science in the era of Facebook and Twitter – get used to it” című blogposztjának fordítását a szerző hozzájárulásával közöljük.

“A tudományban a legtöbbször tévedünk”

Nem tudom, ki mondta ezt először, de az biztos, hogy sokkal előttem tette. Ez az állítás közhelyes mindazoknak, akik kutatóként, a tudásunk határait feszegetve dolgoznak, de úgy tűnik, időnként nagyon nehezen sikerül a nyilvánossággal is elfogadtatni mindezt. Nos, úgy tűnik, a twitter és Facebook korában egyre nyilvánvalóbbá válik a dolog. Ahogy egymás után következtek be kisebb és nagyobb léptékű események, úgy éreztem, aktívan kutató asztrofizikusként reflektálnom kellett a megváltozott helyzetre.

Az egész a Harvardon tartott sajtótájékoztatóval kezdődött, ahol csillagászok bejelentették, hogy bizonyítékot találtak a kozmikus inflációra. A hírek a twitter és Facebook segítségével villámgyorsan elterjedtek, a sajtó pedig az Ősrobbanás látványos bizonyítékaként tálalta az eredményt. Azóta mindössze hetek teltek el, és sokan már egyáltalán nem olyan biztosak a dologban. Személy szerint magam is úgy gondolom, hogy a mérés lenyűgöző, de még nem perdöntő (az előtér egyelőre teljesen bizonytalan mértékű járuléka miatt – de persze én magam is tévedhetek).

Clem Pryke, Jamie Bock, Chao-Lin Kuo, John Kovac
A kozmikus infláció lehetséges jeleit megmérő BICEP2 eredmények bejelentése. Ér-e majd Nobel-díjat? (Forrás: AP Photo/Elise Amendola)

Pár napja a SWIFT űrtávcső azonosított egy potenciális új gammaforrást a közeli Andromeda-galaxisban, a híre pedig hamarabb szétterjedt a hírgyűjtő és közösségi oldalakon, mint maguk a kutatók között. Egy ilyen felfedezés valóban roppant izgalmas lett volna, de kiderült, hogy még sincs ott semmi. Nagy szerencsénkre az egész olyan gyorsan lezajlott, hogy a nyomtatott sajtónak és a tévének esélye sem volt beszámolni róla. Az (asztro)fizikusok élénken emlékeznek viszont a korábbi híres téves riasztásokra, mint a fénynél gyorsabb neutrínók, a marsi élet vagy a hidegfúzió bejelentésére (bár utóbbi még szinte az őskorban történt).

Elveszti-e a tudomány a hitelességét?

Úgy tűnik, mindannyiunknak – kutatók, média, nagyközönség – újra meg kell tanulnunk kezelni a tudományt a közösségi média korában. Már nem úgy mennek a dolgok, ahogy régen. A kutatókat már nem tekintik megkérdőjelezhetetlen bölcsességüktől az egyszerű halandók felett lebegő, mindenható lényeknek.

A tévedés része a tudomány művelésének. Üdvözlendő, hogy egyes kutatókban megvan a bátorság, hogy kiemeljék a fejüket tömegből és új dolgokat állítsanak. De ugyanennyire üdvözlendő, ha mások megpróbálják lecsapni őket – ellenérvekkel. Ez a tudomány művelésének helyes útja. A tudományos igazságok nem egyetlen Heuréka!-pillanatban, hanem hosszadalmas, minden elképzelhető emberi hiányosságnak kitett szociológiai folyamatok során születnek. Ez a gondolat nem új, már sokan, sokszor megfogalmazták, de a média, a nagyközönség és még a kutatók is gyakran megfeledkeznek róla. A közösségi média gondoskodik róla, hogy mostantól ne így legyen.

140606_sci_socmedia_kep2

A múltban a legtöbb tudományos vita az akadémiai körökön belül zajlott le és az eredményeik csak fokozatosan jutottak el a nagyközönséghez. Az információáramlás mára azonnalivá vált – gyakran az újságírók is alig bírják tartani a tempót, nem hogy még megszűrjék és értékeljék is a híreket.

Gondot jelent mindez? Egy olyan társadalomban, ahol a tudomány egyre inkább csak egy lehetséges véleménnyé, a szórakoztatás és politikai cirkusz részévé válik, gondot fog. A tudomány egyre inkább defenzívvé válik. Vannak részterületek, mint a klímaváltozás, védőoltások, evolúció, ahol a nagyközönség egy hangos kisebbsége, de akár a csendes többsége is megkérdőjelezi a tudományos állításokat. Továbbá a kutatás hatalmas üzletet jelenthet egyes intézményeknek és csoportoknak, árnyékot vetve a hitelességre. Minden egyes tévesnek bizonyuló felfedezés, amelyet a közösségi média felnagyít, tovább rombolja ezt a hitelességet.

Mit tegyünk hát? Menjünk vissza az elefántcsonttoronyba, és ne osszuk meg egymással és a világgal a a legújabb eredményeinket? Vagy csak a fényesre csiszolt, végső eredményeket publikáljuk? Valójában sok nagy konzorcium már ma is az utóbbi elgondolást követi, és ez a modell egyre elterjedtebbé válik. Túl sok pénz forog kockán.

Én személy szerint az őszinteség pártján állok. Egyszerűen el kell fogadni, hogy a kutatók, az új tudományos felfedezések tévedhetnek, anélkül, hogy ezzel együtt egyszerre elvessük az eddig összegyűjtött ismereteink teljes tárházát is. A kutatóknak nem szabad félniük az új bejelentésektől, sem a tévedés lehetőségétől. Hibázni pontosan annyira része a munkánknak, mint elveszteni egy meccset egy focistának. Meggyőződésem, hogy ha a kutatók nyíltabbá teszik a tudomány belső működését, és mérséklik az arroganciájukat, hosszú távon megőrizhetjük a hitelességet.

140606_sci_socmedia_kep3
A konferenciák is beköltöztek az internetbe: pár példa az #aas224 hashtaggel ellátott, az American Astronomical Society most lezajlott találkozójához kapcsolódó twitek közül.

Új kommunikációs etikettre lesz szükség

Az őszinteség mellett azonban át kell gondolni, hogyan kommunikáljuk az eredményeinket, és hogyan vonjuk be a nagyközönséget a tudományos folyamatokba.

Példának okáért az olyan bejelentéseket, mint egy égi forrás váratlan kitörése, a lehető leggyorsabban el kell terjeszteni a tudományos közösségben, hogy még a felfénylés véget érte előtt reagálhassanak rá. A SWIFT csapata ebben az esetben nagyon helyesen járt el, gyorsan és korrekten kommunikálták a megfigyelést, ahogy szokták. Az esemény műszerhibának bizonyult: ez szokatlan, de megesik. Ilyen eseteknél bármely sajtóorgánumnak önálló döntést kell hoznia: várnak és elkésnek, vagy bizonytalan eredményt közölnek le. A döntéshez nem árt, ha vannak jó tudományos újságíróik, és hajlandóak helyesbíteni, ha a sztori tévesnek bizonyul.

Az Ősrobbanás-eredmény viszont egészen más történet. “A kozmikus infláció első közvetlen bizonyítéka” címmel nagy sajtótájékoztatót tartottak, és a közösségi médiában is zajlott a kampányolás. Nobel-díjasokat hívtak meg az eseményre, és potenciális díjazottakat bemutató vírusvideók keringtek a neten. A szakcikk szerzői megkapták a figyelmet, amit kívántak, de a következményeket is vállalniuk kell – alighanem a teljes tudományos közösséggel együtt –, ha az eredményeik tévesnek bizonyulnak.

Az említett szakcikket nem küldték be egyetlen folyóiratnak sem, és nem bírálta el még senki, ehelyett az egész világ elé tártak egy igen merész állítást. Sokan a nyílt tudomány nagy lépéseként fogadták ezt a lépést, elmozdulásként a hagyományos publikálási eljárásoktól a közösségi média és csoportintelligencia vezérelte értékelés felé. Szerintem ez marhaság – de legalábbis naivitás. A lépés mögött leginkább az állt, hogy növeljék a Nobel-díj esélyét más konzorciumokkal szemben. Továbbá akár egyes tagok álláslehetőségeit és pályázatait is igyekezhettek ezzel bebiztosítani. Van bárki, aki úgy képzeli, hogy ezek a faktorok nem játszottak szerepet a történetben? A tudományban kegyetlen versengés folyik, és a Harvardon nagyon jól tudják, hogy kell ezt a játékot játszani.

Három lehetőséget látok a továbblépésre

1.) Ha az internettel akarod elbíráltatni a munkádat, tégy úgy, de légy defenzív. Tedd egyértelművé, hogy az eredményeid még feltételesek és megvitathatóak. Hagyd a folyamatot végbemenni és az eredmények ismeretében adj csak ki sajtóközleményt. Ha a média közben rápörög a témára, az az ő bajuk – hagyni kell a webet és a többi médiát is, hogy hozzászokjanak ehhez az új megközelítéshez.

2.) De ragaszkodhatsz a hagyományos úthoz is, és a cikk szakmai bírálata után, egyértelmű etikai szabályokat betartva adsz csak ki sajtóközleményt vagy tart az intézeted sajtótájékoztatót. Rendkívüli jelentőségű eredmények esetében a szerkesztőknek kell ügyelnie arra, hogy a publikálás siettetése helyett időt szánjanak a megfelelő bírálók kiválasztására. De szerzőként még ezek után is érdemes szerénységet gyakorolni.

3.) Végül természetesen kiadhatod az eredményt a médiának még a cikk beküldése előtt, de ez esetben tedd teljesen egyértelművé, hogy az eredményed csak egy a lehetséges magyarázatok közül, egy érdekes hipotézis, hozzájárulás a tudományos vitához. A médiának pedig meg kell tanulnia mindezt megérteni és megfelelően prezentálni. De ebben az esetben felejtsd el a sajtótájékoztatókat, érzelmes Youtube-videókat és hasonlókat.

Hogy melyiket választod, rajtad és a felfedezés jelentőségén múlik. Ha világrengető eredményeid vannak, teljesen nyugodtan követheted a másodikat, az elismerés nem fog elmaradni. Ellenben még a legnagyobb médiakampány sem fog Nobel-díjhoz juttatni, ha az eredményeid nem elég méltóak rá.

A lényeg, hogy mindenkiben tudatosítsuk, hogy a tudomány folyamatos vitákból és párbeszédekből áll. Sokat nyerhetünk, ha a közösségi médián át is szóba állunk egymással és a nagyközönséggel. Mindez automatikusan azzal jár, hogy a publikumtól több őszinteséget, megértést, és kevesebb izgatottságot, a kutatóktól pedig nagyobb alázatot követeljünk meg. De végeredményben bármit teszünk, sebezhetőbbekké válunk. Meg kell tanulnunk ezzel is együtt élni.

Hozzászólás

hozzászólás